A XIX. században jelentősen megváltozott az emberek élete. A gyors közlekedés, a gyakorlatilag bárhol rendelkezésre álló (szén)energia, a tömegtermelő gyárak megjelenése a korábbiakhoz képest jóval nagyobb városok kialakulásához vezetett. Hasonlóan történt ez Magyarországon is, itt Budapest vált viszonylag nagy, de mindenképp sűrűn lakott várossá.

Már többször írtunk arról korábban, hogy a kialakuló Budapest közegészségügyi viszonyai mennyire borzalmasak voltak, a születések száma a század végéig elmaradt a halálozásoktól, a város növekedése egyedül a munkát kereső beköltözőknek volt tudható, akik viszont leginkább nyomortelepeken húzták meg magukat.

Falusias lakóházak a „város szélén”, a Géza utcában, a Tömő tér környékén 1890-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A lakások nagy részében zsúfolt, egészségtelen körülmények uralkodtak, hiszen általános volt az a helyzet, hogy egy szobában több család is élt, folyóvíz és minden csatornázás nélkül, a higiéniai viszonyok ebből következően iszonyatosan alacsony szinten álltak.

A higiénia fontosságát is a XIX. században ismerték fel. A krími háború alatt egy angol nővér, Florence Nightingale által bevezetett, ma teljesen természetesnek vett tisztasági szabályok a hadikórházi halálozást a korábbi 42 százalékról 2,2 százalékra csökkentették. Nagyjából ugyanekkor jelentkezett forradalmi elgondolásaival egy fiatal szülészorvos, Semmelweis Ignác, aki az orvosok számára kézmosást javasolt, ezzel a gyermekágyi lázas halálozásokat csökkentette le 1 százalék alá.

De mindeközben a városokban, így Budapesten szörnyű betegségek szedték áldozataikat, rendszeresen megjelent például a kolera, tombolt a himlő, a tífusz, a TBC. Azt, hogy egyes betegségek terjedését a megfelelő életkörülményekkel meg lehet előzni, a század második felében ismerték fel, és új tudomány is született a témában, a közegészségtan. E tudományág első hazai művelője egy 1843-ban született orvos volt, nevezetesen Galántai Fodor József.

A főgyűjtő csatorna építése a Nagykörút alatt (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. április 28.) 

Orvosként nemcsak praktizált, de egy időben Pest város halottkéme is volt, tehát első kézből ismerte a pesti viszonyokat. A gyakorlat mellett a pesti orvoskaron is tanított, majd hosszabb nemzetközi tanulmányút után, 1872-től a kolozsvári egyetem orvoskarán lett professzor. Nem sokkal később, 1874-ben 31 évesen a pesti orvoskaron az ő vezetésével jött létre, a világon másodikként, a közegészségtani tanszék.

Nemcsak oktatóként tett sokat a közállapotok javításáért, 1885-ben az egyik alapítója volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek. Számos írásában a városi életkörülményekről, azok javításáról értekezett, például a csatornaellátás fontosságáról vagy az ivóvízellátás jelentőségéről. Kutatta a szennyezéseket, például a talajszennyezés és a talajvíz fertőzöttségének összefüggéseit vagy a légszennyezés hatásait.

Fodor József fényképe 

Magyar viszonyok között megdöbbentő módon a nézetei nem süket, hanem értő fülekre találtak, legalábbis Budapesten. Ehhez hozzájárult, hogy az 1872–1874-es kolerajárvány annyira sokkoló volt, hogy a városvezetők belátták, mindenképp cselekedni kell.

Budapest közegészségügyét Fodor József elvei alapján reformálták meg. Ez kiterjedt a csatornahálózat kialakítására, az ivóvízhálózat kiépítésére, de például az iskolaorvosi hálózat bevezetésére is. A budapesti csatornahálózat kiépítéséről már írtunk, akkor a mérnöki megoldásokat emeltük ki. A csatornázás alapelveit azonban Fodor József fektette le, nem a műszaki megvalósítás tekintetében, hanem közegészségügyi értelemben. Hasonló módon Fodor József elvei alapján valósult meg Budapest ivóvízellátása is.

Ideiglenes vízmű a Margit hídtól délre 1895 körül (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.061)

Fodor József elhunyta után a Magyar Tudományos Akadémián Hőgyes Endre tartotta az emlékbeszédet, ő így mutatta be a budapesti közegészségügyért végzett munkájának eredményét (Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek, 11. kötet, 9. szám, 1903):

„Különösen fontossá vált e (a tudományos kutatás DCS) munka azáltal, hogy constatálta Budapest levegőjének, talajának, vizének akkori nagy mértékű szennyezettségét és hirdette annak nagy szükségességét, hogy e viszonyokon mihamarabb segíteni kell a vízvezetés tökéletesítése, helyes csatornázás és általában a köztisztaság emelése által. E felfogás lassanként átment a köztudatba, a főváros egészségügyi kormányzata intézkedéseiben igyekezett a hygiène szellemében cselekedni, javította vízvezetékét, megindította a nagy csatornázási építkezést, minden téren igyekezett emelni a főváros köztisztaságát. És ennek fényes eredményeit elértük már egy pár évtized folyamán. Szép fővárosunk, mely a hetvenes évek végén még a legegészségtelenebb nagyvárosok sorozatában a második helyen állott 40 sőt több promille halálozással, ma a legegészségesebbek közé tartozik 17-19 promille halálozással. A főváros közegészségügyi kormányzatának intézkedéseit ma is a Fodor által inaugurált és proponált hygiénes alapelvek szelleme vezeti a főváros és a hazai közegészség javára és előhaladására.”

A tevékenységét a kortársak is elismerték, egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia választotta tagjai közé, másrészt több egyetem díszdoktori címét is viselte, sőt munkásságát annyira fontosnak tartotta a hazai tudományos élet, hogy a Budapesti Tudományegyetem 1901-ben – az első évben, amikor e díjat odaítélték – már Nobel-díjra jelölte (a díjra azonban nem volt esélye, hiszen Fodor József még abban az évben elhunyt, és e díjat posztumusz nem osztják ki). Emlékére már 1909-ben szobrot emeltek Budapesten, a VIII. kerületi Gutenberg téren. A szobor talapzatán szemből látható bronz dombormű Hygeiát ábárzolja, az orvos neve alá pedig a következő feliratot vésték: „A magyar közegészségügy megalapítója”.

Nyitókép: Fodor József szobra, ifj. Vastagh György alkotása a VIII. kerületi Gutenberg téren (Fotó: Fortepan/Képszám: 220112)