Pest kereskedelme a XIX. században jórészt a hajózástól függött. A gőzhajó megoldotta a legnagyobb problémát, az árral szembeni hajózást, míg az 1830-as években Széchenyi István vezetésével az Al-Duna is hajózható vált az év nagy részében.

Pesten egyre erősebb szándék volt arra, hogy a város jelentős kereskedelmi központ legyen. A főváros számára a Duna természetes kereskedelmi útvonal volt, azonban a Dunán felfelé csak egy pontig lehetett hajózni, pontosan Regensburgig, így a nyugat-európai piacok nagy része hajón elérhetetlen volt. Természetesen ekkor már volt vasút, de a hajózás szerepe jelentős maradt (és ma is az) Dunán.

A Duna és a nyugat felé folyó Majna között nem olyan nagy a távolság, ezt használta ki I. Lajos bajor király, aki 1836 és 1845 között csatornát épített a Duna menti Kelheimtől 177 kilométer hosszan a Majnáig. Valójában ezzel elméletileg lehetővé vált akár a Fekete-tengerről a Dunán keresztül az Atlanti-óceánig hajózni.

Pest az 1860-as években mint feltörekvő kereskedőváros (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az 1860-as években Pest és az Al-Duna között élénk hajóforgalom volt, Pesttől felfelé is közlekedtek természetesen hajók, ahogy a Lajos-csatornán is, de ezek az útvonalak nem kapcsolódtak össze. Ekkor támadt Széchenyi Ödönnek az a gondolata, hogy Párizsba hajózik a belföldi vízi utakon keresztül.

Pestről folyamatosan közlekedtek a hajók az Al-Dunára, és Nyugat-Európában is aktív vízi élet folyt, de a két vízrendszer között valódi kereskedés nem volt.

Az 1860-as években nagyon sok minden változott mind a világban, mind Magyarországon. Ekkor kezdte el közéleti tevékenységét a formálódó új világban a helyét kereső Széchenyi Ödön gróf, Széchenyi István fia. A fiatalember hihetetlenül sok mindennel foglalkozott, a Budavári Sikló, a szervezett társasutazás, a tűzoltóság, a budai gőzkomp vagy a Zugligetbe vezető lóvasút ugyanúgy érdekelte, mint a hajózás. Sőt önkéntesként a DDSG-nél, azaz a Monarchia legnagyobb dunai hajózási vállalatánál I. osztályú hajókapitányi vizsgát tett.

Széchenyi Ödön – hasonlóan apjához – tevőleg is belevetette magát az elképzeléseinek megvalósításába, és kitalálta, hogy Pestről Párizsba hajózik, így látogatja meg az 1867-es párizsi világkiállítást. A tervhez megfelelő hajóra volt szüksége, ezt a saját pénzén építtette meg Hartmann József újpesti hajógyárában, amelyet Hableánynak nevezett el. (Ez nem az a hajó volt, amellyel a szörnyű tragédia történt Budapesten.)

A hajó nem volt nagy, 20 méter hosszú, 3,66 méter széles, és mindössze 46 centiméter volt a merülése, ami azért volt fontos, mert így a szűk csatornákon is elmanőverezett. A hajót lapátkerekek mozgatták, amelyeket egy alig 6 lóerős gőzgép hajtott.

A nagy útra 1867. április 6-án, azaz 155 évvel ezelőtt indult el Ödön gróf, és ő maga volt a hajója kapitánya. Az utazás 43 napig tartott, ebbe több meghibásodás (már Bécsbe is vontatva ért), zsilipelések is beletartoztak.

Az idős Széchenyi Ödön mint török tűzoltóparancsnok (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1892. július 17.) 

Az utat nagy sajtófigyelem övezte, és amikor 1867 május 18-án kikötött Párizsban, hősként fogadták a hajósokat, sőt a Hableányt a párizsi rakparton maga Jules Verne várta. Ez az út több ötletet is adott neki a Dunai hajós című regényének a megírására.

A hajó a párizsi világkiállítás egyik tárgya lett, a VI. csoport 66. osztályába, a gépek közé sorolták be, és aranyéremmel jutalmazták. A hajót – két alkalommal is – maga III. Napóleon császár is meglátogatta, mégpedig Eugénia császárnéval.

A hajó és Széchenyi Ödön sorsa ezután szétvált egymástól. A Hableányt Párizsban eladta, a hajó szolgált az 1870–71-es francia–porosz háborúban, majd 1874-ben egy kazánrobbanás nyomán megsemmisült.

Hazatérése után Széchenyi Ödön a tűzoltóság megszervezésében találta meg életcélját, és e munkája nyomán hívták meg 1874-be Konstantinápolyba, hogy szervezze meg az ottani tűzoltóságot.

A Hableány eredeti fényképe (Forrás: MMKM TFGY 13025)

A Lajos-csatorna nem töltötte be azt a szerepet, amielyet neki szántak. Mert bár Széchenyi bizonyította, hogy hajózható, és elsőként hajózott belföldi vízi úton Pestről Párizsba, követői nem nagyon voltak, jelentős kereskedelmi forgalom nem volt rajta. Ugyan volt szándék a felújítására, kibővítésére, de egészen a XX. század végéig nem történt semmi.

A modern Duna–Rajna–Majna-csatornát, amellyel a valóban nagy hajók számára is megnyílt az út akár Rotterdamtól Budapestig vagy a Fekete-tengerig, csak 1992 szeptemberében nyitották meg.

Nyitókép: A Hableány gőzösről készített rajz a Magyarország és Nagyvilág 1867. november 2-i számában