A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának február 27-i ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a Galvani híd megépítésének, a HÉV felújításának és bővítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról – írja az MTI.

Eldőlt tehát, hogy következő új dunai hídként a Rákóczi hídtól délre fekvő Galvani híd épül meg, amely Dél-Buda, Csepel, Dél-Pest összeköttetését és a belvárosi hidak és bevezető utak jelentős forgalomcsökkentését biztosítja.

Megegyezés született arról is, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV-vonalat a Kálvin térig meghosszabbítják, amely távlatosan lehetővé teszi az északi és déli HÉV-vonalak Duna alatti összekötésével az ötös metró megépítését. Felújítják a HÉV-vonalakat, a pályákat, a megállókat és az utastájékoztatási rendszert, és alacsony padlós, légkondicionált járművekre cserélik az elavult HÉV szerelvényeket  – nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, egyben a Közfejlesztések Tanácsának alelnöke.

 

A csepeli HÉV (Fotó: csepel.hu)

Az ülésen a kormány támogatta a főváros Lánchídra vonatkozó előterjesztését, mely szerint a kormány hatmilliárdos támogatását az önkormányzat csak a hídfelújításra használhassa fel, a Váralagút és a pesti villamosaluljáró felújításának elhalasztása mellett, ami több pénzt biztosít a híd munkálataira. Ezzel a Lánchíd felújításához szükséges összeg teljes egészében rendelkezésre áll.

A Lánchíd rekonstrukciója elkezdődhet (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)

A kormány elfogadta azt a javaslatot is, hogy teljes egészében adja oda az önkormányzatnak a Millenniumi Földalatti vasút, a kisföldalatti felújításának tervezési költségét félmilliárd forint értékben.

Egyetértés volt a déli körvasút fejlesztéséről is, melynek lényege, hogy Kelenföld és Ferencváros között több, gyakrabban közlekedő vonat, felújított és teljesen új állomások szolgálják keleti és nyugati irányba is az elővárosokból Budapestre járókat és a vasút alternatíva lehet a városon belüli közlekedésben. A Hamzsabégi út mentén megújul a közpark, Magyarországon még nem látott minőségű zajvédő falak épülnek és felére csökken a zajszennyezés, a fejlesztés végén több fa és nagyobb törzsátmérőjű faállomány lesz Dél-Budán.

Az októberi önkormányzati választás óta csütörtökön tartotta második ülését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. A testület a Főváros és a kormány részvételével Tarlós István javaslatára még 2018 őszén jött létre, feladata a jelentős fővárosi fejlesztések egyeztetése, a közös döntéshozatal. A tanács munkáját a főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti, egyenlő létszámban vesznek részt benne önkormányzati és kormányzati vezetők, mindkét oldalnak egyetlen szavazata van és csak egyhangú szavazással hozható döntés.

Karácsony Gergely és Gulyás Gergely mellett a tanács tagja többek között Tóth József angyalföldi és Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármesterek önkormányzati oldalon, Palkovics László miniszter és Fürjes Balázs, Budapest-fejlesztési államtitkár a kormányzat részéről.

Forrás: MTI

Nyitókép: A Galvani híd elfogadott terve (Fotó: burohappold.com)