Báró vásárosnaményi Eötvös József (1813–1871) a XIX. századi magyar nemzeti szabadelvű gondolkodás és politika egyik legismertebb és legtiszteltebb alakja. Az 1840-es években kapcsolódott be az országos politikába, az ellenzéki liberálisok sorát erősítve. Az irodalom, a publicisztika, a főrendiházi, majd az alsóházi politika terepén egyaránt hírnévre tett szert. Az 1848-as forradalom győzelme után megalakuló, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezette kormányban a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetését vállalta el.
Alkatilag mindig a béke, a megegyezés útját kívánta, ezt hirdette és követte, de 1848. augusztus–szeptember fordulóján látszott, hogy már nem sok esély lesz modus vivendit találni a bécsi uralkodói udvar reakciós körei és a magyar politikai elit között. Szeptember végén visszavonult a politikától, és amikor kirobbant a szabadságharc, Németországba távozott a családjával. Az emigráció évei alatt írta meg A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra című híres munkáját. Hazatérése után, az 1850-es évek második felétől a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság működtetésének szentelte energiáit.
Az 1861-től összehívott országgyűléseken Deák Ferenc táborát erősítette és Pest városának egyik választókerületét képviselte a tisztelt Házban. A kiegyezés létrehozásának céljával megalakuló, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök vezette kormányban ismét a vallás- és közoktatásügyi tárca vezetőjévé nevezték ki, és egyben a kormányfő távollétében annak helyetteseként működött. Miniszterként terjesztette elő „az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében,” „a népiskolai közoktatás tárgyában” és „a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában” elfogadott törvényeket 1867–68-ban. Még ezt megelőzően, 1866-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé is megválasztották.
Politikai, írói és gondolkodói hatását mi sem tükrözi jobban, minthogy napjainkban országszerte számos oktatási intézmény viseli a nevét, díjat neveztek el róla, az MTA a kiemelkedő tudományos életmű iránti tisztelet kifejezésére Eötvös József-koszorú néven elismerést alapított. A halálát követően rögtön kezdetét vette egy gyűjtési akció abból a célból, hogy méltó módon emléket állíthassanak Eötvös Józsefnek.
Az ügy érdekében egy szoborbizottság is alakult. Huszár Adolf szobrászművész pályaterve nyerte el a kezdeményezők tetszését, ő kapott megbízást az emlékmű megtervezésére. Az öntési munkálatokat – mivel erre Magyarországon nem állt rendelkezésre a szükséges technológia – Bécsben, a császári és királyi öntödében végezték el. Budapestre alig két héttel a felavatás előtt szállították át a kész művet.
A bronzból készült alkotás mérete 3,9 méter, az alapzaté pedig 4,5 méter. A talapzatra két feliratot véstek. Elöl: „BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF”, hátul: „Emelte a Nemzet 1879”.
Huszár Adolf Kossuth-szakállal, nemzeti viseletben formázta meg a politikust. Jobbját intőleg emelve, bal kezében irattekercset tartva, amely a törvényalkotás, a szellemi munkásság szimbóluma lehet. Válláról lelógó, de bal karján nyugvó köpenye az antik római szenátorokat juttatja a szemlélődő eszébe, vagyis az államférfiúi karaktert jelképezi. E korszak politikusportréin még elengedhetetlen tartozék a szablya, Eötvös szobránál azonban ez már nem jelenik meg. Ahogy a kortársak megfogalmazták: „a hivatottak egyhangú véleménye szerint igen sikerülten mintázott” alkotás került ki az öntödéből.
A szoboralak mauthauseni gránitból készült alapzaton állt, melyre néhány nappal a leleplezési ünnepség előtt helyezték fel. Az alapzattal kapcsolatos kőfaragási és csiszolási munkákat Kauser Jakab 8 ezer forintért végezte el. Az alapozási és elhelyezési munkákat a kor egyik híres építésze és építési vállalkozója, Wechselmann Ignác vállalta. Magát a talapzatot Ybl Miklós, korának kiemelkedő építésze, a főváros megkerülhetetlen építészeti tótumfaktuma tervezte meg. Az arisztokrata származása ellenére szerény életvitelű és puritán báróhoz illő módon szerény talapzat dukált és ezt Ybl terve tökéletesen kifejezte. A lépcsők fölött a lábazaton babérkoszorú, a felső párkány alatt fogazott mintázat futott körbe, ennyi volt az összes díszítő motívum.
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a fővárosi közgyűlés tagjai még tanakodtak azon, hogy kellene valamilyen kicsi, díszes kerítés is az emlékmű köré, de ez már nem készülhetett el a leleplezés idejére, hiszen csak az azt megelőző napokban merült fel az elképzelés, de később kapott egy szerény külsejű, egyszerű, letisztult, alacsony fémkorlátot. Sűrűn beültetett parkba állították a szobrot, egy fővárosi képviselő rögtön kezdeményezte, hogy a növényzetet ritkítsák meg, hogy biztosítsák az Akadémia és a Lánchíd előtti tágas – akkor Ferenc József nevét viselő – téren közlekedők előtt a szoborra való rálátás lehetőségét.
Gondoskodtak arról is, hogy a mementó számára kijelölt közterületet átnevezzék. „Leleplezése alkalmából elhatározta a közmunkatanács, miszerint a régi Lloyd-épület és a Stein-féle ház előtti parkozott tér a jövőben »Eötvös tér«-nek neveztessék. A fővárosi hatóság felhivatott, hogy ily feliratú táblákat a Lloyd épületen és a Stein-féle házon alkalmazzon.”
A Magyar Tudományos Akadémia volt az alkotás leleplezésének kezdeményezője. A ceremóniára 1879. május 25., szombati napot javasoltak. Először egy ünnepi közülést tartottak, ahol beszédet mondott gróf Lónyay Menyhért, korábbi miniszterelnök, az MTA éppen aktuális elnöke. Ezen megjelentek a kormány tagjai és az országgyűlés elnöksége. Tisza Kálmán miniszterelnök társaságában eljött Andrássy Gyula közös külügyminiszter is, akit a közönség a szobornál nagy ovációban részesített. Andrássy huszártábornoki díszegyenruhát viselt. A császárvárosban rezideáló miniszter csak ezért utazott Budapestre, hogy a leleplezésen jelen lehessen, utána vonatra szállt, és visszament Bécsbe. Megjelent a rendezvényen Eötvös özvegye a család tagjainak kíséretében. Eljöttek a miniszterek és más vezető politikusok feleségei.
Az akadémikusok a Duna-parti korzó egyik árnyas ligetében gyűltek össze, hogy onnan testületileg vonuljanak fel a szoborhoz. Lónyay a leleplezés előtt is mondott ünnepi beszédet, méltatta Eötvös emlékét, részletesen kitért a szoborállítás körülményeire is. „A nemzet megfogadta az intést, hogy a nagy férfiak tettei ne feledtessenek el. Az Akadémia van hivatva az első emlékszobrot, br. Eötvös szobrát leleplezni, s ünnepet rendezni a magyar nemzetnek. Mert a megdicsőült itt e körben fejtette ki legnemesebb tevékenységét” – nyilatkozta az Akadémia elnöke a téren. A szoborszentelési ceremónia záróakkordjaként Szász Károly református lelkész, a vallás- és közoktatási minisztérium osztályvezetője elszavalt egy ódát, melyet erre az alkalomra költött.
Az Akadémia, a kabinet, a parlament, a főváros vezetősége, számos egyesület, testület és rengeteg magánszemély helyezett el koszorút a szobor talapzata körül. A környező házakat a főváros felszólítására fellobogózták a tulajdonosok vagy az ott lakó albérlők. Másnap A Hon című napilap méltatta a művet és az ünnepélyes avatását. „A nemzet emelte magának a nemzetnek.”
A szobor a korabeli fővárosi viszonyok között abszolút a tudományos és politikai centrumban kapott helyet. A pesti Duna-parton, mellette állt a kormányzó Szabadelvű Párt központjának otthont adó Lloyd-épület (ennek helyén áll ma a Sofitel) és a műalkotás szembenézhetett a Magyar Tudományos Akadémia neoreneszánsz palotájával. Balra a mementó előtt feküdt a Lánchíd pesti hídfője, így Eötvös emlékének helyszínéről elmondható az is, hogy Budapest legfontosabb forgalmi gócpontjának számított. A háttér sem volt akármilyen, az úgynevezett Stein-féle, Stein Náthán építési vállalkozó, 1869 és 1871 között emelt, historizáló stílusú, négyemeletes épülete állt mögötte, amely kifejezte a főváros urbanisztikai, de tágabb értelemben a boldog békeidők országos gazdasági és kulturális fellendülését is.
A korabeli viszonyok között az elképzelés relatíve gyorsan testet öltött, és hamar felállították az alkotást, ha figyelembe vesszük, hogy a fővárosban Széchenyi István gróf szobra húsz évnyigyűjtés és tervezés után 1880-ban, Petőfi Sándor szobra huszonkét évi előkészítés után 1882-ben, Deák Ferenc szobra tizenegy esztendei előkészületet követően 1887-ben készült el.
Eötvös halála és szobrának felállítása között csak nyolc esztendő telt el. Lónyay Menyhért azonban tévesen beszélt az egybegyűltekhez, amikor azt mondta, hogy Eötvös szobra az első emlékszobor Budapesten. Ez a mementó volt a második köztéri szobor a fővárosban, korábban, de több mint tízesztendőnyi előzmény után József nádor 1869-ben felállított szobra előzte csak meg.
A báró születésének centenáriumi évfordulóján, 1913-ban egy pálmalevéllel övezett táblát is elhelyeztek középiskolai tanárok és tanítványaik. A szobor kerek száz esztendőn keresztül háborítatlanul állt és nézett szembe a Magyar Tudományos Akadémiával, de 1979-ben elbontották, hogy helyet adjon az akkor épülő Intercontinental Budapest szállónak. Két évvel később ugyanazon a téren, de jó néhány méterrel arrébb újra felállították, csak az azt eredetileg körülvevő díszes fémkerítés visszahelyezése maradt el. A mementó mögött és a mellette álló fém-üveg-beton anyagból készült posztmodern hotelek miatt a historizáló stílusú műalkotás környezete teljesen méltatlanná vált az alkotáshoz. A szobornak helyet adó tér ma is Eötvös báró nevét viseli.
Nyitókép: Eötvös József szobra a Duna-parton (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció