Ötven éve, 1968. március 17-én interjút közölt dr. Petúr Alajossal, az Uvaterv hídirodájának akkori vezetőjével a Magyar Nemzet. A szakember az új hidak terveiről beszélt, és egész fantasztikus terveket vetett fel. 

Magyarországon a személyautó-forgalom 1957-ben indult újra, azután hogy az 1950-es években gyakorlatilag megszüntették a magánautózást, hiszen benzint csak a kiváltságosok vásárolhattak. E szabályt 1958-tól feloldották, sőt 1957-ben már 500 új autó került magánszemélyekhez. Tíz év alatt a hazai autóállomány megtízszereződött. Budapesten is fontos lett a közúthálózat átalakítása ennek a forgalomnak az elviseléséhez. Az új Erzsébet híd már e szellemben épült, és voltak tervek más hidakra is, pl. az Árpád híd kiszélesítésre, sőt még egy szintet is terveztek rá. Az akkori tervek közül mára sok megvalósult, elkészült a Rákóczi híd, kiszélesítették az Árpád hidat, és új híd épült északon, ha nem is Újpest és Óbuda közé. Új felüljárók épültek a Hungária körútra, és a Margit híd statikai átvizsgálása és megerősítése is megtörtént.

A Szabadság hidat viszont beáldozták volna. Egy olyan páratlan műszaki alkotást, amely az első olyan budapesti Duna-híd volt, amely magyar tervek alapján, magyar anyagból épült, és amelyet a nemzetközi szakirodalomban is a legszebb hidak között tartottak számon. Ennek ellenére a szakemberek az alig 21 évvel korábban újjáépített hidat elbontották volna, mivel annak szerkezetét elavultnak gondolták, amelynek felújításával nem érdemes foglalkozni hosszú távon: 

„Teljesen új és modem híd kerül a helyére. Pesti hídfője eredeti helyén marad, a budai oldalon azonban jelentős változtatásokra kerül sor. A Gellért tér forgalmának enyhítésére, az Erzsébet-hídéhoz hasonló magas, vasbeton lábakon álló hídpályát képezünk ki, amelynek vége trombitaszerűen, ívesen fog elágazni, egyik oldalon az alsó rakpartra levezetni. Ehhez a megoldáshoz azonban arra van szükség, hogy a hídpályát már a Duna szintje fölött villásan két ágra válaszszuk.” 

A Szabadság híd azon budapesti hidak közé tartozik, amelyeket a hozzá kapcsolódó térről közvetlenül is meg lehet közelíteni, azaz, ha sétálunk a Duna-parton, akkor egyszerűen ráfordulhatunk a hídra. A Lánchíd még ilyen, és részben a Margit híd is. A Szabadság híd helyére egy új hidat építettek volna, egy klasszikus autópályahidat, amely egy bonyolult felüljárós csomópont rendszeren csatlakozik a budai oldalon az utakhoz a Gellért tér felett. Az új hídra ráadásul a villamost sem vitték volna fel. Egy ilyen hídon a gyalogosközlekedés is másodrendű lett volna, azaz kifejezetten az autók közlekedését szolgálta volna. 

A Gellért tér felett elágazó autópálya csomópont lett volna, ha megvalósul a terv (Forrás: Fortepan, Orig: Bauer Sándor)

Szerencsére ezek hosszú távú tervek voltak, így nem álltak neki azonnal a híd lebontásának. Az akkori gazdaságirányítási rendszerben mindent az „ötéves tervek” határoztak meg, és e beruházás sem a harmadik, sem a negyedik ötéves tervben nem szerepelt. A '70 -es évek végére nagyot fordult a fővárosi közlekedéspolitika, elvetették a Hungária autópálya-körgyűrűt, előtérbe került az M0-ás kiépítése, sőt az átmenő autóforgalmat egyre inkább a város külső területein szándékoztak és szándékoznak elvezetni.

Mára lekerült a napirendről a Szabadság híd lebontása. Maradt, ami mindig is volt, a világ egyik legszebb, műszakilag is kiemelkedő mérnöki alkotása, amely a tíz évvel ezelőtti felújítás nyomán megfiatalodva, ereje teljében szolgálja Budapestet. 

A korlátok árnyáka. A legutóbbi felújítás során a híd visszakapta összes díszét, így a szép korlátait is (Fotó: Domonkos Csaba).