Az utasok által érzékelhetően és látványosan újulnak meg a legforgalmasabb állomások a MÁV „50 megújuló állomás" programjának köszönhetően – írja közleményében a MÁV. Decemberben elkészültek a Déli pályaudvar, Zánkafürdő, Sárvár, Vecsés, Monor, Pilis, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó 2019-re tervezett felújítási munkálatai.

A MÁV kiemelt feladatként kezeli a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelését, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítása. Ennek érdekében 2019-ben elindult a legforgalmasabb állomásokat érintő felújítási program „50 megújuló állomás" elnevezéssel. Ennek keretében több fővárosi és vidéki állomáson végeznek koncentrált felújítási munkálatokat és komfortnövelő beavatkozásokat annak érdekében, hogy az utasokat letisztult, kulturált állomási környezet fogadja. 

A 2019-es programban kiemelt helyet foglalt el a Keleti pályaudvar rendbetétele, ahol befejeződtek az utaskomfortot növelő nagyobb karbantartási munkálatok. Újraaszfaltozták a peronokat a csarnok egész területén, új, modern, ledes utastájékoztató kijelzőfalat telepítettek, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a használaton kívüli, egykori büféket, pavilonokat.

Karbantartási munkák a Keleti pályaudvaron (Fotó: MÁV Zrt.)

A visszajelzések alapján letisztultabb, komfortosabb lett a Keleti, az elvégzett munkálatok pedig jelentős mértékben javították a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát.

Az évente másfél milliónál is több utast kiszolgáló és naponta átlagosan 200-250 személyszállító vonatot fogadó Zuglóban a nagy igénybevétel miatt szükséges karbantartások jelentősen javították a megállóhely összképét, színvonalát.  A perontető alatti peronrész teljes hosszában új díszburkolatot kapott.

Elvégezték a perontetők karbantartási munkálatait, a tisztítás, korrózióvédelem és festés mellett megszüntették a beázást, és megszépült a felvételi épület homlokzata is. Lecserélték a tájékoztató táblákat, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeznek el.

Zuglóban a peronrész teljes hosszában új díszburkolatot kapott, megszépült a felvteli épület homlokzata is (Fotó: MÁV Zrt.)

Az évente közel félmilliós utasforgalmat lebonyolító Kőbánya alsón a felvételi épület, a perontető, a peronburkolat és a lépcső karbantartása valósult meg idén. Az épület homlokzatának a felülettisztítása, a perontető tartópilléreinek megerősítése és az utastájékoztatási piktogramok megújítása is befejeződött. A nyílászárók és a kőburkolat cseréje 2020 elején várható.

Kőbánya-Kispest állomáson évente több mint 3,1 millió utas fordul meg, ezért az állomás elővárosi viszonylatban is kiemelt jelentőségű. Az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukciójára, egy új akadálymentes gyalogos felüljáró tervezésére közbeszerzést indított a vasúttársaság.

A tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult, a tervezési munkák 2020. januárban elkezdődnek. A nagyberuházás megkezdéséig megújul a váróterem, a pénztár és a mosdó is. Biztonsági kamerarendszert, új peronbútorokat (padokat, szemetes edényeket) is telepítenek, emellett a gyalogos felüljárón a burkolatokat és a világítótesteket is javítják. Az állomás karbantartása előreláthatólag 2020 első negyedében fejeződik be.

A Déli pályaudvaron korszerűsítették a vágányok végén található kijelzőket (Fotó: MÁV Zrt.)

Idén decemberben a Déli pályaudvaron  az utasbiztonsági szempontból kiemelten fontos peronszinti mellvédfal helyreállításának első műszaki üteme készült el, illetve korszerűsítették a vágányok végén található kijelzőket. 2020 első negyedévében az utasok által használt területek álmennyezetének felújítása tovább folytatódik és egyidejűleg a lámpák cseréjét is elvégzik a metró- és peronszinten is.

A Déli pályaudvaron az utasok által használt területek álmennyezetének felújítása tovább folytatódik (Fotó: MÁV Zrt.)

Az idei év tapasztalatait beépítve a komplex „50 megújuló állomás" elnevezésű felújítási program előreláthatólag 2023-ig folytatódik, valamint a következőkben a P+R és B+R parkolók fejlesztése is napirenden van.

Az 50 megújuló állomás és megálló térképe ITT elérhető.

Forrás: MÁV Zrt.

Nyitókép: Pályaudvar Zuglóban (Fotó: MÁV Zrt.)