Széchenyi-hegy

200296_gyermekvasut_gozmozdony.jpg Hetvenöt éve indult meg a forgalom a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút idén ünnepli 75. születésnapját. A budai helyekben kanyargó – egykori nevén – Úttörővasúton 1948. július 31-én indult el az első vonat utasokkal.
Hetvenöt éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút április 11-én ünnepli 75. születésnapját. A budai helyekben kanyargó – egykori nevén – Úttörővasút első szakaszát 1948-ban építették.
Újra jár a fogaskerekű Április 1-től újra jár a fogaskerekű. A téli üzemszünet ideje alatt egy több száz méteres szakaszon felújították a pályát, hogy problémamentesen és csendesebben tudjanak közlekedni a szerelvények, valamint új kitérőket építettek be az Orgonás megállóhelynél.
Az Ördög-orom és környéke: a rejtett budai kincsek egyike Buda egyik legkönnyebben elérhető magaslatához vettük az irányt: az Ördög-orom a neve ellenére kedves, kiváló kirándulóhely a városhoz szokott embereknek, szinte még bakancsot sem kell húznunk. A környéken rengeteg a látványosság és nevezetesség, most ennek mutatjuk be egy kis szeletét egy rövid túra keretében.
Körpanorámás forgó éttermet és kilátót is terveztek a Széchenyi-hegyi tévétoronyba Budapest egyik legmagasabb pontján, a Széchenyi-hegy tetején 45 éve látható egy közel 200 méter magas antenna. Akik Budapestre érkeznek autóval az M1–M7 autópályák felől, elsőként ezt látják meg, és innen tudhatják, hogy már közel a főváros. Eredetileg nem csupán egy acéloszlopot, hanem étteremmel, kilátóval rendelkező vasbeton tévétornyot terveztek ide. Csak nem volt rá pénz.
Átadták a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút felújított hűvösvölgyi végállomását Az idén 72 éves kisvasút hűvösvölgyi állomása megújult, szebb és modernebb lett a fogadópark és az épület. Három hónapos üzemszünet után újraindult a forgalom a gyermekvasúton.
135 éve tervezte Ybl Miklós a városligeti Gloriettet Ma úgy tekintünk a Hősök terére, mint egyfajta nemzeti panteonra, köszönhetően a Millenniumi emlékműnek. Ugyanakkor történelmi nagyjainkat megelőzően a tér közepén egy artézi kút volt, amelyre a magyar neoreneszánsz építészet mesterének, Ybl Miklósnak a munkája, a Gloriett épült.

További cikkeink