A Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő rekonstrukciójának és bővítésének munkálatai 2018 elején kezdődtek meg, és a beruházás keretében eddig megvalósult fejlesztéseket december 17-én, próbaüzemben adták át – írja a Magyar Építők.

A fürdő jelenleg négy medencével működik: két termálvizes medence, egy jódos-sós medence és egy wellness medence. A szaunavilágban egy finn szauna, egy kombinált, sós infraszauna és egy gőzkamra várja a vendégeket. A felújítás során megtartják a kupolás áltörökfürdővel kialakított, helyi védettség alatt álló főépületet, illetve a szabadtéri hullámfürdőt.

Májusra hét új medencével bővül a fürdő

A fürdőt veszteséges működése miatt évekkel ezelőtt bezárták, a strand 2001, a gyógyfürdő pedig 2005 óta nem fogadott vendégeket. A tervek szerint a fürdőhely környékén 100 parkolóhelyet hoznak létre, a strandterület nyitására pedig várhatóan 2019 májusában kerül sor. A létesítmény ekkorra 7 további medencével bővül, többek között egy 25 méteres úszómedencével, egy hullámmedencével, egy élménymedencével, egy gyermekmedencével, valamint Kneipp- és merülőmedencékkel. A beruházás várható költségvetése nettó 3,1 milliárd forint. A fürdőben négy részleg működik majd: téli-nyári élményfürdő, téli-nyári terápiás fürdő, szaunavilág és egy szezonálisan üzemelő strandfürdő is.

 A nyolcszögletű Oktogon medence (Forrás: Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.)

Törökfürdőket idéző medencék

Budapest különösen gazdag gyógy- és termálforrásokban, és az ezekre épült fürdőkben, ám a pesterzsébeti fürdő vize mégis különleges. A főváros mellett elterülő, ma Budapest XX. kerületét alkotó Pesterzsébet Duna-parti részén már a XX. század első évtizedeiben strand létesült. A Soroksári-Duna bal partján 1932-ben fúrtak kutat, melynek során jódot, konyhasót és brómot jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

A török jellegű fürdőt 1936-ban építették, 1945 után került a Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe. A hullámgépet, illetve a hullámfürdőt Horthy Miklós adriai jachtjának első géptisztje tervezte.