Több sikertelen közbeszerzési eljárás után október közepén végre elkezdődhetett a VI. kerületi Jókai tér felújítása. Az önkormányzatnak az idén sürgősen eredményt kellett elérnie, ugyanis veszélybe került az előző budapesti városvezetés idején – a 2016-os TÉR_KÖZ pályázaton – elnyert 200 millió forintos támogatás lehívhatósága – derül ki a terezvaros.hu írásából.

Az átalakítás egyik fő szempontja a meglévő zöldértékek megtartása és bővítése volt. A tér pihenőpark jellege megmarad, de az ígéretek szerint sokkal átláthatóbb, rendezettebb lesz. Játszóelemek is kerülnek a helyszínre, amelyeket zárható kerítés vesz majd körül. Középen közösségi teret hoznak létre, amelyet kisebb társaságok tudnak használni. Egy feszített víztükrű medence is épül, alig pár centiméternyi vízzel. Látványos lesz, hűti, frissíti a levegőt, de nem csobog, nem lehet fürödni benne. Készül egy olvasósarok is, körülötte zöld háttérfallal.

A magyar irodalom jeles alakjainak állít majd emléket a megújult Jókai tér (Fotó: Facebook/jokaiteratepitese)

A Jókai-szobor közvetlen környezete is módosul, mint ahogy korábban megírtuk, ide, az eredetileg neki szánt területre helyezik át Strobl Alajos 1929-ben, a Városligetben felállított Olvasó lányok című szobrát. 

A felújítás után a Jókai tér közepén lévő parkos terület szorosabb kapcsolatba kerül a környezetével. Ez többek között annak köszönhető, hogy nagyobb lesz a park területe, az úttest és a teret övező járdák egy szintbe kerülnek. A tér nemcsak középen lesz zöld, hanem a Jókai utca folytatásában is, ahol új fasort telepítenek.

Az egységes utcabútorok illeszkednek majd a tér múltjához. Épül egy zöld olvasósarok, a tér közepén pedig pergolát állítanak fel asztalokkal (Fotó: terezvaros.hu)

A beruházás nyomán csökken a parkolóhelyek száma – 79-ről 45-re –, de 260 négyzetméterrel nő a zöldfelület. Ez nem elhanyagolható előrelépés abban a kerületben, ahol az egyik a legkisebb az egy főre jutó közterületi parkfelület aránya.

A Jókai tér – hűen névadójához – új funkciót is kap, hiszen a magyar irodalom tereként születik újjá: helyet ad majd 13+1, a magyar irodalom alakjaihoz kötődő idézetnek is. A magyar irodalom jeles alakjai közül sokan éltek a kerületben, és az ő ars poeticájukat szeretnék újra életre hívni, az emlékezéssel pedig utat teremteni a művészetek, az irodalom felé.

A felújítás várhatóan 2022 harmadik negyedévében fejeződik be.
 
Forrás: terezvaros.hu

Nyitókép: A Jókai téren mintegy 260 négyzetméterrel több lesz a téren a zöldterület, miközben csökken a parkolóhelyek száma (Fotó: terezvaros.hu)