A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja (IMTJ - International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pénteken az MTI-vel.

A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díjakat minden évben az egészségturisztikai ipar kiemelkedő eredményeit felmutató vállalkozások kaphatják meg.

Szőke László, a BGYH vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a díj fejlesztéseik nemzetközi elismerését tükrözi. A kategóriában csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, melyek vizének gyógyhatása kutatási eredményekkel bizonyított.

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon. 

A fürdő az elmúlt években három, összesen több mint 3 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. A tavaly ősszel megkezdett 1,5 milliárd forint értékű gépészeti korszerűsítés 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósul meg.

(MTI)