2017. január 8. 16:57

A jövőben a Józsefvárosban egy utca őrzi Brüll Alfrédnak, az MTK-t 35 évig vezető kiemelkedő sportembernek és mecénásnak az emlékét.

Írta: Millisits Máté

 

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a Magyar Testgyakorlók Körének azon indítványát, amelynek értelmében a jövőben a kerületben egy utca őrzi Brüll Alfrédnak, a kiemelkedő sportembernek és mecénásnak emlékét, aki 1905 és 1940 között állt az MTK élén.

Minden idők legkiválóbb magyar sportvezetője, mecénása. Brüll Alfréd a Magyar Labdarúgó Szövetség egyik alapítója, elnöki tisztet töltött be a Magyar Úszószövetségben, valamint a Torna Szövetségben és a Birkózó Szövetségben is vezetőként tevékenykedett. A magyar mellett a Nemzetközi Birkózó Szövetség is elnökének választotta meg. Több sportág hazai megteremtője, köztük a vitorlázásé és az autóversenyzésé.

Brüll Alfréd 1876. december 10-én született Budapesten. Édesapja Brüll Ármin neves üzletember, akinek gazdasági sikerei megteremtették az anyagi hátteret, hogy Brüll Alfréd életének jelentős részét a magyarországi sportélet felvirágoztatására tudja fordítani. Brüll Alfrédot 1903-ban választották a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) alelnökének, két év múlva ő lett a sportklub elnöke. A Magyar Testgyakorlók Köre számos sportágban az ő vezetése alatt érte el legnagyobb sikereit.

Brüll támogatása elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy az egyesület versenyzői olimpia bajnoki címeket tudjanak szerezni. Az MTK képviselőjeként, az olimpiai aranyérmes sportolók közül Halmay Zoltán úszó, és Weisz Richárd nehézatléta értek el elsőkként nemzetközi sikereket.

A zsidótörvények hatályba lépése miatt 1940-ben Brüll Alfréd a csapat fennmaradása érdekében, munkatársaival együtt, felajánlotta lemondását. A játékosok és az egyesület tagjai ezt nem fogadták el, inkább feloszlatták az abban az időben Hungária néven működő profi labdarúgó csapatot. 1942-ben az MTK sportegyesületet is feloszlatták.

Brüll Alfréd Svájcba menekült, de reménykedve a hazai politikai helyzet kedvező változásaiban később hazatért. Ezt követően, az 1944-45 közötti vészkorszak zsidóüldözései során ismeretlen helyen életét vesztette. Napjainkban emlékét ápolja az MTK Brüll Alfréd Egyesület, amely az MTK Sportegyesület vezetésénél a Brüll Alfréd névváltoztatás javaslatát  megtette.

Napjainkban emlékét ápolja az MTK Brüll Alfréd Egyesület.2014-ben megalakult a Brüll Alfréd Akadémia, amely az MTK egyéni sportágakban szereplő sportolóinak az oktatási központja, a Lantos Mihály sporttelepen.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó