A Baross tér átalakítása évekig tartott, a sajtó rendszeresen beszámolt arról, hogyan is áll a hatalmas építkezés, amely a felszínen 50 éve, 1969. december 21-én fejeződött be. Az 1972-ben kiadott, Budapest kelet-nyugati főútvonala című kiadványban így írták le a tér forgalmát: 

„A közúti és elővárosi vasutak kiépítése, majd a motorizáció rohamos fejlődése a Baross teret már századunk első felében a főváros fontos közlekedési csomópontjává tette. A MÁV és a HÉV pályaudvarok, a közúti villamos-, trolibusz- és autóbusz vonalak, valamint a kiterjedt üzlethálózat növelte a tér gyalogosforgalmát, amely megközelíti a napi félmilliót; a járműforgalom pedig elérte a napi 900 közúti villamos szerelvényt, és az áthaladó gépjárművek száma pedig a 30 000-t.”

Nem mellékesen az a közlekedéspolitikai döntés, amely szerint a főváros központján keresztül hatalmas átmenő forgalmat vezetnek át, szintén hozzájárult ahhoz, hogy az egykori reprezentatív térből egy kiemelt közlekedési csomópontkomplexum lett. 

Ha megnézzük a század első felében készült képeket, akkor egy tágas, virágos városi közteret látunk, amelyet a Keleti pályaudvar és Baross Gábor szobra ural. 

A tér 1900-ban (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.034)

A tér valójában 1884-ben született meg, amikor átadták a Keleti pályaudvart a mai Rákóczi út végén, annak mindegy lezárásaként. Akkor ez a terület erősen a város szélének számított, de néhány év alatt a tér és környezete beépült. Baross Gábor, a vasminiszter fájdalmasan korai, 1892-es halála után, 1898-ban állították fel a szobrát a róla elnevezett téren. (Baross Gábor tevékenységéről itt most csak annyit jegyeznénk meg, hogy a mai állami közlekedési vállalatok és a Magyar Posta még mindig a Baross által kialakított rendszer romjaiból él.) A tér közepén, a szobor körül virágos-fás kis parkocska volt, de még a Rákóczi út felé is láthattunk egy kisebb zöld szigetet. Az út természetesen kockakővel volt borítva, ezt csak a villamosok vágányai törték meg. Ez a tér volt Budapest kapuja, hiszen az ország nagy részéből ide futottak be a vonatok, a fővárosba érkezők első benyomása a „nagyvárosról” az volt, amit a Keleti pályaudvar csarnokából kilépve Budapestből megláttak. 

Hasonló volt a kép a két világháború alatt is. A Rákóczi út átmenő forgalmára jól jellemző, hogy az Erzsébet híd volt a legkisebb forgalmú híd 1932-ben! Igaz, a villamosvonalak a zöld felületből sokat elvettek, de még valódi térről beszélhetünk. 

A tér 1926-ban (Fotó: Fortepan) 

A helyzet drasztikusan az 1956-os forradalom után változott meg. Az addig szinte csak tömegközlekedésben gondolkodó közlekedéspolitika átalakult, amelynek egyik oka, hogy 1958-ban újra engedélyezték a magánautók használatát (szabadabban lehetett benzint vásárolni), ezért a közlekedési tervek egyre inkább a személyautók elterjedésével számoltak. A kelet-nyugati átmenő forgalmat pedig a belvároson keresztül tervezték elvezetni, amihez egy gyorsforgalmi útra volt szükség. 

Az átépítés terve (Fotó: Budapest kelet-nyugati főútvonala, 1972) 

A Baross téren ezért az 1960-as években nagyszabású építkezések kezdődtek, egy négyszintes közlekedési megakomplexumot terveztek. 
A legalsó szint a metróé, a kelet-nyugati vonal egyik állomása itt épült meg, igaz azt csak az 1970-es átadást követően használhatták az utasok.

A metró mozgólépcsőit nem a felszínre vezették ki, hanem egy hatalmas, felülről félig nyitott aluljárószintre, amely elnyelte a felszínről, a csomópont harmadik szintjéről száműzött gyalogosforgalmat. A negyedik szint a keresztező autóforgalmat átvezető felüljáró jelentette, amely a Rottenbiller utcát kötötte össze az akkori nevén Mező Imre (Fiumei) úttal. A felszíni munkák 1969 végére készültek el. A Magyar Hírlap című újság így számolt be 1969. december 21-én az átadásról: 

„A most elkészült gyalogos aluljárórendszer összterülete több mint 6000 négyzetméter, s a tér rendezése során mintegy 3500 méternyi villamosvágány épült át. E munkák eredményeként hétfőn a tér legnagyobb részén már a végleges forgalmi rendnek megfelelően indulhat a közlekedés. Az aluljárórendszer nagy része már működik, így a téren nem kell a gyalogosoknak sehol sem keresztezni a közúti forgalmat. Készen áll a Baross tér felett átívelő 165 méter hosszú felüljáróhíd is, amelyen naponta mintegy 7000 gépkocsi halad majd át. A forgalmi szabályok értelmében a hidat gyalogosok nem használhatják. A Baross téri felüljáró teherpróbájára vasárnap délután kerül sor.”

A tér 1967-ben, még az eredeti helyén Baross Gábor szobra (Fotó: Fortepan)

A budapestiek örülhettek, hogy az évek óta tartó építkezések véget értek, és végre lehet használni az átépített teret. A tudósítások arról nem beszéltek, mi veszett el: Elveszett maga a tér. Közlekedési csomópont lett, ahol a térélményt az aluljáró nyitott részének kellett volna visszaadnia, amelyre a tervezők valamennyire törekedtek is, hiszen itt kisplasztikákkal, utcabútorokkal valamennyire megpróbálták a köztérfunkciót visszaadni. 

Elveszett a zöld felület, szinte teljesen. Voltak füves területek, de fa csak mutatóba akadt, de ezek a zöld területek a gyalogosoktól el voltak zárva. 
„Elveszett”, illetve elrakták a térről Baross Gábor szobrát a Kerepesi út torkolatába, a parkoló mögé, elbontani mégsem akarták, de a tér fő helyéről száműzték. 

Az aluljáró nyitott része 1972-ben (Fotó: Fortepan/Főkert) 

Az elmúlt 50 évben is változott a tér képe, így teljesen eltűntek a villamosok, amelyek a kezdettől fogva jelen voltak, sőt a lóvasút még korábban is, hiszen már 1868-tól járt erre lóvasút. 1897-től a lóvasutat leváltotta a villamos a Baross téren is, és volt olyan időszak, amikor 10 villamosjárat érintette a teret. Az 1970-es évektől folyamatosan csökkent a járatok száma, ma gyakorlatilag nincs átmenő villamosközlekedés. 

A 4-es metróhoz kapcsolódva a XXI. század elején ismét átépült a tér, elbontották a forgalomirányító tornyot, és visszahelyezték a térre Baross Gábor szobrát. Valamennyire a zöld felületek aránya is nőtt, de ez a terület még mindig inkább közlekedési csomópont, és nem városi köztér.

Egy érdekesség még az évforduló kapcsán: az 1969-es átadás után sem tekintették véglegesnek az átalakítást az akkori szakemberek, és itt nemcsak a már említett metró megnyitására és a villamosközlekedés visszaszorítására kell gondolni.

A tervekben az is szerepelt, hogy a közúti felüljáró, esetleg külön szintű, ún. „fél lóhere” kapcsolatokkal bővülne, azaz olyan lehajtókkal, amelyeket autópályákon használnak. A tervekben a Kerepesi út egyirányúsítása és a Keleti pályaudvar északi oldalán még egy felüljáró építése is szerepelt. Szerencsére ez már nem valósult meg.

Nyitókép: Az elkészült felüljáró (Fotó: Budapest kelet-nyugati főútvonala, 1972)