Átadták a Reformátorok terét vasárnap Budapesten. A XVI. kerület Rákosszentmihály városrészében kialakított tér átadó ünnepségén Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte: a reformáció és a magyarság múltja, jelene és jövője kéz a kézben jár.  Megjegyezte: a reformáció 500. évfordulója nemcsak a protestánsoknak, hanem minden magyarnak ünnep, amely a reformációnak a magyarság megmaradásában betöltött szerepére emlékeztet.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében úgy fogalmazott: közös felelősségünk, hogy a hit megvallása szobrokban vagy más jelekben ne valamifajta egyházi kötelesség legyen, ne csak a templomok négy fala között valósuljon meg, hanem legyünk ott a térben, amely a történelem során számunkra adatott. Közös felelősségünk, hogy meglátszódjon Magyarországon, hogy itt keresztények élnek – hangoztatta a miniszter.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Reformáció 500. évfordulójának méltó megünnepléséért Alapítvány alapítója elmondta, hogy a kialakított tér Közép-Európa legnagyobb reformációs emlékhelye. Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a reformátorok 500 évvel ezelőtt a vallást, a hitet nem eldobták, hanem újraformálták. A polgármester szerint ez történt ezzel a térrel is: elhanyagoltan nem jelentett semmit az itt élőknek, de most átformálták, hogy egy olyan tér lehessen, ahonnan a kertvárosiak körülnézhetnek, és ahol elgondolkodhatnak azon, van-e valami az ő életükben, környezetükben is, ami megreformálásra vár. 

Az emlékművet Bogádi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke áldotta meg.

A Budapest 16. kerületében, a Sashalom utca végén kialakított 12 000 négyzetméteres tér, közepén a reformáció emlékművel, 336,5 millió forintból valósult meg. A Gellért-heggyel azonos tengerszint feletti magasságban lévő téren egy 17 méter magas kilátó, egy 80 négyzetméteres kávézó, sétálóutak és parkolók vannak. A tér közepére R. Törley Mária tervei alapján egy három méter átmérőjű, kerek, fehér kőből készült szökőkút került, közepén egy gömbbel, amelyre három helyről folyik a víz. A kútkáva oldalára a reformátorok legfontosabb gondolatait vésték, a kút mellett a két egyházalapító, Luther Márton és Kálvin János, valamint a vallásszabadságot biztosító bécsi békét aláíró Bocskai István fejedelem egész alakos bronz szobra áll.

(MTI)