A Liget Budapest Projekt keretében a végéhez közelít a volt Olof Palme Ház, a Városliget legrégibb és egyik legimpozánsabb épületének műemléki rekonstrukciója. A régi pompájában felújított épület Millennium Házaként, még ez év őszén megnyitja kapuit a látogatók előtt – jelentette be Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Befejeződött a ház értékmentése, a tesztüzemre való felkészítés mellett, jelenleg építik a különleges díszkutat és installálják a kiállítást az őszi nyitásra – tette hozzá Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. A több mint 130 éves épület főbejárata elé a park tájépítészeti megújításának részeként egy, a századforduló hangulatát idéző, 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, amelyben egy új Zsolnay díszkutat is elhelyeznek majd.

Hamarosan megnyitja kapuit a Millenium Háza, a volt Olof Palme Ház (Fotó: Városliget Zrt.)

Az épületben jelenleg a Városliget aranykorát bemutató kiállítás kialakítása, valamint a Zsolnay kerámiákkal díszített kávéház beüzemelése zajlik. A kiállítótérben XXI. századi technikával és tudástárral biztosítanak majd sokrétű élményanyagot a látogatóknak.

A Városliget átfogó megújításának köszönhetően hamarosan befejeződik a több mint 130 éves, az elmúlt évtizedekben egyre leromlottabb állapotba került egykori Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója is. A neoreneszánsz stílusú épület 2017. novemberében elindult műemléki rekonstrukciója komoly értékmentés, hiszen a századforduló egyik nagyértékű hazai építészeti mementóját sikerült most az eredeti, Pfaff Ferenc által jegyzett tervek alapján helyreállítani.

A ház homlokzatának patinás, színes-mázas díszítéseit az eredeti, több mint 130 éves állapotoknak megfelelően állították helyre (Fotó: Városliget Zrt.)

 A Millennium Háza jelképe a Liget Budapest projekt alapvető célkitűzésének: a régi értékek megőrzésének és egyben legkorszerűbb módon történő megújításának – hangsúlyozta Baán László. A cél az volt, hogy a Millennium Háza megtalálja a helyét a jövő Ligetében, és ne csupán a múlt fényét újra megidéző egyik ékköve, de élő, tartalmas, látogatott tere is legyen a Városligetben létrejövő új kulturális negyednek – tette hozzá a miniszteri biztos.

Ősszel Európa legnagyobb kulturális városfejlesztésének, a Liget Budapest Projektnek több elemét is átadják. Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületének tavaszi átadását követően ősszel megnyílik a Millennium Háza, bejárata előtt egy, a Városligetben újdonságnak számító rózsakerttel.

Szintén még az ősszel birtokba vehetik a Városligetben a családok az ország egyik legnagyobb és legkomplexebb játszóterét, és elkészül a Komáromi Csillagerőd tejes körűen megújított épülete is.

 A belsőépítészeti kialakítás során elbontották az utólagos toldásokat, visszaállították az eredeti térszerkezetet (Fotó: Városliget Zrt.)

Hamarosan a nagyközönség is látogathatja majd a Millennium Házát. A homlokzaton több tucat restaurátor munkája nyomán újultak meg a gazdag Zsolnay díszítések, a belsőépítészeti kialakítás során pedig elbontották az utólagos toldásokat, így visszaállítva az eredeti térszerkezetet. Elkészült az új tetőzet is, mely az épület két szárnya fölött hatalmas üvegfelületeket kapott, így természetes fény is bevilágítja a belső tereket. Az épület főbejárata visszakerült az eredeti, Hermina út felé néző oldalra.

A Zsolnay díszítő elemek restaurálásokról

Az épületet megújításának előkészítési fázisában minden részletre kiterjedő restaurátori terv készült annak érdekében, hogy a ház homlokzatának patinás, színes-mázas díszítéseit az eredeti, több mint 130 éves állapotoknak megfelelően állítsák helyre. A munkálatok egyik legfontosabb vezérelve volt, hogy a díszítő elemeket lehetőség szerint ne mozgassák, hanem az eredeti helyükön restaurálják.

A növényi indák és szárnyas oroszlánok között többször is feltűnik a három nagy reneszánsz művész-géniusz, Leonardo, Raffaello és Michelangelo arcképe is (Fotó: Városliget Zrt.)

A helyszínen mintegy 2000 elemet újítottak fel, míg külső restaurátor műhelyben további összesen 2500 kerámiát állítottak helyre. A sérült, illetve leesett, hiányzó elemeket – összesen több mint 2000 darabot – az épületről fennmaradt korabeli felvételek, illetve a Zsolnay mintakönyvek alapján sikerült az eredeti gyártási technológia alkalmazásával pótolni. Az épület homlokzatának tisztítását a különböző anyagtípusok figyelembevételével, nagy körültekintéssel végezték el.

A városligeti épületen keverednek a reneszánsz motívumok és a középkori templomokat idéző faunfejek, de egyiptomi és görög nőalakokat, valamint perzsa szárnyas oroszlánokat is felfedezhetünk a gazdagon díszített homlokzaton. A növényi indák, sárkányos virágvázák és szárnyas oroszlánok között többször is feltűnik a három nagy reneszánsz művész-géniusz, Leonardo, Raffaello és Michelangelo arcképe is.

A gazdagon díszített homlokzaton felfedezhetünk reneszánsz motívumokat, a középkori templomokat idéző faunfejeket, de egyiptomi és görög nőalakokat is (Fotó: Városliget Zrt.)

Több tucat restaurátor kétéves munkájának köszönhetően a ház hosszú évtizedek után végre eredeti értékéhez méltó gondoskodást kapott, visszanyerte eredeti külsejét, és így ismételten a főváros egyik legkülönlegesebben díszített épületeként várja majd a látogatókat.

A rózsakertről

A Millennium Háza környezetének kertészeti megújítása is megvalósul, melynek során egy, a Városligetben egyedülálló rózsakertet is telepítettek az épület bejáratához: számos rózsafaj változatos színű és mintázatú virágai keltik életre Budapest aranykorának hangulatát. A tájépítészek az épület karakteréhez illeszkedően tervezték meg az 1500 tő rózsa alkotta rózsakertet, amely így egyben a Millennium Háza előkertje is lesz.

A rózsakertbe 1500 rózsatövet telepítenek (Fotó: Városliget Zrt.)

A gondosan megtervezett rózsakert látogatói egy kis ízelítőt kaphatnak az új, úgynevezett „modern rózsafajtákból”, láthatnak néhány régi, de még ma is kedvelt fajtát a XVII-XVIII. századból, megismerhetik a félárnyékot tűrőket és a napon díszítőket, s találnak a rózsákkal jól társítható évelő virágokat is. A kiültetett fajták mellett jeltáblán lesz megtalálható a fajta neve, nemesítője, növekedési típusa, és a nemesítés éve.

Padok, színes növénykiültetések tarkítják a területet, hogy az ide érkezők nyugodt környezetre leljenek: virágokkal, szökőkúttal, beszélgetésre és elcsendesedésre is alkalmas helyekkel. A kert központi része egy új Zsolnay-díszkút lesz, mellette változatos színű és virágformájú bevezető és szegélyező ágyásokkal.

A kiállításról

Az 1250 négyzetméter alapterületű épület kulturális közösségi térként újul meg: interaktív kiállítótérrel, mélyföldszintjén pedig egy kisebb előadóteremmel, mely elsősorban múzeumpedagógia foglalkozások helyszíne lesz. A Millennium Háza a Városliget történetének jeles eseményeire fókuszáló kiállítással nyitja meg kapuját.

A látogatóbarát prezentációk és kiállítási elemek interaktív élményállomásokkal, mobil térbeli állomásokkal és a digitális technológia legújabb eszközrendszerével invitálják időutazásra az érdeklődőket. A kiállítási tér mellett az épületben helyet kap egy, a századforduló hangulatát megidéző, Zsolnay kerámiákkal díszített kávéház is.

A Millennium Házáról és a rózsakertről szóló videó ITT tekinthető meg.

Forrás: Városliget Zrt.

Nyitókép: A Millenium Háza a Városligetben, előtte a rózsakert (Fotó: Városliget Zrt.)