Óriási veszteség érte Magyarországot, amikor 1892-ben, mindössze 44 évesen elhunyt Baross Gábor. Kora alapján a pályája elején tartó politikus a viszonylag rövid hivatali ideje alatt gyakorlatilag átalakította Magyarországot, intézkedéseivel átszervezte a teljes magyar vasúti közlekedést. Baross Gábor ezenfelül megreformálta a távközlést, az ő vezetésével szabályozta Magyarország az Al-Dunát, kiépült Fiume kikötője, új alapra állította a hazai útépítéseket, tehát a XIX. századi országot Baross intézkedései késztették fel a XX. századra. Mindössze kilenc év alatt. Ugyanis Baross 1883-ban lett államtitkár a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban, majd 1886-tól haláláig többféle miniszteri posztot is betöltött.
Ugyan Baross Gábor az életében annyira nem volt népszerű, de munkásságának jelentőségét a kortársak egyöntetűen felismerték, ezt talán legjobban az Uj Idők hasábjain, az 1898. november 27-i számban Tábori Róbert fogalmazta meg:
„A vasember ércszobrot kapott. November huszadika óta a munkának is van tehát szobra Magyarországon. Nagy haladás és mindennél jobban bizonyítja, hogy nem vagyunk már Kelet népe, hanem egészen odatartozunk a szürke, regényességre nem hajló, de dolgos Nyugathoz. Még Tissot úr sem merné ránk fogni, hogy érdekes nemzet vagyunk. Hála Istennek! Baross Gábornak elsőrendű érdeme van abban, hogy Magyarországon két évtized óta becsülete van a munkának és hogy társadalmunkban már nem csupán azok szerepelnek, kik reprezentálni tudnak.”
Közhely, hogy a történelemben nincs helye a „mi lett volna, ha” kérdésnek, de Baross Gábor esetében tényleg érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna Magyarországból, ha a vasminiszter, akihez foghatót Széchenyi óta nem látott az ország (és azóta sem), nem hal meg 44 évesen tüdőgyulladásban.
A szoborra azonnal közadakozás indult, és már 1893 nyarára közel 90 000 koronányi adomány gyűlt össze. A szobor létrehozására megalakult végrehajtó bizottság így már 1893 áprilisában megkereshette a Képzőművészeti Társaságot, ám az eredeti elképzeléseket sok bírálat érte. Eredetileg a bizottság Barosst magyar díszruhában, felöltött – tehát nem panyókára vetett – mentével kívánta ábrázolni, amit a művészek a művészi szabadság korlátozásának láttak. A bírálatok kiterjedtek a pályadíjak alacsony voltára és a szoros határidőre is, ezért 1893 júliusában új pályázatot írtak ki, amelyben a ruházatot már a pályázóra bízták. A kiírásból kiderült, hogy a szobrot a Keleti pályaudvar elé szánják, és a költsége a 160 000 koronát nem haladhatja meg. Az első díj 3000, a második 2000, a harmadik 1500 korona volt, a műveket 1894. február 15-ig kellett benyújtani 1:10 méretarányú mintán.
A szobrot tehát eleve a Keleti pályaudvar elé tervezték, ennél jobb helyre nem is kerülhetett, hiszen a Baross alatt megerősödött Magyar Államvasutak büszke, akkor modern és hatalmas pályaudvara jól jellemezte a vasminiszter törekvéseit. A pályázatra beadott 20 mű közül végül az első helyezését Stróbl Alajos műve érte el, a Vasárnapi Ujság 1894. március 18-i száma így ír az alkotásról:
„Stróbl Alajos, merész elhatározással szakított az eddigi fölfogással, s teljesen új, szokatlan alapon kívánta megoldani feladatát. Hullámoktól körülnyaldosott sziklára állította a vasminisztert; kezébe a Vaskapu szabályozásnak tervezetét adta, mellette a guruló szárnyas kerék, alant a repülő Mercur s mögötte a lelánczolt természeti erőket jelképező szakállas ősz férfi hatalmas alakja.”
A zsűri döntését követően, 1894. április 20-án egy újabb bizottság ült össze, amely nevében százas bizottság volt, de csak 44 tag gyűlt össze a polgári kereskedelmi testület üléstermében Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt. Miután a tagok meghallgatták a művek bírálatait, meglepő esemény történt, amit a Pesti Napló 1894. április 21-i száma így írt le:
„Az előadói jelentés előterjesztése után sokan azt várták, hogy valaki indítványozni fogja a szűkebb pályázat kihirdetését, de e helyett az a meglepő bejelentés történt, hogy Stróbl Alajos minden előleges értesítés nélkül visszavonta tervét, sőt még az odaítélt díjat sem vette föl.”
Stróbl tettét az váltotta ki, hogy nem automatikusan az ő művét választották, hanem az első háromról – ahogy azt egyébként eredetileg is tervezték – külön bizottság döntött. Az ügy a későbbiekben még nagy port kavart a sajtóban, maga Stróbl is megszólalt, és természetesen mellette és ellene is sokan állást foglaltak.
Azonban 1894 áprilisában a bizottság Szécsi Antal műve mellett döntött. A pályaművet kissé átdolgozva végül 1898. november 20-án Szécsi Antal ma is látható művét avatták fel a Baross téren, a Keleti pályaudvar előtt. A szobor avatása hatalmas esemény volt, erről az egész ország sajtója beszámolt, a Pécsi Napló 1898. november 22-én ezt írta:
„Ma leleplezték Baross Gábor szobrát. Hideg, ködös délelőtt volt ez. Valósággal két palást takarta el a szobrot: a zöld lepel és a sűrű fehér köd. S ebben a fehérségben impozáns és érdekes közönség állt a szobor lábánál, hogy átadja a tiszteleteit, a hála adóját, az emlékezés virágait a nagy miniszternek. Ott volt a mai kormány, továbbá több volt minisztertárs, kikkel Baross együtt dolgozott, a politika, hadsereg, ipar, kereskedelem, irodalom, művészet sok jelese és ezekre menő nagy közönség. Megjelent a miniszter kiterjedt rokonsága, édesanyja, özvegye, gyermekei, kik ezrekkel együtt néztek büszkén föl az érczszoborra, mikor a lepel lehullott. A közönség már kilencz óra után tömegesen vonult a keleti pályaudvar felé, mely előtt, sarakban, négy zöld ponyva takarta el Baross Gábor szobrát. A parkot körül fogta a rendőrség és az államvasút altiszti kara s csak a meghívottakat és a küldöttségeket bocsátotta át, míg a néptömeg a kordonon kívül szorongott, eltakarva a ködtől.”
Sajnos a szobor utóélete nem volt méltó a miniszterhez. A Tanácsköztársaság alatti május elsejei ünnepeken vörös drapériával fedték be, és a tetejére egy vörös csillagot raktak. A II. háború után szerencsére nem bontották el, mint sok más köztéri szobrot, csak a Kereskedelmi Utazók Egyesülete által fizetett érckoszorú – amelynek levelein mindazon városok neve olvasható volt, akik adakoztak a szoborra – tűnt el. Sokáig tartotta magát az a legenda, hogy a Magyar Dolgozók Pártja (a kommunista párt akkori neve) parancsára szedték le a koszorút a szoborról, mert a Trianonban elcsatolt városok nevei is szerepeltek a leveleken, de valószínűbb, hogy egyszerű fémgyűjtők lopták el.
A Baross-szobrot végül 1969-ben mégis eltüntették a helyéről, és a tér átépítése után, 1970-ben a Keleti pályaudvar oldalánál, a buszvégállomás közepén, kifejezetten méltatlan helyen állították fel újra. Itt is maradt egészen 2013-ig, ekkor, ugyan nem az eredeti helyére, de legalább a Baross térre, a Keleti pályaudvar elé ismét visszahelyezték, és ekkor pótolták az 1945–1946-ban elbontott koszorút is a talapzatról.
Nyitókép: A szobor avatása 1898-ban (Fotó: Uj Idők, 1898. november 27.)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció