Pichler József

Nincs találat "Pichler József" címkével

Szabadszavas keresési találatok
Már a homlokzati díszeket helyezik fel a József főhercegi palotára Az újjáépítés alatt álló József főhercegi palota Szent György téri épületén jelenleg a homlokzati elemek felhelyezése történik. A lábazatra faragott mészkő került, a homlokzaton már láthatóak a díszítőelemek, a maszkkal és szalagdísszel mintázott ablakparapetek, a szárnyas oroszlánok, sasok és sarokcsúcsdíszek, valamint az ívsoros párkányok is.
Ahol József Attila múzsája is lakott – Tisztviselőknek épült a Ganz-gyár százéves bérháza az Ugocsa utcában Száz évvel ezelőtt a lakásínség enyhítésére az állam nagyszabású lakásépítési akciót szervezett, melybe a vállalatokat is be akarta vonni. Ennek érdekében adókedvezményeket és kölcsönt ígért azoknak, akik bérlakások építésébe fogtak. Az akcióba bekapcsolódott a Ganz-gyár is, mely a kor egyik ismert építészével, Wälder Gyulával terveztette meg budai lakóházát a tisztviselői számára.
A József nádor tér gigásza – Banknak épült a Pénzügyminisztérium mai székháza A Pénzügyminisztérium hamarosan elkészülő várbeli központja méltó otthona lesz a nagy tekintélyű intézménynek, mely azért az elmúlt közel nyolcvan évben is egy patinás épületben működött. A József nádor téri székházat eredetileg a Magyar Általános Hitelbank számára tervezte Alpár Ignác, aki zseniálisan tudta kifejezni az építészet nyelvén a sikeres pénzintézet hatalmának nagyságát. Művét száztíz évvel ezelőtt a Magyar Építőművészet hasábjain is bemutatta, számos tervvel és fotóval illusztrálva, cikkünkben ezek egy részét is közöljük.
Hogy tetteit senki ne feledje: 145 éve avatták fel Eötvös József szobrát A nemzet megfogadta az intést, hogy a nagy férfiak tettei ne feledtessenek el – ezekkel a szavakkal avatták fel 145 évvel ezelőtt Eötvös József szobrát a Lánchíd pesti hídfőjénél. A nagyszabású ünnepségre még Andrássy Gyula is hazatért Bécsből, a környező házakat fellobogózták, számos szervezet és rengeteg magánszemély helyezett el koszorút a talapzaton.
Emléktáblát avattak Mindszenty József tiszteletére a Belvárosban A Belvárosi-templom rózsakert felőli külső oldalán avatták fel Mindszenty József márvány emléktábláját. A bíboros ezen a helyen mondott beszédet 1948. augusztus 15-én.
Hatvan éve ünnepeljük a magyar költészet napját – József Attila-emlékszoba nyílt 1964-ben a ferencvárosi Gát utcában József Attila 1905. április 11-én született, a Ferencváros egyik legszegényebb részében, a szorosan egymás mellett álló bérkaszárnyák egyikében, a Gát utca 3. számú kétszintes házban. Szülőházában 1964. április 11-én nyílt meg az első állandó kiállítás. Ugyanezen a napon lett hivatalosan a jeles születésnap egyben a hazai költészet ünnepnapja.
Anya helyett anya – 125 éve született József Jolán Nincs olyan magyarul írni-olvasni tudó ember, aki ne ismerné József Attilát, költészetünk és egyben a világirodalom kiemelkedő alakját, aki 1905. április 11-én született Budapesten, a ferencvárosi Gát utca 3. szám alatt. 60 éve ez a születésnap egyben a Magyar Költészet Napja is. Közvetlen rokonairól már kevesebb ismeretünk van, pedig mások mellett idősebb nővérének, a 125 évvel ezelőtt született József Jolánnak köszönhetjük, hogy öccse életéről, fiatalkoráról annyi információ fennmaradt.
Finta József építész budapesti öröksége Finta József Kossuth-díjas építész életművének legjelentősebb része Budapesten valósult meg. Munkássága az elmúlt hat évtized alatt jelentősen meghatározta a magyar főváros városképét. A megépült házainak legjelentősebb része az idegenforgalom céljait szolgája, de pénzügyi és oktatási épületeket is tervezett. Munkáit sokan tartják funkcionálisan jól átgondolt, magas kvalitású alkotásoknak, mások azt kifogásolják, hogy Duna-parti szállodái kedvezőtlenül alakították a pesti látképet.
József nádor Szépítő Bizottsága: 215 éve kezdődött a tudatos városfejlesztés Pest város szépítésére 1808-ban új bizottság alakult József nádor vezetésével és minden érintett szerv részvételével. A testület arra törekedett, hogy a fejlődésnek indult városban összehangolja a fejlesztéseket, az új házak egységes stílusban épüljenek, harmonizáljanak egymással. A tudatos városfejlesztésnek ez a szerve fél évszázadig működött, és jelentős szerepe volt Budapest mai szerkezetének kialakulásában.
A Ferenc József hídon 95 éve indult meg az autóbusz-közlekedés A mai Szabadság hídon 1928. szeptember 24-én kezdtek el közlekedni az autóbuszok, amit az tett lehetővé, hogy a főváros új buszokat vásárolt. A Fővám téren azonban még ekkor is működött az időszakos piac, ami a járat megindításakor még akadályozta a közlekedést.

További cikkeink