2019. november 7. 09:00

A Városliget fáinak történetét szinte olyan lehetetlen megírni, mint mondjuk a magyar irodalom történetét. Fő tendenciák, folyamatok, fontos mérföldkövek persze megjelölhetők. De, miként a kortárs irodalomtörténet-írásban, itt is azt kell gondolnunk, a nagy és egységes történet helyett inkább csak versengő történetek vannak. Így, többes számban, sokféle különálló, koronként is változó szín. És, mindezeken túl, a Városliget éppen mostanában nagy változásban is van: nemcsak múltjának vannak versengő történetei, de jövőjéről se látható egységes kép – mi több, ezek az eltérő jövőképek súlyos indulatokat is keltenek.

Írta: Viczián Zsófia

A Városliget sokszínű, akárcsak a város polgárai, akik már több mint kétszáz éve ide járnak sétálni, feltöltődni, játszani. 

A Városliget egyszerre hordozza magán az európai nagy városi parkok jellemzőit és egyszerre nagyon pesti, nagyon magyar.

A Városliget területe hatalmas, és bizonyára alig feltérképezhető, hogy az eltelt évtizedek-századok alatt hányféle különböző emlék kötődik akár egyetlen kis helyszínéhez, fájához is. 
Miről is szóljunk hát? A fákról, amelyek alatt még Arany János is sétálhatott? A Rondóról, ahol Deák Ferenc tartott audenciát kedvenc hársa alatt? A zseniális Nebbienről, aki még talán maga ültette el a legöregebb platánokat? Vagy éppen a viszonylag fiatal Kis Botanikus Kertről, annak különleges fenyőiről, papíreperfájáról? Vagy csak a hatalmas mocsári ciprusról, amely alatt naponta ezer meg ezer turista szelfizik?

A városligeti tó Alt Rudolf 1845-ös metszetén, még távol Pesttől és Budától (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A városligeti tó ma: a park legállandóbb része (fotó: Viczián Zsófia / pestbuda.hu)

Alapító legendárium

Ha mégis össze kéne foglalnunk a park történetét (ezúttal elsősorban a fák, növények perspektívájából), valahol ott érdemes kezdeni, hogy a török kiűzése után, az 1700-as évek derekán e városon kívüli mocsaras-homokos terület fásítását rendelték el. Részben a futóhomok megkötése, részben a mocsár jelentette fertőzésveszély, részben pedig a selyemhernyó tenyésztés elősegítése céljából (utóbbihoz sok eperfára van ugyanis szükség). Az így létrejött Városerdő lett a Liget alapja.
Az első, immáron rekreációs célokat is tekintetbe vevő parkosítás gondolata Boráros János városbíró nevéhez kötődik, aki 1794-ben tette meg erre vonatkozó javaslatát. A következő fontos fordulópont 1799, amikor Batthyány János hercegprímás 24 évre bérbe vette a területet, nagy fejlesztések ígéretével, majd az ezt követő évtizedes pereskedés, amikor utódja, Tibor gróf vonakodása és nemtörődömsége miatt Pest város visszavette a terület parkosításának irányítását. 

Városligeti Körönd, vagy más néven a Rondó Klösz György felvételén (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az egykori, Lechner Ödön tervezte korcsolyacsarnok már nincs meg, de a mögötte, a tóparton növő platánok némelyike még ma is él (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)


Mikor született a Városliget? Amikor először facsemetéket ültettek bele? Vagy Batthyány János idejében, amikor rendezve a vízjárta vidéket kialakult a tó, benne két szigettel? Vagy 1808 után, amikor József nádor közbelépése révén végre tisztázódott annyira a jogi helyzet, hogy pályázatot írhassanak ki a Szépítő Bizottságon keresztül a park rendezésére?
Manapság leginkább Nebbien Henrik zseniális kertészeti terve tűnik az igazi születésnapnak, már csak azért is, mert a most zajló tájépítészeti munkák is ehhez az eredethez kívánnak visszatérni. Nebbien egészen lenyűgöző, modern és alapos tervet dolgozott ki, melyet a Szépítő Bizottság 1817 márciusában kivitelre alkalmasnak fogadott el. Hosszú volna részletezni, hogy a világszínvonalú tervből mi valósult meg ténylegesen a poros kis Pest határában – a lényeg, hogy ez a terv alapvetően az 1880-as évekig meghatározta a Városliget megjelenését. 
A következő mérföldkövek a park történetében: 1866-ban az Állatkert megnyitása (a park területének rovására), az 1885-ös kiállítás (800 fa kivágásával), majd az 1896-os Millenniumi Kiállítás (200 épület felépítésével), a vurstli megtelepedése (újfent a parkterület rovására). Utána kisebb határkövek jönnek: játszótér-létesítés, Nemzetközi Vásárok a két világháború közt (újabb 23 hektárnyi zöldterület veszte), világháborús károk, a Felvonulási tér grandiózus kialakítása (újabb lebetonozott sávok). Kertészeti szempontból az utolsó meghatározó parkalakítás az 1970-es években volt. Ez után a jövő krónikásai pedig a 2010-es évek végét fogják majd újabb fordulópontként megnevezni.     

 

Platánok és társaik

 

Nincs ma már semmi meg az egykori ökörlegelő természetes növénytársulásából. Nem találni a Városerdő (pontosabban Stadtwäldchen, azaz Városerdőcske) régi akácait, füzeit, eperfáit sem. A legidősebb fák, amelyekről ma még történetet mesélhetünk, Nebbien korából, az 1810-es évekből valók: platánok. 
Persze hogy platánok. Nagy divatjuk volt akkoriban. A természetes tájat idéző parkok sztárjai voltak, terebélyessé növekvő koronájukkal, bőrszerű, pikkelyesen málló, már-már izgatóan sima törzsükkel, és persze szívósságukkal is. Mint, ahogy mondani szokás, a mellékelt ábra is bizonyítja: az 1810-es, 20-as, 30-as években ültetett platánok közül még él néhány a Liget Dózsa György út és Ajtósi Dürer sor befogta sarkánál (az egykori „Fáskörben”) és a Műcsarnok mellett is. Egy kicsivel fiatalabbak, de így is figyelemre méltók a platánokból képzett fasorok szerte a Ligetben, de főleg a tó környékén. Sőt, nem túlzás állítani, hogy a különféle fajú és korú platánok dominálják az egész park hangulatát.

Platánfasor a Ligetben: százados tanúk (fotó: Viczián Zsófia / pestbuda. hu)

Platánok a tóparton: a legidősebb példányok itt nőnek (fotó: Viczián Zsófia / pestbuda.hu)

Nagyon idős platánok állnak a Városligeti-tó partján is. Eredetileg József nádor alcsútdobozi kertjében sarjadhattak, onnan kocsin érkezhettek adományként a park létesítését pénzzel, befolyással és növényekkel is nagyon intenzíven támogató legmagyarabb Habsburgtól. Szerencséjük volt, mert a tónak ezt a déli, dél-keleti részét kevésbé érintették a változtatások, itt nem voltak útjában semmilyen szándéknak. Végigkövethették a park kiépülését, az első vásárok majd a nagyszabású Millenniumi Kiállítás alatt már tekintélyes példánynak számíthattak, előttük épült fel a tó szigetén a Vajdahunyad-vár. Régi és újabb korcsolyacsarnok előtt korcsolyázók és csónakázók néztek fel lombjukra, és számtalan óvodás és iskolás csoport telepedhetett alájuk – egy osztálynyi gyereket simán el lehet árnyékukban helyezni, de akár többet is…

„Van nádas itt, van bucka, posvány, - / S talán azért is szeretem, / Hogy amint csínosul, kimosdván: / Húsz éve már, hogy követem.” – írja Arany János 1877-ben az Ének a pesti ligetről című versében. Végignézte-követte, hogyan épül-szépül e park: így valószínűleg látta a sziget környékének mocsárciprusait is. A mára impozáns méretűvé növő fák egyik szép példánya a Vajdahunyad-várhoz bevezető híd mellett áll, társai az épület túloldalán, a Napozórét felé vezető kis hidat őrzik. A régi újságok megemlékeznek egy 1846-ban elplántált mocsárciprusról is (József nádor állítólag saját kezével ültette el ide), a tótól dél-keleti irányban: ezt még táblával is megjelölték. (Mára sajnos kiszáradt.)

A haza bölcsének is kedvenc helye volt a Liget (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nincs már meg valószínűleg az a fa (talán hárs) sem az egykori Rondón, amely alatt Deák Ferenc naphosszat üldögélt. A haza bölcse nyaralni járt még ki a Városligeti fasorba (mint akkoriban a legtöbben), onnan ruccant ki a Ligetbe rendszeresen. A Vasárnapi Újságban 1874-ben például hír volt, hogy „Bittó miniszterelnök hazajött a gleichenbergi fürdőről, s mindjárt megérkezése után meglátogatta Deák Ferenczet a Városligetben és hosszasabban időzött nála.” A fa alatt csibukozó Deákot még egy képeslap is megörökítette. 
Sőt, több adoma is keringett róla, például ez: „Deák Ferenc a Városligetben történt nyári sétája közben egy Király utcai kocsmáros kis fiát egy omnibusz lovai alól kiráncigálta, az öreg kocsmáros igy hálálkodott neki: Én csak egy szegény Király utcai kocsmáros vagyok, tehát hálámat a nagyságos úrnak csupán azzal tudom kifejezni, hogy figyelmeztessem arra: nyáron virslit ne tessék enni.” (Az Ujság 1929.)

 

Hétezer és még több történet

 

József nádor halála előtt sok facsemetét ajándékozott a ligeti kertészetnek, főleg vadgesztenyéket, de néhány érdekesebb fajt is. A gesztenyék itt sem bírták sajnos olyan jól a gyűrődést, korosabb fákat már csak a Szépművészeti Múzeum oldalában illetve az egykori Közlekedési Múzeum környékén láthatunk.

Mocsárciprus a Vajdahunyadvár hídja mellett: különleges dendrológiaii érték (fotó: Viczián Zsófia / pestbuda.hu)

Városliget őszi fényben, az újjáépített Feszl-pavilonokkal (fotó: Viczián Zsófia / pestbuda.hu)


Radó Dezső 1980-as években írt összefoglalásában megemlít még a Ligetben szép juharokat (három mezei juhart a volt Közlekedési Múzeumnál, hét korai juhart az Ilka utcával szemben), különleges bükkfákat és az egykori patakpartot idéző füzeket. A FŐKERT egyik büszkesége az 1977-ben, nagyjából 70 éves korában átültetett örökzöld tölgy volt (a Vágány utcából került ide), amely néhány szép városligeti évtized után sajnos mára kiszáradt. 
Különleges színfolt az 1967-ben kialakított úgynevezett Kis Botanikus Kert, amely a FŐKERT fennállásának 100. évfordulójára készült el. A Liget egyik legszebb, növényállományát tekintve is rendkívül értékes pihenőkertje (volt) ez, pergolával, kis csobogóval, díszmedencével, kerti lakkal. Célja valamikor a nevelés (is) volt, a dendrológiai ínyencei most is sok érdekességet találhatnak itt, a fák is tekintélyes középkorúak lettek azóta. 
A Ligetben nagyjából hétezer fa van – és ezek közül legalább száz olyan, amit külön is meg lehetne említeni, hisz történelmi vagy dendrológiai szempontból értékes, érdekes. És bizonyára mindenkinek van egy olyan kedvence, amelyről mesélni tudna egy újabb történetet…

 

Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Szép hosszú mese-mese-meskete, de ettől még a Városliget nagy része ma is le van pukkanva.


Épp arról szól a Liget project, hogy a lepukkant zöldfelületeket rendbe hozzák.
Már vannak is rész eredmények.

Válaszok:

Sajnos nem egészen. A Liget-projekt japán épületekkel (ultamodern ronda házak) akarják a Ligetet telerakni, és sok-sok múzeummal. Miért? Azért, hogy a Vár kormányzati negyed legyen, és a múzeumokat ide préselik be. Nos a két múzeum amelyik lezárja a Hősök terét csodás, de egyben ennyi elég is. A Ligetből a lebontott épületek (Hungexpo-raktárak, PeCsa) helyén is parkosítva lehetne egy csodás parkot csinálni, mint Londonban a St. James a Buckingham palota előtt a The Mall oldalán, fákkal, virágokkal, mókusokkal és parkőrökkel. (A területe kb. ugyanakkora) Egy szépen gondozott park sokkal kevesebbe kerülne, mint a múzeumok, és szívesebben mennének oda az emberek. A Nemzeti Galéria maradjon a Várban, mert a Ligetben így is van kettő képtár. A Néprajzi Múzeum kerülhetne vidékre is, mondjuk Kecskemétre. A Zene háza is olyan helyre ahol ennek van közönsége. A Ligetből minnél több beépítetlen park legyen, nem kell oda épületeket vinni, az is bőven elég ami régről ott van.


"ultramodern ronda házak"
Ízlésekről nehéz vitatkozni, de ha minden modern házat elutasítunk semmi sem épülne.
Ezek az épületek már több nemzetközi díjat nyertek.
A Nemzeti Galéria a várban nagyon rossz helyen van. A Louvre is királyi palotában van, nem is érvénysülnek a festmények. A Budai Várat a 60-as években a díszeitől megfosztva lecsupaszítva szoc. reál stílusban építették át. Vissza kéne állítani a Hauszmann féle királyi palotát kívül, belül, a reprezentatív épületbe özönlenének a turisták, mint a bécsi Burgba, vagy a madridi királyi palotába.
A Nemzeti Galériának új méltó épületet kellene emelni.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó