Vastagh György

200136_200102_fortepan_220112_1_.jpg Így lett egészséges város a XIX. században Budapest: 180 éve született Fodor József Szobra a VIII. kerületi Gutenberg téren áll, de vajon hányan tudják, mivel érdemelte ki e szép közterületi alkotást? Pedig Fodor József orvosprofesszor tevékenysége olyan jelentős volt, hogy a Budapesti Tudományegyetem Nobel-díjra is jelölte. Óriási mértékben járult hozzá a járványok megfékezéséhez, Budapest egészséges ivóvízzel való ellátásához, a csatornahálózat kiépítéséhez, a főváros köztisztaságához. Születésének a 180. évfordulója alkalmából emlékezünk rá.
„Senki sem készített fel minket a lélegzetelállító élményre” – A budai Várban újjászületett Lovardában jártunk Kívülről már számtalanszor megcsodáltuk a Nemzeti Hauszmann Program keretében nemrég elkészült Lovardát a budai Várban, de belül még nem jártunk, csak fotókon láttuk a gyönyörű belső tereket. Így kapva kaptunk a lehetőségen, amikor kiderült: vezetett séta keretében immár látogatható az épület. Hauszmann Alajos tervezte az 1901-re elkészült lovaglócsarnokot, így nem lepődtünk meg, amikor a jelentkezéskor, a Nemzeti Hauszmann Program honlapjáról megtudtuk, hogy sétánk a Hauszmann paripái elnevezést viseli.
Tavasszal megnyílik a budai Várban az újjáépített Főőrség épülete, jövőre a Lovarda – Megmutatjuk a gyönyörű belső tereket A budai Várban eredeti szépségében újjáépített, lenyűgöző látványt nyújtó Lovardát és a hasonlóan pompázatos Főőrség épületét kívülről már többször láthatták olvasóink a cikkeinkben, most viszont megmutatjuk a belső tereket is a Várkapitányságtól kapott fotóknak köszönhetően. Az idén tavasszal megnyíló Főőrség és a jövő évtől látogatható Lovarda kívülről olyan, mint Hauszmann Alajos idejében, 120 évvel ezelőtt volt, ám a belső tereket a tervezett új funkciókhoz alakították.

További cikkeink