2019. november 1. 09:00

November elején gyakrabban gondolunk elhunyt szeretteinkre, több tízezer városlakó keresi fel rokonai, barátai sírhelyét Mindenszentek és Halottak napján. A temetők történetéről is gyakrabban olvashatnak az emberek az újságok oldalain. Ilyenkor egy-egy mondat erejéig régi, már felszámolt sírkertekről is említést tesznek a cikkírók. Érdemes azonban kicsit hosszabban is elidőzni a témánál, mert sok várostörténeti, irodalomtörténeti vagy éppen politikatörténeti érdekességgel szolgálhatnak azok a területek, melyek mára egy-egy közparknak vagy modern épületegyüttesnek adták át a helyet. Ilyen az egykori ferencvárosi temető is.

Írta: Gönczi Ambrus

A mai IX. kerület közigazgatási határain belül már a késő középkorban is létezett temető, a Kálvin térhez közel több, kisebb kiterjedésű sírkert is használatban volt. A mai Csarnok tér alatt görögkeleti, a Lónyay utca és Ráday utca közötti területen katolikus temető nyomaira bukkantak a régészek (legutoljára 2017-ben tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Csarnok téri temető egy jelentős részét).

A városiasodás során ezeket a temetőket a XVIII. század közepére jórészt felszámolták, s a pesti városfaltól délre eső külvárosi részeken élők új helyet kerestek maguknak.  1785-ben már biztosan működött a több mint száz évig Ferencvárosi Temetőként ismert helyszín a mai Thaly Kálmán utca – Dandár utca – Haller utca által határolt területen.

A ferencvárosi temető egykori helyén ma parkot találunk (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A lakosságszám növekedése, a mai Ferenc körúttól induló, eredetileg Temető (később Mester) utcának nevezett közterület kiépítése bő két évtized alatt azt eredményezte, hogy az akkori városhatáron túlra kellett a temetőt kiterjeszteni. Innentől a városárok, majd a helyén az 1838-as nagy árvizet követően kialakított ferencvárosi védgát jelentette az északi határát a temetőnek, mely nagyjából a Mester utca sarkától egészen az 1885-ben átadott Szent István Kórházig húzódott.

De ekkor, az 1810-es évektől már nem is egy, hanem két temetőről beszélhetünk, mert a katolikus temető mellett egy görögkeletit is kialakítottak, a kettőt pedig egy nagyobb kiterjedésű városi legelő választotta el egymástól.

Részlet Halácsy János 1872-ben készült várostérképéből (Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Az ortodox temető talán legismertebb „lakója” Vitkovics Mihály (1778-1829), az egri születésű, szerb anyanyelvű magyar irodalmár volt, aki mindkét nyelven csodálatos műveket alkotott. Sajnos síremléke a temető felszámolásakor eltűnt.

Vitkovics portréja a Vasárnapi Ujság 1857. május 24-i számából

A katolikus részbe természetesen más vallásfelekezethez tartozó polgárokat is eltemettek, így például a református Karacs Ferencnek (1777-1838), az 1800-as évek híres térképészének és rézmetszőjének családi sírboltja volt itt megtalálható, de ide temették Czakó Zsigmond (1820-1847) drámaírót is. Különösen fontossá vált a ferencvárosi temető az 1848-49. évi szabadságharc utáni időszakban.

1849-ben Petőfi Sándor szüleit temették el itt, s egészen 1882-ig ide látogatott az, aki virágot akart sírjukra helyezni. Ekkor vitték át Petrovics István és Hrúz Mária földi maradványait a Kerepesi úti temetőben kialakított családi sírboltba. A Haynau-féle megtorlás számos áldozata szintén a ferencvárosi temetőbe került, így például báró Perényi Zsigmond az országgyűlés főrendiházának elnöke, vagy Mieczyslaw Woroniecky alezredes, Dessewffy Arisztid tábornok szárnysegédje.  

Legutoljára 1853-ban temettek hősöket ide: a Noszlopy-féle szervezkedés kivégzett tagjait. Noszlopy Gáspár a Somogy megyei népfelkelők vezetője volt 1848-ban. A világosi fegyverletételt nem fogadta el, társaival a Bakonyba vette be magát, hogy onnan folytassa az ellenállást. Többször elfogták, de mindannyiszor megszökött. Amikor 1852-ben hírét vette, hogy I. Ferenc József Magyarországra látogat, merényletet tervezett ellene.

A titkosrendőrség azonban letartóztatta és börtönbe vetette, ahonnan ismét megszökött; amikor végül újra kézre került, 1853 márciusában kivégezték és társaival együtt a Ferencvárosi temetőbe földelték el egy névtelen sírban. A forradalom utáni legelső, 1860. március 15-i demonstrációban is szerepet kapott a ferencvárosi temető.

Az egyetemi hallgatók által szervezett és végül a Kerepesi úti temetőnél a katonaság által szétkergetett felvonulás résztvevői először a ferencvárosi temetőben nyugvó mártírokhoz vonultak, ahol verseket szavaltak és ’48-as dalokat énekeltek.

Az 1860-as évektől a környék egyre nagyobb változáson ment át. Lakóházak, élelmiszeripari üzemek épültek nagy számban, s a közelben megnyitott Közvágóhíd és marhapiac is arra ösztönözte a főváros vezetőit, hogy a lakosság számára egy nagy alapterületű vásártelepet biztosítson. 1871-ben döntés született arról, hogy a ferencvárosi védgát melletti mindkét temetőt felszámolják.

Több mint 20 éves előkészítés után 1891-ben indult meg a munka, a sírokat egyenként kibontották és az eltemetettek földi maradványait a Kerepesi úti temetőbe szállították.

Az eredetileg jeltelenül elhantolt 48-as hősök esetében már a kiegyezést követő években cselekedtek a rokonok és régi harcostársak. Az azonosítást nehezen tudták csak megoldani, ezért sokukat közös sírba helyezték. Így nyert végső nyughelyet Noszlopy, Jubál Károly, Sárközy Sándor, vagy Szacsvay Imre, az 1849-es függetlenségi nyilatkozat egyik megszövegezője. 

Fametszet a Vasárnapi Ujság 1870. november 6-i számából

A XIX. század végig teljesen felszámolt temető helyén vásárteret alakítottak ki, ahol a napi zöldség és gyümölcspiac mellett országos lóvásárokat, vagy éppen hordóvásárokat rendeztek, de gyakori szereplők voltak itt a vásári mutatványosok és vándorcirkuszi társulatok is. 1920-ban a budapesti rendőrfőnök intézkedése nyomán ide, az akkor már gróf Haller utcai Vásártérnek nevezett helyre került ki a Teleki téri ócskapiac, ahol majdnem tíz évig működött.

1936-ban a Mester utca sarkánál felszentelték a Szent Vince plébániatemplomot, a vásározók egyre kisebb területen működhettek ettől kezdve. A tér újabb átalakítására az 1950-es évek végétől került sor, amikor a bódék nagyrészét elbontották, fákat ültettek, játszótereket alakítottak ki, majd az 1970-es évek elején óvodát, bölcsődét és lakóházakat építettek.

 

A Vásártérről a Tolnai Világlapja is tudósított 1927-ben

A Vásártér az egykori temető helyén, balra a Szent Vince templom tornya látható, 1938 (Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Az 1936-ban felszentelt Szent Vince templom (Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A világhírű Sarrasani Cirkusz a Haller téren, 1941, Fortepan

Mára Ferencváros egyik parkja várja a sétálni, kikapcsolódni, vagy éppen sportolni vágyókat, futópályával, kosárlabda- és focipályával, erőnléti edzést biztosító gépekkel. Valószínűleg senkinek nem jut eszébe, hogy 150 éve ezen a helyen az árnyékot adó fák tövében száz és száz fakereszt és kőtömb jelezte az egykor Pesten élt polgárok nyughelyét.

Nyitókép: Park az egykori ferencvárosi temető helyén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó