2016. július 7. 11:56

Rövid kalandra hívja a Műcsarnok a város hőségben kitikkadt turistáit: alagsorának két termében a sztereofotográfiába és egyben az 1900 körüli évek világába vezeti be a látogatókat. A Boldog békeidők elnevezésű tárlathoz kétféle szemüveget is kapunk, hogy a 3D élmény teljes legyen.

Írta: Viczián Zsófia; fotók: Fortepan.

 

A sztereofotózás régi találmány: lényege az, hogy a felvevőszerkezeten két objektív és zárszerkezet van, hasonlóan az emberi szemekhez. Ez a két lencse egy időben készít képet ugyanarról, de értelemszerűen a két felvétel egy kicsit különbözik egymástól. Ha ezután ezt a két képet egy különleges szemüvegen keresztül nézzünk, agyunkban a kép három dimenzióssá áll össze – megtörténik a csoda, amire az emberiség a képkészítés kezdetei óta áhítozik. 

A Műcsarnok július 24-ig megtekinthető tárlata persze elsősorban nem műszaki csemege kíván lenni, hanem az egykori technika segítségével igyekszik azt az illúziót kelteni a szemlélődőkben, bennünk, hogy mi is a több mint száz évvel ezelőtti kor utcáján, terein álldogálunk. A szemüveggel a szemünk előtt olykor önkéntelenül is kinyújtjuk a kezünk egy-egy kötél, virág vagy kockakő felé. 

Amit itt láthatunk, az persze inkább csak ízelítő, néhány kép a korszak virágzó európai nagyvárosaiból és néhány egzotikus helyszínről. Aki többre vágyik, csak a fortepan oldalán több, mint száz ilyen képet találhat!

Budapesti vonatkozású kép csak néhány van a falon: a Dísz térre képzelhetjük magunk, az Opera előtt vagy a Kodály köröndön álldogálhatunk konflisra várva, vagy csodálhatjuk az épülő Erzsébet híd állványzatát a Ferenciek terén bámészkodva. A moziteremben vetített képek között is csak egy-két villanás idézi meg a századforduló fővárosi világát. Feltűnnek viszont más helyszínek: Drezda, Frankfurt, London, Párizs, Nizza, Velence, a Magas-Tátra, Írország tengerpartja, sőt, még a Távol-Kelet és Amerika is. Ez talán gesztus is a turistáknak, egy kis hazai mindenkinek. És „felhasználóbarát” a tekintetben is a kiállítás, hogy ha mindent alaposan megnézünk, akkor sem tart az egész húsz percnél tovább. Elvileg talán a kiállítótérben elhelyezett okostelefonon még láthattunk volna további képeket is, de az ott jártunkkor épp nem működött.

Kifelé sétálva kilencéves fiammal – ideális program szünidőbe beleunt gyerekeknek! – arról beszélgettünk, hogy akkor ez a tárlat mit is mondott nekünk. Az biztos, hogy ráerősített a címben is megidézett „boldog békeidők” sztereotípiáira: a képeken elegáns kalapos urak és sudár, hosszú szoknyás hölgyek sétálgattak, némelyik csipkeesernyővel a kezében. Ugyanígy néznek ki az alakok Londonban, Párizsban, Budapesten, de még Konstantinápolyban is (csak 1930 óta Isztambul), igaz, ez utóbbinál látszik azért egy kaftános-turbános alak, és egy szerbiai fotón is feltűnnek a jellegzetes népi viseletek.

A városi kultúra egyfajta globalizációja már itt tetten érhető: mindenütt hasonló masszív középületek, lóvontatású és villamos járművek vegyesen, az utcákon bazalt kockakő, a falakon és házakon hirdetések, az utak mentén a közvilágítás díszes kandeláberei. Talán azt üzenjük ezzel a kis válogatással: vagyunk, voltunk mi is olyanok mint más? 

A legérdekesebbek persze a kis részletek. Például a sok folt az utcakövön: a kor emberének a lovak miatt bizony erősen a lába elé kellett néznie, ha nem akart belelépni az ürüléknyomokba. Aztán ott vannak a ma már elfogadhatatlanul egyszerű PR-mondatok is: „Schicht szappan a legjobb!”

Nosztalgikusak a szép utcai postaládák, és rácsodálkozunk a kecses babakocsikra, a sétapálcákra vagy a megunhatatlanul mulatságos egyberészes, csíkos férfi fürdődresszekre. Ami mégis az egész időutazásból a legmegdöbbentőbb, hogy amikor az Andrássy úton majd a körúton hazafelé tartunk, ugyanazok a házak csaknem ugyanolyan külsővel szegélyezik az utunkat. Az utca szereplői, a divat, a közlekedési eszközök változnak, a díszlet meg úgy tűnik, maradt – és reméljük, maradni is fog, méghozzá valóságosan, 3D-ben…


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó