2018. november 2. 11:10

Amikor a főváros csodálatos kertjeit vagy akár különös fáit, fasorait számba vesszük, hajlamosak vagyunk elfelejteni a temetőket. Pedig ezek Budapest jelentős zöldterületei. Sétáljon velünk egykori és mai sírkertekben!

Írta: Viczián Zsófia

 

Város és temetője: mindig is összetartozó dolgok voltak. Évszázadokig a polgárok a templom köré temetkeztek. Így volt ez Pesten és Budán is, legyen szó akár a Belvárosi templomról, akár a budavári Nagyboldogasszony vagy Mária Magdolna templomról. 

Ugyanakkor már a középkorban volt rá példa, hogy a temetkezés helyéül egy városon kívüli területet jelöltek meg – általában olyankor volt erre szükség, amikor a nagyobb járványok (pl. pestis) miatt egyszerre sokan haltak meg. Így jelölték ki az 1500-as évek végén például Kolozsvár híres temetőjének, a Házsongárdi temetőnek a helyét is. Buda első nagyobb köztemetője a Vízivárosban volt, nagyjából a mai Margit körút – Kapás utca – Varsányi Irén utca háromszögben. Hamar megtelt sajnos: 1695-ben nyitották, de szűk 50 év múlva már le is kellett zárni, a pestisjárvány után. 

A régi Vízivárosi temető: buja természet (Forrás: Budapest-képrachívum FSZEK)

A temetők elhelyezkedésében jelentős változást aztán Mária Terézia 1775-ben kiadott rendelete hozott, melyben az uralkodó közegészségügyi okok miatt megtiltotta a templomok körüli temetkezést. A temetők így kikerültek a város szélére – igen ám, de hol is van a város széle? Hiszen pont ekkortájt indult hatalmas fejlődésnek a magyar főváros, így Pest temetői a következő században rendre csak költöztek, mind kijjebb és kijjebb. Mégis utolérte és lehagyta őket a város: ma a legnagyobb temetőink annak szövetébe illeszkedve, házaktól körülvett területen vannak. 

A Kerepesi temető 

Időközben azonban kissé megváltozott az a mód, ahogy ezekre a helyszínekre tekintettek a kortársak. A XIX. században ugyanis elkezdtek úgy gondolkozni róluk, hogy azok nem közegészségügyi kockázatot hordozó helyek, hanem éppenséggel a köz egészségét szolgáló parkok is lehetnek. Nem pusztán temetők, hanem sírkertek, ahol a művészi összhatás – a szobrok, sétányok, növényzet harmóniája – a megnyugvást, a feltöltődést szolgálja. 

Az első, nem a keresztény felekezetek szerint tagozódó polgári köztemetők a XIX. században létesültek (igaz, eleinte azért a katolikusok, evangélikusok, reformátusok elkülönített parcellákban temetkeztek, a zsidó és ortodox temetők pedig külön voltak). Ezek céljára a korábbiaknál sokkal nagyobb területeket jelöltek ki, amelyeken belül parcellák, utak, csomópontok létesültek, a városi térszerkezet mintájára. A temetőkben zajló ceremóniák pedig, különösen magas rangú vagy másért ismert halottak esetében, komoly társadalmi eseményekké váltak, amelyen ott kellett lennie mindenkinek, aki számít.

A társadalmi reprezentációt kezdték szolgálni a díszes síremlékek, mauzóleumok is – és a reprezentációhoz ekkoriban nagyon szorosan hozzátartozott a parkosítás, a kertrendezés is. Így hát a temető nyilvános sétatér lett, a sétatér pedig fasort és nemes növényzetet kívánt.

Arany János sírja Klösz György felvételén az 1890-es években, növendék tölgyekkel (Forrás: Budapest-képrachívum FSZEK)

Ugyanott napjainkban: csodálatos fává nőtt tölgyek (forrás)


Budapest egyik legrégebbi, ma is működő temetője a Kerepesi temető (más néven: Fiumei úti Sírkert). Ha a térképre pillantunk, elsőre látszik, hogy a Városligethez vagy a Népligethez fogható méretű zöldfelület ez, nála már csak az Új Köztemető nagyobb. A pesti városvezetés 1847-ben döntött a létesítéséről, és csak évtizedek múlva vált belőle nemzeti emlékhely. 

Parkosítására már kezdetektől gondot fordítottak. Főútjait ugyanazok a jellegzetes városi fajok kísérik, mint amiket a nagyobb sugárutak mellett máshol találunk Pesten: elsősorban vadgesztenyék, platánok, juharok. Figyelemre méltó idős ostror- és szivarfasorok is vannak ma itt, és megtalálható egy-egy emlékezetesen szép fa is. Például az Arany János síremléke fölé nyúló tekintélyes tölgyek, amelyeket valóban a Margitszigetről hoztak, a költő kívánságának megfelelően.

A sírkert nagyon sok élőlénynek nyújt menedéket, és honlapja szerint „gyakran keresik fel hobbi- és természetfotósok, akik a ritka madárfajokat is megörökítik”. Azaz ma is parkként, botanikus kertként is funkcionál.

Régi temetők, mai fasorok

Számos olyan park is van Budapesten, amely valamikor temető volt. Ha jól megfigyeljük őket, sok helyen még kirajzolódnak az egykori parcellák, fő sétányok nyomai is, hisz ezeket gyakran kíséri fasor.

Budán például ilyen a Vízivárosi temető helye, amely a Kútvölgyi lejtő – Virányos út – Szilágyi Erzsébet fasor határolta területen volt 1885-ig használatban, de ténylegesen csak 1930-ban számolták fel. Archív képek őrzik az egykori hangulatát, de egy része máig beépítetlen, ahol az elegyes fiatal erdő fái közt itt is, ott is kivehető egy-egy idős, fa. És hát ott a borostyán is mindenütt: ez is valószínűleg a sírokról terjedt tova. 

1796-ban nyitották meg a Tabáni temetőt a mai Alkotás – Csörsz – Avar utca – Hegyalja út által határolt területen. A temető állítólag oly kedves hely volt a tabániak számára, hogy gyakorta ruccantak ki az itteni fák hűs árnyékába forró nyári estéken. Hivatalosan 1885-ben szűnt meg itt is a temetkezés, de elvétve még 1916-ig használták a mindinkább elhagyottá váló sírkertet. Ahogy 1925-ben, felszámolása előtt a Nemzeti Újság újságírója leírja: „És bent a kapu mellől valamennyire még látszik a temető-ut fák között, sírszobrok között, aztán ötven lépés után befut minden egykori emberi nyomot az öröktermészet. . . elkezdődik a tabáni öregtemető szépsége, múltból őrzött emléke . . ”. 

Tabáni temető 1933-ban (Forrás: Budapest-képrachívum FSZEK)

Árnyas park: tabáni temető (Forrás: Budapest-képrachívum FSZEK)

Park a temetőből: az új Gesztenyés-kert a 60-as évek végén (Forrás: fortepan.hu)


A Németvölgyi temető az Alkotás és a Csörsz utca között 1885-ben nyílt meg, amikor a tabáni és a vízivárosi temetők használatát lényegében megszüntették. Ez utóbbiak kiürítése során számos értékes régi síremléket ide helyeztek át: ma már ebből csak az 1848-49-es szabadságharc honvédsírjai vannak meg. 1952-ben aztán ezt is lezárták, majd a '70-es évekre parkká alakították: de nyitóképünkön is látható impozáns gesztenyefasora ma is emlékeztet még a múltra. Hasonló fasora van a Laborc utcai Óbudai Szabadidőparknak is: valamikor ott is temető volt. 

A mai és az egykori temetők tehát nem csak az emlékezést, hanem a feltöltődést, megnyugvást is szolgálják. Fáik pedig nem csupán árnyat adnak, de reményt is: az élet győz az elmúlás felett.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó