Írta: Viczián Zsófia

2017. május 30. 10:54

Egy év telt el azóta, hogy hivatalosan is átadták a budapestieknek a megújult Széll Kálmán teret. Ez idő alatt lassan az is elkészült, ami az átadóra még nem. Sikertörténet vagy megint elszalasztott lehetőség? Ennek jártunk utána.

 

 

Búzavirágot áruló asszonyok, olcsó parfümmel kecsegtetők, erdélyi asszony kézimunkákkal, hajléktalanok, a Négy évszakot játszó utcazenész, a zöldbe induló sportos nyugdíjasok és persze az áthömpölygő tömeg: a Moszkva tér, illetve bocsánat, a Széll Kálmán tér ma is a régi. Szép lassan visszatért rá mindenki, akit a felújítás egy időre elüldözött innen. Ez persze jó, hisz újra megtelt élettel, a saját, összetéveszthetetlen couleur locale megint összeállt.

De ezt szerettük volna? Megvalósult a tervezői szándék? 

Az óra oszlopában a régi gombák Fotó: Viczián Zsófia

 

Madártávlat: egy sikertörténet

Igen, a Széll Kálmán tér, ha mondjuk a Várfok utca felől nézünk le rá, valóban egy sikertörténet. Sok minden megvalósult, amit reméltünk a felújításától. Először is a tér valóban nyitottá, átláthatóvá vált. Minden fölösleges épület kikerült belőle, maradt a nagy placc, meg sok ülőhely. Meglepve kell azt is megállapítanunk, hogy a metrókijárat legyezője is milyen szép lett: ki hitte volna arról a bódék övezte, nyomasztó egykori épületről? Most merész, nagyvonalú, világos és funkcionálisan is megállja a helyét. 

És ott van előtte a kedvencünk, Pest és Buda 1823-as térképe betonba öntve. Most már egészen közelről áttanulmányozhatjuk, hogy hol futottak az utcák. Látszik a tér helyén a gödör (vagy mocsár inkább), a Várnegyed utcaszerkezete, a még csak alakuló Krisztinaváros és a tabáni híd is. Pesten áll még az Újépület, de Újlipótváros sehol, épp csak kezdi kinőni a kiskörutat a város. Városliget van már, egész új, a híres rondó körül még csak facsemeték a platánok. 

De ha figyelmesen körülnézünk a téren, nem csak itt vannak betonba írt emlékek, hanem az új szolgáltatóépületek közt is ott döcög a falon a legendás 58-as villamos. Az óra oszlopán a régi óra zöld vasrácsa köszön vissza, aljában pedig felsejlik a térnek az a korszaka, amikor gombaszerű megállók alatt várakoztak az utasok.

Madártávlatból nézve szemet gyönyörködtetően sok a virág, és végre zöldell minden fa is. A mozgólépcsőből se lett baj. A sellős szökőkút az új helyén egy kicsit túlméretes, de kétségkívül sok nagyságrenddel jobban néz ki a térnek ez a sarka is, mint amikor az 5-ös busz mindig betört üvegű hullámpalás megállója uralta a látványt. Igazán hangulatos szöglet lett az alagút melletti kis térrész is, különösen, mióta megnyílt a kávézó – ez korábban, az egykori gyalogos felüljáró alatt egy teljesen halott, sötét zuga volt a térnek. A szökőkút is sokat dobott a látványon, főleg, amikor párát ont, a gyerekek nagy örömére. 

Egyszóval az egész tényleg jól sikerült. Különösen, ha elővesszük a régi képeket, és a jelenből rácsodálkozunk, mennyire lepusztult volt előtte. 

A térség 1823-ban Fotó: Viczián Zsófia

 

Béka-perspektíva: ugyanez közelről 

Az összkép tehát jó – de ha a részleteket kezdjük jobban szemügyre venni, sajnos elfogynak a dicsérő szavak. Valahogy mintha a munkagépek levonulása után az egészet a sorsára hagyták volna.

Van néhány strukturális probléma is. Nincs például kitalálva a 17-es villamos megállója és a Hűvösvölgybe tartó villamosok közti átszállás útvonala – így az emberek rendszeresen a magas peronról lelépve a sínek közt bukdácsolnak át, ami meglehetősen balesetveszélyes. Hasonlóképp veszélyes az is, hogy a Hűvösvölgy felől érkezők a villamos végénél kelnek át, nem a tíz méterrel távolabbi átkelőn – így viszont rendszeresen az ellenkező irányba induló villamos elé lépnek. De ezek talán egy-két terelő korláttal megoldhatók volnának.

Nagyobb baj, hogy a nyilvános WC-ék se működnek, pedig szépen ki lettek építve. Meg sokáig az óra se működött – ezt bosszantóan nehézkesen, de talán már sikerült orvosolni. Viszont a térszintbe süllyesztett led-csíkokat még sosem láttuk világítani. Bájos ötlet volt a padszerű építményen alácsorgó vízesés is, de valahogy ez sem működik igazán, körülötte mindig áll a víz.     

És hát a kosz, a por és a darabos szemét, az mindenütt ott van. Nyilván az igénybevétel is nagy, ez nem vitás, de akkor ehhez kéne igazítani a takarítás gyakoriságát is. Úgy látszik, a megújulást évtizedekig hátráltató átok újra hat: a Széll Kálmán térnek valószínűleg az a legnagyobb baja most is, hogy senki sem érzi igazán sajátjának.

Csak a búzavirágot áruló asszonyok, az olcsó parfümmel kecsegtetők, az erdélyi asszony a kézimunkákkal, a hajléktalanok, a Négy évszakot játszó utcazenész, a zöldbe induló sportos nyugdíjasok és persze az áthömpölygő tömeg – de ők ezeket a problémákat nem fogják tudni megoldani. 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó