Budapest csatornázásáról 135 évvel ezelőtt döntöttek

Írta: Domonkos Csaba

2022. április 4. 14:00

Budapest közállapotai a XIX. században sok területen hagytak kívánnivalót maguk után. A zsúfolt, gyorsan növekvő városban magas volt a halandóság, több alkalommal pusztítottak járványok. A gondot nemcsak az elképesztő zsúfoltság okozta, hanem a hiányos köztisztasági rendelkezések, például a csatornázás elégtelen volta.

A csatornázás budapesti állapotával, annak elégtelen voltával a kortársak is tisztában voltak. A döntéshozók is tudták, mi lenne a teendő, mégis évekig tartott, míg a szükséges rendelkezések megszülettek az ügyben. A problémát így foglalta össze Országh Sándor az 1885-ben megjelent, Budapest középítkezései 1868–1882 című könyvében:

„Daczára azonban a fővárosi hatóság ezen intézkedéseinek s folytonos gondoskodásának, még mindig igen nagy bajokkal állunk szemben. A csatornák ugyanis a múltban a pillanatnyi szükséghez képest építtetvén, azok nincsenek rendszeres csoportokra beosztva s igy sokszor csak kerülők utján érik el czéljukat. – Azok nagy része a város belsejében van a Dunába vezetve, mi által nemcsak a folyó vize megfertőztetik és rondittatik, hanem a légkör is megrontatik. – A csatornák nyílásai mélyebben feküdvén a Duna középviz-állásánál, a folyó vize behatol a csatornákba s igy az azokban összegyűlt piszok levezetését gátolván, úgy a környező földrétegeket, valamint a levegőt megfertőzteti.”

Azaz voltak csatornák, sőt 1847-től rendelet szabályozta a csatornaépítést, de azok ötletszerűen készültek, és kevéssé tudták kiszolgálni a budapesti, elsősorban a pesti igényeket. Pesten az 1860-as években 54, Budán 26,3 kilométernyi csatornahálózat volt, mégis Budán jobb volt a helyzet, köszönhetően a földrajzi adottságoknak.

A csatornahálózat fejlesztésére, bővítésére a tervezetek az 1860-as évektől készültek, 1869-ben egy angol mérnök, Sir Joseph William Bazalgette készített átfogó tervet a bal parti csatornákra, amit Reitter Ferenc 1873-ban budai tervekkel egészített ki. A később megvalósult hálózat alapkoncepciója tulajdonképp ez volt, ez a tervezet jelölte ki a főgyűjtők irányát.

A főgyűjtőcsatorna az Oktogonnál (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. április 26.) 

Azonban nem minden a terveknek megfelelően történt, a munka nem kezdődött el, sőt a végleges terveket sem fogadták el. Tisza Kálmán miniszterelnök (aki egyben belügyminiszter is volt), úgy érezte, hogy csak az időt húzzák a városi illetékesek, és az 1880-as években több, igen sajátságos hangú leiratban fordult a fővároshoz, amelyben sürgette a városi vezetést az állandó vízmű és a csatornázás kérdéseinek megoldására. A miniszterelnök-belügyminiszter azzal fenyegette meg a várost, hogy ha nem lép, az egész ügyet kiveszi Budapest fennhatósága alól, és kormányzati beruházásként hajtja végre. Sőt 1887. január 15-én ezt írta:

„Jelentést kívánok különösen a következő kérdésekre: 1. Miben áll jelenleg a végleges vizmü kérdése? Mikorra hiszi a főváros, hogy az uj főmérnök és középitészeti igazgató véleménye alapján a dolgot a végrehajtás stádiumába helyező végzést hozhat és ide felterjesztést tehet. 2, Miben áll ma a csatornázás ügye? mikorra hiszi azt a főváros olyan helyzetbe hozhatni, hogy a tényleges végrehajtás megkezdhető legyen? Elvárom, hogy a fentieknek megfelelő jelentések hozzám haladéktalanul beküldessenek, mert ezen oly régen húzódó két ügyet, mely a főváros egészségi viszonyaira nézve döntő fontossággal bir, továbbá már a tanulmányozások, tervezgetések, tanácskozások stádiumában – melyekből már valóban elég volt – hagyni nem lehet.”

A főváros nem értett egyet a bírálattal, szerintük minden rendben volt, ezek az ügyek nem egy-két nap vagy egy-két év alatt intéződnek el. Azonban a kormány dörgedelmének lehetett valami foganatja, mert tavasszal már a végleges tervezetet tárgyalták a budapesti közgyűlésben.

Az elkészült főgyűjtőcsatorna (Uj Idők, 1903. november 22.) 

A kérdés 1887. április 6-án, 135 éve került napirendre. Az előterjesztésből kiderül, hogy a tervezetet öt évig készítette elő Budapest mérnöki hivatala, hiszen a munka 1882 májusában kezdődött. Nemcsak a tervet fogadták el ekkor, de külön elismerésben részesítették mindazokat, akik azt kidolgozták.

A Dunával párhuzamos csatorna építése (Uj idők, 1903. november 22.) 

Mit is tartalmazott a tervezet? Tulajdonképp két pesti főgyűjtőcsatorna megépítését, és előrelátóan egy harmadik nyomvonalának a kitűzését. A két tervezett főgyűjtő közül az egyik a Duna partján húzódott, a másikat a Nagykörút alá képzelték el úgy, hogy azok kivezetését a vasúti híd alatt helyezték el, azaz a szennyvíz az akkori város alatt – természetesen akkor még tisztítatlanul – ömlött a Dunába.

A teljes munkára összesen 4 386 339 forintot és még 48 krajcárt irányoztak elő. (Ez nagyságrendileg alig volt kevesebb, mint amennyibe a Margit híd került). Persze a munka – annak ellenére, hogy a költségeket krajcárra pontosan kiszámolták – még nem indulhatott meg. A tervet ugyanis el kellett fogadnia a Fővárosi Közmunkák Tanácsának és a Belügyminisztériumnak is, amire 1887 novemberében került sor.

A budapesti főgyűjtők ezután épülhettek meg. A Nagykörút alatti járat akkora, hogy abban gyalogolni, sőt a szennyvízen akár csónakázni is lehet, hiszen a legnagyobb pontján az átmérője több mint 4 méter. A főgyűjtők a mai napig fontos részei a budapesti csatornahálózatnak, annak ellenére, hogy ma már a fővárosi hálózat hossza eléri a 6399 kilométert. 

Nyitókép: A csatorna építése a József körúton (Uj Idők, 1895. február 24.) 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó