2018. október 5. 11:11

Nem különleges faj, nem rendkívüli példány. És mégis különleges, mert tudjuk, Wagner János ültette ide, s mégis rendkívüli, mert a Gül Baba türbe köré emelt egykori palota sarkánál állt. És áll ma is. Budapesti fákról szóló sorozatunk következő részében egy korosodó vadgesztenyefa történetének nyomába eredünk.

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia

Bevalljuk, nem a fa vezetett minket arra, hogy felkapaszkodjunk a Margit körúttól a meredek Mecset utcán. Hanem a csodálatosan megújított Gül Baba türbe vonzott, amelynek hivatalos megnyitójára hamarosan sor kerülhet. De aztán rátaláltunk a vadgesztenyére, amely talán valamivel több, mint egy évszázados lehet: Wagner János kertjének utolsó hírmondójaként áll itt a dombon, a Duna felé tekintve. 

A Gül Baba türbe sajátos épületegyüttes, melynek története Buda török megszállásának korára nyúlik vissza. A Rózsák Atyja – ezt jelenti a Gül Baba név – az Oszmán Birodalom határvidékén élő muszlimok afféle „szellemi védőszentje” volt, legalábbis a helyszínen három nyelven olvasható, kőbe vésett felirat ennek nevezi. A halál 1541-ben a frissen dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban érte, azaz a mai Mátyás-templom falai közt, ahol éppen Buda bevételéért adtak hálát Allahnak. Örömünnep volt ez a szultánnak, keserves tragédia nem csak a budaiaknak, hanem az egész országnak, a magyar kultúrának. Szinte látjuk magunk előtt a szentek szobrainak pár nappal-héttel azelőtt levert fejeit (az iszlám tiltja az emberábrázolást), a kidobált vagy felégetett kereszteket, templomi díszeket, gazdag középkori értékeink üszkös romjait.

No de vissza a törökökhöz: a szultán által is megsiratott Gül Baba sírja fölé hamarosan, 1543 és 1548 között türbét emeltek, közelében dervis-kolostor működött, messze földön híres zarándokhely vált belőle. A sors fintora, hogy a török kiűzése után viszont a jezsuiták keresztény kápolnává alakították át és sokáig ekként is üzemelt. 

Wagner János türbét körülölelő villája egy 1907-es képeslapon – a sarokerkély előtt már ott a vadgesztenye (Forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

A Mecset utca felől kialakított teraszos kert 1914-ben, a szépen növekvő vadgesztenyefával (Forrás: fortepan.hu) 


Mindez persze gesztenyefánk szempontjából csak a távoli múlt – a török kor itt nem fákat, hanem rózsatöveket vagy inkább a rózsák kultuszát hagyta, és talán néhány mandula- és fügefát a hegyoldalban. A jellegzetes formájú épület tehát 1686 után, I. Lipót ajándékaként az egész dombbal együtt a jezsuitákhoz került, tőlük szerezte meg 1830-ban Thoma János budai polgár, hogy aztán több tulajdonosváltást követően az türbét övező telkeket 1857-ben Wagner János építész vegye meg.

Ez a kor még a szőlő korszaka volt Budán, ameddig a szem ellátott – de mire 1893-ban Wagner építési engedélyt kért két különálló, oszlopos folyosóval összekötött villa építésére, a filoxéra már mindent kipusztított. A Rózsadombból villanegyed vált, igaz, sokan még csak nyáron jöttek ki ide a városból, és Wagner is eredetileg családi nyaralónak szánta az épületeket.

Az építész nem csak a türbét építette körül, hanem egyúttal a terepet is rendezte. Nem volt könnyű kihívás ez, hiszen egy elég meredek hegyoldalban kellett kialakítania kertet. Evidens megoldásként a teraszos kialakítás adódott – ezt őrizte meg a jelenlegi felújítás is. Wagner buja magánkertjéről a korabeli fotókból kaphatunk képet. És ezeken feltűnik fánk is, az épület délkeleti sarkánál.

Wagner már kissé romos villája 1942-ben. A türbén még a jezsuita kápolnává alakítás egykori nyomai: az ovális ablakok és a laterna a kupolán – de a tetején már félhold jelzi az iszlám akkori legészakibb szent helyét (Forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

 

Hogy vadgesztenye, az nem meglepő: ebben a korszakban ez volt az egyik legnépszerűbb faj, kedveltségéről számos kortárs fasor tanúskodik. Az is érhető, hogy a kis fácska szép, terebélyes példánnyá fejlődött, hiszen számára nagyon kedvező adottságú helyre került, és valószínűleg gonddal ápolták is tulajdonosai.

Az már inkább csoda, hogy a II. világháborút is átvészelte, hisz az 1941-ben fővárosi tulajdonba került épület-együttes (a türbe, a köré emelt romantikus árkádsor és a lakóépület) komoly károkat szenvedett. (Nem is beszélve a lakosság tűzifa-igényéről, amelynek sok szép fa áldozatul esett ekkoriban.)

A Wagner-villa utolsó látható nyomait végül 1970-ben bontották el, csak annak legalsó, a domboldalt teraszosító támfala maradt meg, illetve a most felújított, újabb funkciókat betöltő pinceszint.

Felújított teraszos kert, a mögé magasodó fával 2018-ban

Felirat a fa tövében: ültette Wagner János 


De sajnos a legnagyobb, legújabb fenyegető veszély már nem kerülte el vadgesztenyefánkat: az aknázómoly okozta korai levélszáradás tünetei jól látszanak rajta. Most gondosan visszametszették, ápolják, így talán ezzel a fővárosi vadgesztenye-állományt tizedelő kórral is meg fog tudni küzdeni. Törzse hozzávetőleges mérésünk szerint 320 cm kerületű. Lábánál az új díszburkolatra angol és magyar nyelvű felirat került, mely az egykori építész dinasztia tagjainak pályafutásáról tudósít, és arról, hogy „ezt a gesztenyefát a hagyomány szerint Wagner János ültette”.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó