Lánchíd

2019. szeptember 6. 11:00
Százötven éve készült el Ybl Miklós tervei szerint a Lánchíd Palota, amely a Lánchíd Társulat, a Lánchidat építő és üzemeltető vállalat székházának épült. Igaz, alig egy évig használhatták.
2019. augusztus 15. 13:00
A XIX. században még a Margit híd megépítése után is természetesnek számított, hogy a fővárosiak hajóval közlekednek Pest és Buda között. Azonban 145 évvel ezelőtt az akkor még önálló település Újpestre is gőzöst indított az egyik hajózási társaság. Az igény olyan nagy volt erre a járatra, hogy az 1874. augusztusában üzembe állított hajó naponta többször is fordult, s mindig tömve volt utasokkal.
2019. július 16. 09:00
Az európai városok közötti turisztikai versenyben Budapest a legjobbak között teljesített az elmúlt évben a vendégforgalmi adatok alapján. A különleges természeti adottságok mellett a művészettel és történelemmel kapcsolatos látnivalók, programok is növelik a „Budapest-élményt” az ide látogatók számára.
2019. július 9. 09:00
A Lánchíd idén elkezdődő felújítása során leginkább az útpálya épül át. A régi vasbeton lemez helyett modernebb, könnyebb szerkezet épül. A híd 170 éves története során több alkalommal is kisebb-nagyobb botrány kísérte pályájának átépítését, javítását, vizsgálóbizottságok alakultak, és még per is volt.
2019. július 5. 08:00
„Szabad az út a pesti rakparton” – hirdette 80 évvel ezelőtt a Nemzeti Újság címe. Nem egy úttorlaszt bontottak el, hanem elkészült a Lánchíd hídfője alatt az új aluljáró.
2019. június 10. 08:30
Egykor csodálatos paloták sorakoztak a Duna budai oldalán a Lánchídtól délre, az Erzsébet híd felé. A gyönyörű épületeket a második világháború után elbontották. Cikkünkben az eltűnt budai palotasor nyomába eredünk.
2019. május 20. 08:34
Az alagút és a Lánchíd ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan rendbe teszik a híd két oldalán fekvő tereket is. Ennek apropóján a budai oldalon lévő Clark Ádám teret mutatjuk be, amelyen az elmúlt századokban állt lovarda, színház, kereskedelmi minisztérium, takarékpénztár és bérpalota is, de talán kevesen tudják, hogy még a nulla kilométerkő is többféle változatban létezett.
2019. május 19. 09:45
Hetven halálos áldozat és nagyon sok lerombolt ház. Heinrich Hentzi osztrák tábornok 170 évvel ezelőtt ágyúval lövette Pestet, aminek következtében megsemmisült többek között a Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épülete, az 1848-as országgyűlésnek is helyet adó Redoute.
2019. május 6. 09:37
Jeruzsálem parknak nevezték el Budapest I. kerületében a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Friedrich Born rakpart által határolt területet.
2019. május 3. 14:55
Az eredetileg elkülönített hatmilliárd forintból októberben megkezdődik a Lánchíd felújítása, de a plusz egymilliárd forintból tervezett járdaszélesítést visszavonták. Ehelyett a híd budai és pesti oldalán a Clark Ádám teret és a Széchenyi teret hozzák rendbe, valamint egy gyalogosfolyosót is kialakítanak.
2019. március 25. 15:25
Várhatóan októberben kezdődik a Lánchíd és környékének rekonstrukciója.
2018. október 1. 09:22
A mostani tervek szerint a Lánchidat másfél méterrel kiszélesítik. A híd életében ez lesz a harmadik nagyszabású átalakítás, ami az 1849-es átadás óta történt.
2018. szeptember 27. 14:30
Az autósoknak várhatóan másfél évig kell forgalomkorlátozásra számítaniuk a környéken.
2018. augusztus 3. 09:45
Kétszáz éve született Marschalkó János szobrászművész, akinek legismertebb műve a Lánchídon található négy oroszlán.
2018. július 20. 07:05
A Lánchíd láncai pár napja Will Smith akciója miatt a világ figyelmének középpontjába kerültek. Azonban 170 évvel ezelőtt más miatt kerültek a figyelem középpontjába a láncok.
2018. június 25. 10:25
Most 45 éve alakították ki az „ország legnagyobb fürdőszobáját”, ekkor készült el az Alagút csempemozaik burkolata. A felújított Alagutat – és a szintén felújított Lánchidat – 1973. június 15-én adták át.
2018. június 4. 10:58
Tudta, hogy a Lánchídon tilos volt hajót átvontatni? Így szabályozták a Lánchíd működését az építkezés kezdetén a hídvámtól a befagyott Duna használatáig.
2018. április 12. 15:21
Tudta, hogy magyar hidász terveit is mérlegelték az első állandó pest-budai Duna-híd pályázatán?
2018. március 2. 08:45
Végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit Széchenyi István a társaival, hogy megtalálják a pest-budai Duna híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
2018. február 19. 09:45
A tervek szerint idén elindul a Lánchíd és az Alagút felújítása. A Lánchíd Budapest jelképe, talán legfontosabb épülete külsejében nem, de néhány fontos elemében megváltozik, megújul. Most induló sorozatunk a Lánchídhoz kapcsolódó érdekes történeteket mutat be.
2018. január 18. 07:46
Kétszáz éve, 1818. január 14-én Pest városa felhívással fordult a pesti polgárokhoz, hogy támogassák a Városliget parkosítását. A Városliget két évszázados történetét már a Pestbuda.hu-n is lehetett olvasni. A most megújuló parkban több érdekes kisebb-nagyobb híd szerepel, amelyek ugyan méretüknél fogva nem nagyok, de a maguk idejében technikailag jelentősnek voltak mondhatók.
2017. augusztus 27. 22:06
Mivel a főváros első állandó Duna-hídjának alapkövét idén 175 éve, 1842. augusztus 24-én tették le, összeválogattunk tíz érdekes fotót a Fortepanról, amelyek a hozzájuk tartozó tényekkel együtt segítenek még jobban megismerni a Buda és Pest összetartozását szimbolizáló átkelőt.
2017. július 27. 09:45
Egészen 2020-ig lezárhatják a Lánchidat a nagyszabású felújítási munkálatok miatt.
2017. április 28. 15:35
Mindenki tudja, hogy a főváros első önálló hídját, a Lánchidat Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, van azonban egy mára feledésbe merült tény, ami egykor nagymértékben akadályozta azt, hogy a vízi átkelő a városegyesítés szimbólumává váljon. Ez pedig nem más volt, mint a hídvám.
2017. április 15. 10:00
Jön a vizes vb, ennek alkalmából kék fénnyel világították meg a Lánchidat.
2017. március 20. 11:53
Akár két és fél évig is eltarthat a felújítás, utána viszont korszerű és biztonságos lesz a megszépülő Lánchíd és az Alagút is. Esztétikai és műszaki beavatkozásokra is várhatók, amelyekkel Budapest legrégebbi átkelője az eredeti állapotát nyerheti vissza.
2017. március 16. 17:09
A Lánchíd, a Müpa, a Tüskecsarnok, a Bank Center épülete is zöld díszkivilágítást kap pénteken este Szent Patrik napja alkalmából, amelyet vasárnap immáron hetedik alkalommal felvonulással is megünnepelnek a magyar fővárosban – közölte a budapesti ír nagykövetség az MTI-vel csütörtökön.
2017. március 16. 17:04
Alakulnak a Lánchíd és az Alagút felújításának tervei.
2016. október 30. 12:16
A mellrákos betegekre hívták fel a figyelmet a lila színű fényinstallációval a Lánchídon.
2016. október 12. 15:07
Budapest legelső állandó Duna-hídja régóta borzalmas állapotban van. A Lánchíd bajai szemmel láthatóak, a hídszerkezet is kritikus műszaki állapotban van. Bár a rekonstrukcióról már évek óta szó van, 2017 vége előtt biztosan nem kezdődhet el a felújítás.

összesen: 33 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó