A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra is emlékezik a 2017-es Versünnep Fesztivál, amelyre hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói jelentkezhetnek – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Budapesten. Hozzáfűzte: a versenyzők idén is kortárs és klasszikus költeményekkel – Arany János mellett a 140 éve született Ady Endre és az 50 éve elhunyt Kassák Lajos egy-egy alkotásával – jelentkezhetnek még január 31-ig mondott vers, megzenésített művek, és képző- vagy filmművészeti kategóriában.

A művészi versmondást népszerűsítő, immáron 12 éve elindult fesztivál döntőjét április 9-én rendezik meg a Nemzeti Színházban, a Diákseregszemle június 3-án lesz a Pesti Vigadóban. A hivatásosok döntőjének abszolút győztese idén is Párkányi Raab Péter egyedi alkotását kapja fődíjként – mondta el Kolti Helga, aki kiemelte azt is, hogy a fesztiválhoz kapcsolódva az Esztrád Színház pályázatot írt ki a korábban Arany János által fordított külföldi művek újrafordítására. A díjazott művet a társulat színpadra is állítja a Versünnep Fesztiválra jelentkezett művészek részvételével.

A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója hangsúlyozta: a színház idén is különdíjakkal készül a döntőre, a hivatásos előadóművészek közül a győztes szerepet kaphat a következő évad valamelyik darabjában, a fiatalok között pedig 100 ezer forintos pénzjutalmat osztanak ki.

A döntőt megelőzően a Kaposvári Egyetemen és több határon túli helyszínen rendeznek elődöntőt február és március folyamán. A fővárosi elődöntőnek március 6-7-én a Budapesti Operettszínház ad helyet, amelynek igazgatója, Lőrinczy György kiemelte: a zenés kategória indulói közül fellépőket választanak a Nagymező utcai Broadway Fesztivál programjába.

A sajtótájékoztatón Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese hangsúlyozta: a jelentős részben a költészetre épülő színpadi beszéd, a művészi beszéd kulcsfontosságú egy színész életében. A modern és a kortárs magyar költészet alapja Arany János művészete – fogalmazott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki szerint Arany, Kassák és Ady művészetéből erkölcsi és szellemi erőt, a jövőbe vethető hitet nyerhet a közönség és az előadók egyaránt.

A verseny fővédnöke Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, aki a sajtótájékoztatóra küldött levelében úgy fogalmazott: a Versünnep Fesztivál kiváló alkalom a hon és haza fogalmának, valamint a szülőföld szeretetének éltetésére a Kárpát-medence legtávolabbra eső szegletében is. A magyarság nem más, mint tudatos sors és kultúravállalás. Nincs erősebb összetartó erő a nemzeti kultúránál – állt Szász Jenő levelében. 

A rendezvény főtámogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia, amelynek főtitkára, Kucsera Tamás Gergely elmondta: öt éve működnek együtt a fesztivállal, amelynek döntősei felléphetnek A magyar nyelv napján rendezett nagyszabású gálaműsoron is a Pesti Vigadó épületében.

(MTI)