2016. december 5. 22:13

Hagyományosan Szent Borbála napja, december 4. ünnepnap volt: évszázadokig ez volt a bányásznap. Ha sok bányaemlék nincs is Budapesten, egyet (és még néhányat) azért találtunk e jeles nap tiszteletére.

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia

 

Sok régi magyar város fejlődésében jelentős tényező volt a bányászat, akár Felvidékre, akár Erdélyre, vagy az újabb korokban mondjuk Pécsre gondolunk. Ránézésre Buda is lehetne ilyen, hiszen a hegyek közt húzódik. De az igazság az, hogy itt ez maximum csak építőanyag-bányászatban merült ki, sajnos se ezüst, se arany, se más efféle kincs nincsen a budai hegyekben. Mészkő, az igen, ez remek alapanyag volt a mészégetéshez. Meg anyag, az is jó minőségben volt, gondoljunk csak az óbudai híres téglaégetőkre vagy akár a Széll Kálmán tér gödörszerű alakját létrehozó egykori agyagbányára. Ha nagyon akarnánk, az Apáthy-szikla kőzetében is van egy kis bauxit, de ez már tényleg csak tudományos ínyencség.

Pesten hasonló a helyzet: itt ugyan egy egész városrészt hívnak Kőbányának, de ez, ahogy neve is mutatja, szintén építőanyag-bánya volt. A többi meg homok és mocsár.

Egyszóval a bányászmúlt csekély Budapesten, mégis van néhány bányászathoz kapcsolódó emlék és szobor a városban. Ezek annak köszönhetik létüket, hogy az iparágból meggazdagodottak fővárosi bérházba fektették vagyonukat. Például Róth Flóris, aki a salgótarjáni bányászat (és egyúttal a város) felvirágoztatója volt a két világháború közt. Amikor 1940-ben nyugdíjba vonult, tőkéjét az akkor kiépülő Pasarét egyik telkén felhúzott bérvillába fektette. A ház, ahogy ma is mutatja rajta a felirat, Nagel Jenő építész tervei alapján épült fel, stílusában igazodva a környék Bauhaus villáihoz. Félkörívben záródó erkélye, térformálása, földszinti ablakainak rácsozata ma is hordozza e stílus jellegzetes jegyeit.

„Figyelem! Pasaréti út 74. épülő luxus bérvillában 2-3 szoba hallos, erkélyes úri lakások, kp. fűtéssel, meleg vízzel, garázzsal májusra kiadók” – jelent meg a Pesti Hírlap apróhirdetései közt 1940 februárjában. Valóban modern épület készült hát el, ahol, ahogy az 1940-es távbeszélő névsorból kiderül, még telefonja is lett a beköltözőknek (akik nagyrészt műszaki értelmiségiek voltak, köztük egy bányamérnökkel is). Homlokzatára pedig Szent Borbála került – ez volt az a korszak, amikor egy homlokzathoz még hozzátartozott a szobor is. A környék Bauhaus épületein itt is, ott is láthatunk ma is madonnákat, olykor szenteket vagy más díszítőszobrokat.

Szent Borbála persze nem véletlenül díszíti e házat. Középkor óta meglévő kultusza a bányászok körében erős volt: ő óvta meg a hirtelen robbanástól és az egyéb tűzzel kapcsolatos balesetektől a munkásokat. A gyönyörűen megformált, légies alak alatt, akinek a lábainál talán egy tárna bejáratát látjuk, ott az ismerős bányászköszöntés is: Jó szerencsét! Róth úr ennyit idecsempészett hát Budára a salgótarjáni világból.

Budapesten van még néhány hasonló emlék. A Pasaréti úttól nem messze, a Városmajor utca elején is álldogál egy nagy csákányos bányász a 84/b bejárata felett.  Ez már az '50-es évek robosztus alakja: a közterkep.hu adatai szerint az épület a Budapesti Ásványörlő Vállalat lakóháza volt, ezért került rá Berczeller Rudolf Rezső szobrászművész alkotása. Bányász-szobor díszítette ugyanezen forrás szerint egy ma már nem látható Fürj utcai Bauhaus villa homlokzatát is, és ilyen témájú díszkút áll a Pozsonyi úton is a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. Alkalmazottainak Nyugdíjintézete számára épült bérház udvarán is (a 44-46-os száma alatt). 

Beszédes emlékei mind egy kornak, amikor még fontos identitás-elem volt a bányászat, és amikor fontos szempont volt az is, hogy ne csak a szorosan vett lakófunkció épüljön ki, hanem legyen egy élhető és otthonosságot teremtő lakókörnyezet is. 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó