2016. október 24. 13:35

Október 15-én, Teréz napján hivatalosan is megindulhatott a szüret a budai hegyekben. Minden polgár és napszámos a szőlőben volt – így nézett ki az október valamikor, nem is annyira régen a Duna jobb partján. Mára ebből, a budai szőlőskertekből nem maradt szinte semmi.

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia; nyitókép: Gellért-hegyi szőlők 1890 körül

 

„Több budai szőlőgazda ez idei szüret alkalmával kísérletet tett egy géppel, mely a szőlőfejekről a szemeket lefosztja és így azok kipréselésénél a szár kimaradván, a bort megmenteni vélik minden fanyarságtól, melyet legfőképp a szőlőszárok kinyomott levéből állítnak származni” – adta hírül a Vasárnapi Újság az 1850-es évek végén. A nagy múltra visszatekintő, de már a kor követelményei szerint elavult budai szőlőültetvényeken megindult a XIX. század második felében némi modernizáció. Nem tudták, hogy már csak egy emberöltő van hátra addig, hogy szinte minden dűlőt felszámoljanak: a filoxéra az 1880-as évek végén néhány év alatt teljesen kipusztította tőkéket.

Mára már valóban csak emlék, hogy a Duna jobb partján Szentendrétől Tétényig a római kor óta szinte folyamatosan jelentős bortermelés folyt. A középkorban vörös, később fehér, majd a szerb telepesek nyomán újra vörös borok jöttek divatba, de a szőlőterület még az 1860-as évek statisztikáiban is nőni látszott. Különösen keresettek voltak a Sas-hegy és a Gellért-hegy borai, de a Rózsadombtól ameddig a szem ellátott, szőlő borította (az erdőhatárig) a hegyoldalakat. A korai városfényképeken még feltűnhet, hogy ezeken a részeken olyan kopár, fátlan a táj: a XX. század elején még csak növendékek voltak a szőlőtőkék helyén elültetett facsemeték. A mai Etyek-Budai borvidék csak nevében őriz valamit e múltból, területe nem fedi egymást. Hagyományosan a budai borvidéknek négy fő körzete volt: a szentendrei, a budai, a promontori és a tétényi szőlők.

Szőlőt a török után újjáéledő városban (Budán és Óbudán is) szinte minden valamirevaló polgár birtokolt, bár többségüknek nem ez volt megélhetésük alapja. Az ültetvényeket napszámosokkal műveltették: ők adták a tabáni külvárosban élő szerbek, illetve az óbudai svábok zömét. 

Ez a nagy múltú budai szőlőkultúra mégis elképesztően rövid idő, mindössze néhány év alatt semmisült meg. Ha volt igazi válság Budán, ez bizonyára az volt: tömegek veszítették el hirtelen létalapjukat. Ugyan a szőlőhegyek egy töredékét rögvest újratelepítették, de a legtöbb parlagon maradt. Ugyanakkor az éppen legnagyobb virágkorát élő főváros nem csak hogy felszívta a felszabadult munkaerőt (például a malomiparba, az építőiparba), hanem néhány évtized alatt el is foglalta az egykori szőlőhegyeket, új, elegáns hegyvidéki villanegyedeket teremtve. Szinte kapóra jött a fejlődésnek a járvány.

Szent Vince szobra, szőlőtőkékkel

 

Ma az egykor oly jelentős borászatnak csak néhány szerény emléke van. Például egy Szent Vince szobor, amelyet 2005-ben avattak fel Újbudán, a Kemenes és Kelenhegyi utca sarkán. Itt a Gellérthegyen őrzik leginkább az utcanevek is a múltat: híres borvidékekről kapta a nevét a Villányi, Ménesi, Somlói, Badacsonyi, Tarcali és a Kemenes utca, illetve erre utal a Szüret és Vincellér, no meg a Serleg közterületnév is. Az egykori Kertészeti és Szőlészeti Főiskola is az évszázados kultúra miatt alakult meg. Itt egyébként az 1960-as évekig volt egy nagyobb dűlő újratelepített szőlő is, amit az egyetem új épületszárnyainak építésekor számoltak fel. A helyiek még emlékeznek néhány omladozó pincére is, az utolsók ezek közül a rendszerváltás körül tűntek el. 

De van állítólag két túlélő is. A budai Várban található Szent György Fogadó udvarán – ahol már az 1700-as évek végén vendégfogadó nyílt – nő két védett bakator szőlőtőke, amelyek még a filoxéra járvány előtti időkből származnak, mintegy 150 évesek. A több ezer hektárból, úgy tűnik, ennyi maradt.

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A múlt század 50-es éveiben volt még egy szőlő a Zugligetben az Árnyas út, Remete út délnyugati sarkán a Halász családnak volt egy nagy háza nagy kerttel. Nekik volt egy -gyerek szemmel nézve - nagy területen szőlőjük.
Ez a kert lejtőjén volt, a Meleghék kertje felé.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó