2017. október 25. 13:12

Lebontják a X. kerületben a társadalmi utópiára alapozott üzletházat, ami évtizedekig hiába várt a metróra. A terület a munkálatok után közparkként újul meg. Ugorjunk bele a szocialista várostervezés mélyvízébe!

Írta: Mészáros Ábel; fotók: Fortepan.hu és Miklós Balázs

 

Nemrég futott körbe a hír a Budapesttel foglalkozó médiumok címlapján, hogy a X. kerület önkormányzata bontásra ítélte a kőbányai Liget téren hosszú ideje csak pusztuló üzletházat, hogy parkot alakítson ki a helyén. Az elmúlt években többször is felmerült a magára hagyott (és tévesen a soha meg nem valósult metró állomásának is mondott) épület újrahasznosítása, ezek a szándékok azonban valamiért mindig meghiúsultak.

De mi vezetett oda, hogy az egykor nagy gonddal megtervezett, a kor viszonyai közt elegánsnak számító létesítményt mára menthetetlennek tartja gazdája, s inkább veszni hagyja a beleépített energiát, minthogy újra életet leheljen bele?

A Liget (egykor Zalka Máté) tér környékének képét ma meghatározó, modern városközpont-torzó története 1956-ra nyúlik vissza: november negyedikén Kőbányán keresztül vonult be kelet felől Budapestre a szovjet páncélosok egyik hadoszlopa. Az akkori városközpont szűk főutcája, ami a mai Kőrösi Csoma sétány vonalában futott, kiválóan alkalmas volt rá, hogy az ellenük a harcot felvevő pesti srácok itt állják el barikáddal a tankok útját, és dobáljanak Molotov-koktélt az elakadó harcjárművek farára az utat szegélyező lakóházak ablakából. A szovjetek válasza nem maradt el; úgy szétlőtték az egykori központot a harcok során, hogy a forradalmat követően a döntéshozók gazdaságosabbnak (és persze politikailag is megfelelőbbnek) látták egy teljesen új városközpont megépítését, mint a régi házak helyreállítását.

Az újjáépítés vontatottan kezdődött el, ellentétben az Üllői út foghíjainak viszonylag gyors beépítésével – a szocialista rendszer nemzetközi kirakatának tekinthető, reptérről bevezető útvonal nem hirdethette sokáig a szabadságharc emlékét az idelátogató külföldiek számára. Kőbányán viszont nem volt ok ilyen sietségre. Időközben pedig, három évtizedes vesszőfutást követően, 1960-ban elkészült a főváros első Általános Rendezési Terve (ÁRT), amely tíz évvel Nagy-Budapest létrehozását követően, felismerve a város főközpontja tehermentesítésének szükségességét, a külvárosi alközpontok fejlesztését jelölte meg egyik fő hangsúlyként. Hasonlóan fontos cél volt a budapesti lakásínség problémájának mielőbbi mérséklése is, melynek évszázados történetével foglalkozott a Lechner Tudásközpont egyik korábbi elemzése is. A két prioritás összekapcsolásával az akkor még meglehetősen falusias képet mutató külvárosok központjainak szanálása mellett döntöttek, s ezek helyén a kor ideáljának megfelelő, urbánus alközpontok kiépítését határozták el.

Az egykori Kőrösi Csoma Sándor út az ötvenes években

A kőbányai Zalka Máté tér környéke nem számított jelentős alközpontnak, azonban a közeli üzemek, főleg a Ganz-MÁVAG miatt minden reggel ingázók hatalmas tömegei szálltak le Kőbánya két vasútállomásán a „fekete vonatokról”, munkahelyük felé véve az irányt. Az akkor még fejlesztett nehéziparra alapozva ésszerűnek látszott, hogy a nagyrészt elpusztult kőbányai főutca romos házainak bontása után új, nagyvonalú városközpontot építsenek fel a vasútállomás térségében, sok új, elsősorban munkásoknak szánt lakással, amelyek majd mérséklik a dolgozók ingázási kényszerét. A koncepciót erősítette, hogy ekkor még képlékeny volt a kelet-nyugati, kettes metróvonal végleges nyomvonala, s komoly alternatívaként merült fel, hogy a Népstadion állomás után délre forduljon az alagút, majd a Pongrác utat követve, Kőbánya-Felső vasútállomás érintése után Kőbánya-Alsónál érje el a végállomást. Bár hamarosan döntés született a vonal Örs vezér tere irányú tovább vezetéséről, a kőbányai nyomvonal még egy ideig tartotta magát egy leágazó szárnyvonal lehetőségének formájában.

A hatvanas évek végétől a Budapesti Városépítési Tervező Iroda (BUVÁTI) munkatársai hozzáláttak a ma már utópisztikusnak tűnő új városközpont megtervezéséhez. Pomsár János vezető tervező a főutca eredeti, szűk nyomvonala helyett, mely ráadásul még villamospályának is helyet adott, új főutat jelölt ki széles űrszelvénnyel, míg az eredeti főutat sétálóutcává alakították. Munkatársaival, elsősorban Sylvester Ádámmal, később Miklós Balázzsal egyedi, cikkcakkos beépítési vonalú középmagas lakóházakat terveztek, amire az adott lehetőséget, hogy a kivitelezést a kőbányai székhelyű Budapesti Lakásépítő Vállalatra (BULAV) bízták, ami nem házgyári technológiával dolgozott, hanem egy az alagútzsalus és a paneles építési mód hibridjéből létrehozott rendszerrel. A technológia a korban megszokottnál nagyobb rugalmasságot tett lehetővé a tervezés során, többek közt a nagyobb fesztávok miatt szélesebb szobákkal, változatosabban formálható alaprajzokkal.

A Zalka Máté téri üzletház kívül és belül

Az új házakban felépült két és félezer lakás önmagában még nem tette volna indokolttá egy nagyvonalú, sok emberre méretezett szolgáltatási központ létrehozását a Zalka Máté tér körül. Ezt az ide tervezett metróállomással létrejövő új, intermodális központ igazolta: a vasúti- és földalatti-kapcsolat mellett a ráhordó buszjáratokra méretezett nagy buszvégállomás és az itt találkozó villamos viszonylatok következtében naponta több tízezres átszálló forgalom volt várható. Erre az elképzelt tömegre tervezte Pomsár az íves vonalvezetésű, elegánsnak vélt aluljárórendszert is.

A Zalka Máté téri üzletek tervezési feladatát megkapó Miklós Balázs az elképzelt élettel teli, tömegeket kiszolgáló új városközponthoz méltatlannak tartotta a korábban ide, a tízemeletesek tövébe elhelyezni szándékozott néhány kis szolgáltató bódét. Nagyvonalú üzletházat vizionált a térre, ebben az időben korszerűnek tartott nagy, fedett, de nyitott köztérrel, amely a forgalom zavaró zaját úgy küszöböli ki, hogy nagyrészt a környező tér szintje alá van süllyesztve. Az új Kőrösi Csoma Sándor út és a mai Kápolna utca felől érkező gyalogjárdákat rámpákkal le-, illetve felvezette a mély térre, és annak galériájára is, és az aluljárónak a tér keleti oldalára nyíló kijáratát is bevezette az új átriumba. Ide nyíltak a földszinten és a galérián a kis boltok és szolgáltatóegységek is, így a tér a földszinti presszó fedett teraszaként is funkcionált.

A fiatal és lelkes Miklós a kor uralkodó későmodern építészeti doktrínájának jegyében, a szocialista építőipar gazdasági és minőségi kereteit feszegetve tervezte meg az utolsó grafikai részletig az üzletházat. Nemcsak a kis üzletterülethez mérten nagy (és „pazarló”) fedett passzázs szükségességéről győzte meg a beruházót, hanem azokról a finom részletmegoldásokról is, melyek igényes kialakítása akkoriban a tervezők szinte egyetlen kitörési pontja volt.

A nagy, 6x12 méteres raszterű tető komoly acél tartószerkezetet igényelt, középvonalában az ebben az időszakban szokatlanul modern polikarbonát felülvilágító kupolák engedtek természetes fényt a galériára. Az üzletek portáljai keret nélküli, nagyméretű biztonsági üvegből készültek iparművészeti igényű, öntött üveg kilincsekkel. A süllyesztett fedett passzázs peremén épített növényágyások futottak végig, amelyekből futónövényeknek kellett volna felfutni a tér falaira. Szegélyükön körben mosható kültéri műanyagszékek sorakoztak, mivel ebben a korban csak ott gyártottak ilyesmit, a balatonfüredi hajógyár műanyag üléseiből kialakítva. Az építész egyedi világítást is tervezett: a levezető rámpákat a betonfalba rejtett, süllyesztett fénycsövek, a nagy átriumot a falai mentén a térbe belógatott, egyedileg legyártott gömblámpák világították meg; a felülvilágító kupolák pereme fölé rejtett fénycsövek pedig éjjel is olyan fényt árasztottak, mintha nappali fény esne az épületbe. A bejáratok fölött világító, egyedi grafikával megtervezett reklámhordozók mutatták, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe a belépő.

Az üzletház állapota a kilencvenes években, nyomokban az eredeti elemekkel

Csodák csodája, az üzletház a tervek szerint valósult meg 1976-ban. Karbantartására, üzemeltetésére azonban már sem forrása, sem szándéka nem volt a kerületi ingatlankezelő vállalatnak. A környék lakói pedig egyáltalán nem becsülték meg a kor viszonyai közt elit létesítményt: már az első években szétvertek sok egyedi lámpatestet, feltépték és ellopták a műanyag üléseket és a palántákat a növényágyásokból. Az IKV nem nagyon pótolta őket. A kis üzletek ugyan működtek, de a hozzájuk tartozó, túlméretezett és valójában egy társadalmi utópiára alapozott fedett köztér hamarosan a pusztulás útjára lépett.

A hetvenes évek második felére nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz metrókapcsolat a kőbányai Zalka Máté téren. A ráhordó buszjáratok az Örs vezér terét, majd a megépülő hármas metró Kőbánya-Kispest végállomását vették célba; az ipar fokozatos, majd egyre gyorsuló leépülésnek indult, a reggel és este tízezrével átszálló utasok végleg elmaradtak. Még felépült a buszpályaudvar mellett néhány kereskedelmi épület, de a sétálóutca mentén elképzelt nagyvonalú szolgáltató központ már elkészült terveit elvetették, helyettük lakóházakkal építették be a foghíjakat. Az eredeti építési mód leváltása után Miklós Balázsnak már házgyári paneles technológiával kellett megterveznie az utolsó, Állomás utcai cikcakkos tízemeletes lakóépülettömböt.

Az 1990-ben felálló furcsa, kétszintű önkormányzati rendszerben a tömegközlekedési útvonalak és létesítményeik a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerültek, a kerületnek innentől kezdve kevés ráhatása volt az aluljárórendszer és az üzletház sorsára, a kilencvenes évek egyik főpolgármester-helyettese pedig úgy nyilatkozott, hogy a Főváros „szem elől tévesztette” a komplexumot, sorsával évekig nem foglalkoztak érdemben. A kétezres évektől a lepusztult együttes rendszeres szereplője volt a bűnügyi és bulvárhíreknek: az aluljáróban és az üzletház passzázsában megszűnt a közvilágítás, hajléktalanok és bűnözők vertek bennük tanyát, míg a városlakók inkább a felszínen, a forgalmas utakon átfutva közlekedtek. A kis üzletek még egy darabig működtek, részben privatizálták is őket; a legutóbbi időkben már csak egy használtruha-turkáló és egy itt felejtett kiskocsma vegetált a passzázsban.

A 2010-es évekre végre a kerületi önkormányzat tulajdonába került a létesítmény nagyobb része a Fővárostól. A kerület a kezelhetetlenné vált aluljárórendszert elfalaztatta, a felszínen zebrák rendszerét alakították ki a felújított, füvesített villamospályához kapcsolódva. A környék lakossága ugyanakkor egy közvélemény-kutatáson 56%-ban amellett tette le a voksát, hogy az aluljáró újranyitásával együtt az épületet fel kellene újítani, és kulturális funkcióra hasznosítani. 2012-ben ötletpályázatot is kiírt a helyhatóság a romok hasznosítására, ezt azonban nem követte tervezési megbízás. Időnként különböző hírek röppentek fel a médiában az üzletház megújításáról; érdekes ötlet volt például a rendőrautó-múzeum ide telepítésének gondolata, folytatásáról viszont azóta sem hallottunk.

Mostanáig az utolsó komoly erőfeszítést az üzletház rehabilitációjára Kertész András Tibor 2016-os koncepcióterve jelenti, amellyel a kerületi önkormányzat a Főváros TérKöz című köztérmegújítási pályázatán kívánt indulni. Mivel 2005-ben privatizálták a Kőbányán addig a piaci funkciónak otthont adó Mázsa téri ingatlant, és azóta a piac egy egykori vasúti raktárban működik a Korponai és az Állomás utca sarkán, ideálisnak nem mondható körülmények közt, kézenfekvőnek látszott a Liget téri üzletház termelői piaccá alakítása.

Ilyen előzmények után járta be a hír a sajtót, hogy Kőbánya önkormányzata megvásárolta az üzletház eddig magántulajdonban lévő részeit, majd arról döntött, hogy az egész épületet lebontja, s a helyén közparkot létesít. Hogy valóban ez volna-e a legjobb megoldás az évtizedek óta a Liget téren éktelenkedő rom sorsának rendezésére? A hatalmas beleépített energiát, a vasbeton- és acélszerkezetek bontásának és az óriási gödör feltöltésének 50 millió forintosnál is nagyobbra taksált költségeit nézve nem valószínű. S bár jelenlegi formájában az építmény semmiképpen sem nevezhető a városrész ékének, bontásával mégis olyan űr keletkezik a közparkkal amúgy jól ellátott környéken, aminél egy felújított, fenntartható funkcióval felruházott épület mindenképpen több értéket jelentene. Hamarosan kiderül, hogy az épület tulajdonosa melyik utat választja.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó