2018. április 11. 10:49 | Írta: Viczián Zsófia

A költészet napja van – fákról szóló sorozatunkban tehát kerestünk néhány klasszikus alkotást, amely az egykori budapesti fáknak állít emléket. És meglepően sokat találtunk, sőt, még egy emléktáblára is bukkantunk.

Írta: Viczián Zsófia

 

A legtöbb költő, akinek pályája Budapesten teljesedett ki, vidéken született. Így szinte kivétel nélkül az elhagyott gyermekkori nyugalmat, békét, felüdülést keresték, amikor a városban a zöldről, a fákról írtak. És meglepően sokan írtak: a köztéren állókról, a fasorokról, a kertben növőkről vagy éppen a parkokban találhatókról. Írtak a tavaszi virágbomlásról, a nyári lomb hűséről, az őszi ragyogásról és téli kopárság (vagy éppen örökzöld lomb) fenségéről.

A tölgyek alatt

Versről, fáról és Budapestről elsőre persze Arany János juthat eszünkbe. Ő valóban úgy volt pesti, hogy tulajdonképp mindvégig vidéki maradt. A fővárosba költözése után egyik kedvelt helye az Orczy-kert volt, illetve a Városliget, amit versben is megidézett. Arany korában a város még sokkal-sokkal kisebb volt, ugyanakkor nagy erdőségeket biztosan nem látott Pest körül (Budára pedig nem nagyon ruccant át). Ekkoriban a leginkább az foglalkoztatta a városatyákat, hogy hogyan kössék meg a homokot – így maximum akácosból lehetett számottevő. Ugyanakkor már ekkor megindult a város fásítása (zömében platánok, vadgesztenyék ültetése), különösen a kedvelt sétautak és a Városligetbe kivezető kocsiút mentén.

Arany János kedvenc kőrise (forrás: mek.oszk.hu)

Tölgyek az 1930-as években (forrás: Budapest Képarchívum FSZEK)


És persze ott volt a Margit-sziget. Arany kedves (sőt, kedvenc) és csodált fája eredetileg a víztorony mellett álló hatalmas kőris volt, amit még valószínűleg maga József nádor ültetett. Ennek közelében voltak azok a tölgyek is, amelyeket 1877-ben írott verse tett híressé. Ez eredetileg egy tizenegy tölgyből álló facsoport volt, de ma csak nyolc áll belőlük – és mivel a tölgy lassú növekedésű fa, talán fel sem tűnik az arra járóknak, hogy a fák közel kétszáz évesek. Alattuk szép rendben ott a költő 1912-ben felállított mellszobra.

A margit-szigeti tölgyek különleges helyet nyertek Arany emlékezetében is. A Nemzeti Sírkertben (a Kerepesi temetőben) a költő síremléke fölé ma két tölgy árnya borul: ezeket az 1960-as évek elején a margitszigeti tölgyfákról hajtatták. Így tehát valóságosan is teljesült a költői sor: „A tölgyek alatt / Vágynám lenyugodni / Ha csontjaimat / Meg kelletik adni…”

Fák, Üllői út

Arany Jánoson kívül, ha budapesti fák versbéli nyomai után keresgélünk, Kosztolányi Dezső neve ugorhat be. Kosztolányi se budapesti születésű volt (igaz, nem is falusi, hisz a dinamikusan fejlődő Szabadkán született).  Friss és érzékeny szemmel vett észre mindent a pezsgő nagyvárosban: hétköznapi figurákat, művészi életet, hangulatokat és a fákat is. Híres verse, az Üllői úti fák első verseskötetében, A négy fal között-ben jelent meg 1907-ben, azon belül is a Budapest-ciklusban.

Üllői út, manapság (a szerző felvétele)

Egy idősebb példány, kerítésen belül (a szerző felvétele)


Kosztolányi ekkoriban valóban az Üllői úton lakott. Ez az út évszázadok óta már ezen a nyomvonalon haladt, fontos kereskedelmi ütőér volt, mely a (mai nevén) Kálvin téri piacba torkollott. (Ma is Budapest leghosszabb, nyílegyenes útja.)  A 21-es számú ház építésekor a környék jórészt már a mai képét mutatta, bár még sok volt errefelé az ipari létesítmény, műhely, üzem. Nem volt éppen nagyon elegáns környék, de mégis közel volt a városhoz: nem csoda, ha sok művész élt ezekben az utcákban.

Az Üllői utat egy viszonylag frissen telepített fasor kísérte, Kosztolányi ennek állít emléket. A fáknak mára nincs nyoma, az idősebb példányokat is legfeljebb a Semmelweis Egyetem tömbjének kertjében, a kerítésen belül érdemes keresni. A versre viszont egy szép emléktábla emlékeztett az egykor jobb időket megélt ház falán: a költő egy dús lombú fa alatt áll.

Emléktábla és kortárs valóság (a szerző felvétele)


Kosztolányi egyébként több verset is írt a fákról, sőt, egy egész ciklust is szentelt a témának, amelyben a különböző fafajok szót kapnak. Későbbi otthonát már több zöld vette körül, a Hajnali részegség világra csodálkozásában talán a környező lombok suhogása is benne van.

Fák és hangulatok

Sok költőnél-írónál találhatunk még budapesti fákról megemlékező sorokat. Jókai nem csak költői, de kertészeti szempontból is foglalkozott velük. Krúdy pedig legalább annyira szerette a Margitszigetet, mint Arany, és sok mindent megörökített az ott növő csodálatos példányokról is. Kedvesek voltak Márai Sándornak is a Mikó utca gesztenyefái, amelyek alatt a közelben lakó Schöpflin Aladár is sétálhatott. Ady egyszer a legvárosibb fa, a platánfa álmáról írt, Áprily számára pedig a fenyők az elhagyott Erdélyt idézték. De számos ismert és kevésbé ismert költő versében találhatunk tavaszi virágzást vagy éppen őszi elmúlást idéző verset, Tóth Árpádon, Juhász Gyulán át egészen József Attiláig.

Most ezek közül talán Szabó Lőrincé a leginkább aktuális, aki megörökítette a Szilágyi Erzsébet fasor vadgesztenyéit is (otthona a közelben volt). Meg azt, hogy a tavaszi lombfakadás milyen nagy élmény: „Mintha meggazdagodtam volna, / úgy nézem a sok gyors csodát: /orgona, hárs, alma, cseresznye, / egyszerre nyitnak mind a fák; /teraszomnál egy óriáslány /ágaskodik a napba fel, / egy fiatal jegenye, - játszom /örvénylő leveleivel.” (A fákhoz, a költőkhöz)

 

Nyitókép: Arany János tölgyei ma (a szerző felvétele)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó