Méltóságteljesen emelkedik ki környezetéből József nádor szobra azon a téren, amely 1938 óta viseli az ő nevét (József nádor tér), de már a reformkor kezdetén is róla nevezték el ezt a területet (József tér). A szobor abban a Lipótvárosban áll, amely a nádorsága idején indult rohamos fejlődésnek, és a nagyvárossá válás jeleit mutatta.

József nádor szobra a József nádor téren 1870 körül (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

József nádor szobra a róla elnevezett téren (Fotó: pestbuda.hu)

A nádor arcával dél felé tekint, abba az irányba, ahol az ő korában Pest feküdt, melynek szépítésén annyit munkálkodott. Mondhatni szerencsés korban volt Magyarország nádora, két forradalmi megmozdulás között, egy olyan prosperáló időszakban, amely gazdasági, társadalmi és politikai változásokat hozott hazánk életébe. Ehhez a kibontakozáshoz kapcsolódott Pest urbanizációja és nagyvárossá fejlődése, amelynek a nádor nemcsak előmozdítója, de katalizátora is volt egyben.

Városszépítő tevékenysége Magyarország leendő fővárosának a megszületését készítette elő, annak ellenére, hogy ő a városunkról még birodalmi léptékekben gondolkodott. Korokon átívelő tisztelete és megbecsültsége, a napjainkra ugyan kissé megkopott és elhomályosult történelmi emlékezete abból ered, hogy egész életét a közügyeknek szentelte, és Pest városát újjáalkotta – miként szobrának talapzata is ezt hirdeti.

József nádor szobra a róla elnevezett téren (Fotó: Dubniczky Zsolt)

A szobor talapzatának a nádor hivatali működését méltató feliratai (Fotó: Dubniczky Zsolt)

József főherceg, Mária Terézia királynő unokája, aki a Habsburgok toscanai ágából származott, 1776. március 9-én a firenzei Pitti-palotában látta meg a napvilágot. Gyermekéveit Itáliában töltötte, és testvéreivel együtt – akik között hét fiú és nyolc leány volt – alapos és korszerű nevelésben részesült. A szellemileg és testileg is érett, jó képességekkel rendelkező ifjú főherceg valószínűleg a Habsburg Birodalom valamelyik tartományának kormányzását látta volna el, ha elődje, a nádori tisztet mindössze két évig betöltő Sándor Lipót egy tragikus balesetben 1795-ben nem vesztette volna életét.

Ezt követően lett József főherceg Magyarország helytartója, majd egy év múlva, 1796. november 12-én hazánk nádora, aki ebben a szerepkörben egy kiegyenlítő, egyensúlyra törekvő politikát folytatott a Habsburg birodalmi elképzelés és a magyar önrendelkezés egymásnak feszülő ellentétei közepette. Ahogy Garay János írta róla, a híd szerepét töltötte be a király – aki egyben a bátyja is volt – és a magyar nemzet között, ami nyomán hídembernek is nevezhetnénk, ha ez a jelző már nem lenne foglalt!

Joseph Anton Johann Baptist von Österreich, azaz Habsburg József Antal főherceg, Magyarország nádora (Firenze, 1776. március 9. – Buda, 1847. január 13.)

Alig érte el a huszadik életévét, amikor tapasztalatlanul, a magyar politikai közéletben idegenként és járatlanul megérkezett hazánkba, ahol általános bizalmatlanság fogadta. Persze nem véletlenül! Egy évvel korábban ítélték halálra a jakobinus mozgalom vezetőit, s az ifjú nádor is egy Habsburg volt, akinek bátyja, I. Ferenc, a Magyarország trónján ülő uralkodó. Emellett joggal sértette a magyarok önérzetét, hogy nem beszélte nyelvünket, nem ismerte hazánk szokásait, a magyar öltözetet és hagyományokat – mindazokat a kellékeket, amelyek egy nemzet önazonosságát adják.

A magyarok megnyerését szolgálta, hogy első cselekedetei között kegyelmet eszközölt ki az uralkodónál a börtönbe vetett jakobinusok részére – ne feledjük, ekkor szabadul Kazinczy (!) –, emellett megtanult magyarul, a nyelv révén pedig kitárult előtte a magyar kultúra, amelyben otthonosan akarta érezni magát.

A budai királyi palota az 1840-es években, grafika (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Budán, a királyi várban telepedett le, mégis egész életében a túlparti Pest szépítésén munkálkodott. Ebbéli esztétikai érzékét és az építészet iránti fogékonyságát itáliai születésének és neveltetésének köszönhette. Alig töltött itt nálunk pár évet, s már 1801 novemberében felterjesztést intézett az uralkodóhoz Pest szépítése tárgyában. Később pedig azon elmélkedett, miként is lehetne Pestből szép és nagy várost fejleszteni. A megoldást a városfalak lebontásában, a Duna szabályozásában és a Rákos mezejéről bejövő homok megkötésében látta.

A város építészeti életében korszakos jelentőségűnek számít a kezdeményezésére 1808-ban életre hívott Pest Város Szépítő Bizottmánya, melynek állandó építészeti tanácsadója a kor jeles építésze, Pollack Mihály, elnöke pedig a nádor volt. Jelentősége leginkább abban mérhető, hogy koordinálta és egységbe fogta a várossal kapcsolatos szépészeti elképzeléseket. A részproblémák megoldásán túl előtérbe kerültek a városrendezés egységes módszerei, a nagyobb léptékű komponálás lehetőségei. A nádor fél évszázados működése alatt a bizottmány által megjelent a szervezettség, a szabályozottság és a céltudatosság mint a városépítészet művészi eszköze.

Pest klasszicista városképe Carl Vasquez grafikáin 1837-ben (Forrás: Wikimedia Commons, FSZEK Budapest Gyűjtemény)

De mit is köszönhet Pest a nádornak? Az egységes klasszicista városképet, az urbanizációt és a fejlődést, s mindazokat a szellemi és kulturális javakat, amelyek élhetővé tették ezt a várost, és felkeltették a hazánkba látogató utazók figyelmét. A Pest-Budára érkező idegen az 1830-as években a város északi részén egy szabályos, négyzethálóra vagy sakktáblára emlékeztető terjeszkedést tapasztalhatott. A születő nagyvárost, Pest új arculatát! A Dunaparton vagy beljebb a Lipótvárosban a derékszögű utcákat és tereket többemeletes, azonos magasságú és hasonló megjelenésű, ízléses épületek szegélyezték.

Az egységes városképet növelték a homlokzatokat közel azonos tengelytávolságban megtörő ablaknyílások és a szinteket tagoló, jórészt egyező párkánymagasságok. A városiasodásról árulkodó adat, hogy az 1840-es években a pesti utcákat már csaknem kivétel nélkül névvel látták el, és a város 269 utcájából 116-ban már kockakő volt található. A járdaszegély ugyan ekkor még ismeretlen fogalom volt, a főutakat viszont éjszakánként több mint 1500 olajlámpa világította meg.

Ugyanakkor a nádor fogékony volt a technikai újítások és a tudományos műszaki szemlélet iránt is. Ezt jelzi a Gellért-hegyi csillagvizsgáló megépülése vagy a róla elnevezett Ipartanoda megalapítása.

A pesti Feldunasor klasszicista házai Ludwig Rohbock grafikáján az 1850-es években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A lipótvárosi József tér Rudolf Alt grafikáján 1844-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A város azonban az 1830–40-es években már nemcsak gazdasági előnyöket ígért, de kulturális javakkal is kecsegtetett, és szolgálta a mindennapok kényelmét, amit a nádoron kívül a kortársak is nagymértékben hiányoltak Pest korábbi életéből. Nem véletlen, hogy a századfordulót követően Széchenyi még többet volt Bécsben, mint Pesten, s Kazinczy is szívesebben rándult oda fel, ha számottevő kulturális életre vágyott.

Pest, a nádor tevékenységének köszönhetően, a Szépítő Bizottmány koordinálása és ellenőrzése mellett az 1840-es évekre egy falusias jellegű településből egyre inkább élhető nagyvárossá fejlődött. Ekkor már léteznek nevesebb szállók, és nem is akármilyenek! Közülük az egyik éppen a Nádor Szálló nevet viseli, amely színvonalában az Osztrák Birodalom hasonló intézményeivel kélt versenyre.

A Váci utcai Nádor Szálló az 1830-as években (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, lt.sz.: VF_35199)

A fogadós, a vendéglős és a kávés külön szakmává nőtte ki magát erre az időre, akik az előbb említett hotelekkel együtt a vendéglátás és a turizmus alapjait teremtették meg Pesten. Egyúttal nőtt az épületek alsó szintjeit elfoglaló boltok és üzletek száma is. A kirakataik élénkek és vidámak voltak, s festett és alakos cégérek hirdették a különböző portékákat. A kulturális igények kielégítését pedig leginkább a Redoute (Vigadó), a nádor által támogatott, 1847-re felépült Nemzeti Múzeum és a színház szolgálta.

A pesti Váci utca az 1840-es években Rudolf Alt grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Emellett a kellemes időtöltést biztosították azok a zöld felületek, a parkok, kertek és sétányok, amelyek a homok megkötésében is részint fontos szerepet játszottak. De érdemes azt is figyelembe venni, hogy Budával ellentétben – amely a természetes zöld felületek gazdagságával rendelkezett – Pesten ezek inkább mesterségesen kialakított képződmények voltak, amelyek pénzt, tervezést és megfelelő infrastruktúrát igényeltek.

A kerteket a nádor különösen szerette, s a Városligetet egyik szívügyének tekintette, annak ellenére, hogy a városi kertekkel kapcsolatban sajátos elképzeléseket vallott. Talán az itáliai évek nyomán és neveltetéséből adódóan is azt tartotta, hogy „a fák nem tartoznak a városhoz”, ezért inkább a város peremén elhelyezkedő nagyobb zöld felületekben gondolkodott. Így nem véletlen, hogy a Városligetet, a korábbi Városerdőt, a XIX. század elejétől már aktívan fejlesztette.

A Városliget platánfái (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A területet az 1810-es években kezdték közparkká alakítani, s a liget zöldítésére szolgáló fákhoz a magvakat részben József nádor biztosította. A park kialakításához nemcsak a város polgárait szólította fel adakozásra, hanem a magyar főurakat is, maga pedig 6000 koronát adott erre a célra. S persze tény az is, hogy 1830 telén kivágatta a városligeti fasor sudaras nyárfáit, hogy a rászorulóknak tűzifát biztosítson, de a kivágott fákat később közel kétszáz vadgesztenyefával pótolta, s az ő ideje alatt valósult meg az Üllői úti fasor telepítése vagy a Duna-parti korzó első hárs- és akácfáinak az elültetése is.

Másrészt a kert szeretete már gyermekkora óta megvolt benne, hiszen míg testvérei közül Ferenc az esztergálást, János pedig az órásmesterséget sajátította el, addig József a kertészkedés és füvészkedés fortélyait tanulta, s egész életében sok időt szentelt ennek a kedvtelésének. Talán nem véletlen, hogy amikor 1876-ban egy kiállítás keretében megemlékeztek róla, egyéb személyes tárgyain kívül a kertészeti szerszámait is megmutatták a nagyközönségnek.

József nádor személyes tárgyai, köztük kertészeti szerszámai az 1876-os műtörténelmi kiállításon (Forrás: Klösz György: Műtárgyfotó – József nádor személyes tárgyai az 1876. évi műipari kiállításon. Iparművészeti Múzeum, lt. sz.: FLT 26629)

A nádor kedvenc fája a platán volt, amit nemcsak Alcsúton honosított meg, de a Városligetbe is számosat telepített belőlük. 1815 és 1830 között télvíz idején havas úton és ökrös szánokkal hozatta őket a tó partjára.

A Városliget az 1840-es években Rudolf Alt grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Tóparti platánok a Városligetben (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A Margit-sziget azonban még a Ligetnél is nagyobb figyelemben részesült nála. A sziget 1790 óta vált a magyarországi nádorok pihenő- és mulatóhelyévé, amire József nádor a tulajdonjogot is megszerezte, 1816-ban pedig megnyitotta a pesti polgárok előtt. A nádor minden természetszeretetét ebbe a szigetbe öntötte. A szigetet is platánokkal ültette tele, így nem véletlen, hogy a faállomány nagy részét még ma is a platánok adják.

Az angol mintára történő kertépítészeti kialakítás Karl Trost királyi főkertész bevonásával 1808-ban kezdődött. A ferences kolostor romjai mellé egyszerű, klasszicista stílusú nyaralót építtetett, körülötte pedig gyönyörű parkot létesített, és szőlőt telepített. Emellett a kialakított sétatereket egzotikus növényekkel, rózsalugasokkal díszíttette. A Pestről leírást készítő Schams Ferenc nem alaptalanul nevezte ezt a szigetet a paradicsom másának, amelyet akkoriban természetesen csak csónakkal lehetett megközelíteni, de ez a közlekedési eszköz a szigetre az 1840-es években már rendszeresnek számított.

József nádor nyári laka a Margit-szigeten az 1830–1840-es években Szerelmey Miklós grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

József nádor tiszteletére a nádorrá választásának fél évszázados jubileuma alkalmából 1846. november 12-én ünnepségeket rendeztek az országban, amit azonban már súlyos betegen élt meg, s két hónappal később, 1847. január 13-án meghalt. Mondhatni azt is, szerencsés időben, mert az egy évvel későbbi, forradalomba torkolló események nem kényszerítették idős személyét semmi olyan döntés meghozatalára, amely a családi és birodalmi kötelékek és kedvelt hazája közötti választás kényszeréből adódott volna.

József nádor 1869-ben felállított szobra egy korabeli litográfián – József Austriai Főherczeg s Magyarország félszázados Nádorának emlékoszlopa Pesten. Az 1869-ik év Aprilhó 25-én nagy ünnepélylyel történt leleplezése emlékeül (Forrás: Piarista Múzeum, 2015.575.1.P lt. sz.)

Már ebben az évben megalakult az a József-emlékegyesület, amely a nádor szobrának elkészíttetése céljából jött létre. Az egyesület gyűjtést szervezett, ami még 1848–1849-ben is folyt. Talán furcsának tűnhet, hogy miközben a magyarok az osztrák hadak ellen harcoltak, mégis egy Habsburg szobrára gyűjtöttek pénzt. De József nádort ekkor már korántsem tekintették Habsburgnak és idegennek hazánkban, mert miként mondták róla, Habsburgnak született, de magyarként halt meg. Ez a tervezett szobor azonban mégsem készült el, a ma látható alkotás, Johann von Halbig műve, 1869 óta áll a róla elnevezett téren.

Nyitókép: József nádor szobra (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)