Ötven éve, 1973. június 15-én adtak hírt a lapok arról, hogy befejeződött a Lánchíd és az Alagút felújítása. A Lánchídhoz azt követően, hogy 1949-ben, a háborús pusztítások után ismételten felépítették, ekkor nyúltak hozzá először. 

A lezárt híd 1973-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 138944)

A szerkezet jó része 1973-ban viszonylag fiatal, 24 éves volt, de a láncok 75 százaléka még az 1914–1915-ös nagy átépítésből származott. Azaz ekkor már közel 60 évesek voltak, és átvészeltek egy robbantást is.

Tehát a hídra az 1970-es évek elején már igencsak ráfért a felújítás. Eredetileg már 1970-ben is tervben volt, hogy nekilátnak a munkának, de az  1973-ra csúszott. Ekkor már sok helyen rozsdásodott, még háborús sérülések is voltak rajta. Ráadásul az 1960-as években bevezették az utak téli sózását, ami rendkívüli módon megterhelte, károsította a szerkezetet.

A híd felállványozva 1973-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 138946)

Az 1973-as munkák során a hídon 12 vállalat összesen 500 munkása dolgozott. Átvizsgálták a százezernyi szegecset, azok tíz százalékát ki is cserélték. A híd egyes alkatrészei már hegesztéssel készültek, ezeket is megvizsgálták. A fémszerkezeteket megtisztították, a láncközöket drótkefével, a többi helyen speciális berendezéssel, és a 73 ezer négyzetméternyi acélfelületet különösen drága nyugatnémet festékkel grafitszürkére lefestették.

E feladat nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy 60 tonna festékre volt szükség. A felhasznált anyag azonban nem volt túlságosan jó minőségű, a rendkívül szigorú kivitelezési előírást sem pontosan tartották be a hat réteg felvitelekor, ezért a festés nagyon gyorsan tönkrement.

Az útpályát is javították, felmarták az aszfaltot, kezelésbe vették az alatta lévő vasbeton pályalemezt, majd erre új aszfaltszőnyeg került.

A szegecsek ellenőrzése, javítása (Fotó: Fortepan/Képszám: 138950)

A kőből készült elemeknél is megpróbálták a háború utáni újjáépítésnél nem vagy részben javított sérüléseket is eltüntetni. Itt két gond adódott. Az egyik, hogy a műemlékvédelmi hivatal nem járult hozzá, hogy a sérült köveket újjal váltsák ki, mert akkor a javított felületek színben nagyon eltértek volna, azaz a híd foltos lett volna. Ezért a kövek sérült részeit kivésték, a kihullott törmeléket összegyűjtötték, megőrölték, majd színben azonos töltőanyaggal összekeverték, és ezt a masszát használták fel a javításhoz.

A másik gond abból adódott, hogy a gránitrészek esetében korábban nem volt megfelelő eljárás a javításra, ezért ahhoz nem is nyúltak. Az oroszlánokat és a talapzatokat ugyan megtisztították, de itt eredetileg elfeledtkeztek a talapzat betűinek javításáról, ezért 1973 áprilisában rohammunkában kerestek kivitelezőt a feliratok újraaranyozására.

Szintén a híd ekkori javításakor, a pilonok felállványozásakor cserélték ki az 1949-ben felhelyezett Rákosi-címereket az akkor érvényes címerre.

A felújított híd, már az akkori címerrel (Fotó: Fortepan/Főfotó) 

Kijavították a közvilágítást és a díszkivilágítást is, mert a korábbi díszkivilágítás ideiglenes megoldás volt. Akkor egyszerű, üzletben kapható lámpákkal oldották meg, mert az MSZMP előírta, hogy 1970. április 4-re (ami akkor nagy ünnep, a „felszabadulás”, azaz a II. világháború utáni magyarországi harcok hivatalos végének 25. évfordulója volt) készen kell lennie.

A sok feladat és közreműködő ellenére a munkákat sikerült a tervezett határidő előtt egy hónappal befejezni. Ugyan a híd 1973. június 15-én elkészült, és azt másnap ismét megnyitották a forgalom előtt, a munkák minősége sok kívánnivalót hagyott maga után. Már az 1980-as években számos hiba merült fel, illetve kiderült, hogy az 1973-ban elvégzett javítások nem tartósak. A festés sem sikerült, a világítással is gondok adódtak, és az 1980-as évek elején egy vastag albumnyi fotót készítettek a szakemberek a kőrészek nem javított hibáiról. Persze az átadáskor nem a hibákról szóltak a tudósítások, az Esti Hírlap ekkor még csak a szépet látta, és 1973. június 12-én ezt írta:

„Határidő előtt, június 15-én átadják a forgalomnak a felújított várhegyi Alagutat és a Lánchidat – jelentette be ma délelőtt a Városházán Giltner Andor, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Az autóbuszok június 16-tól járnak az Alagútban és a Lánchídon. A várhegyi Alagút és a Lánchíd felújítása halaszthatatlan feladat volt. A tervezők azt javasolták, hogy tíz hónap alatt fejezzék be a munkálatokat. A főváros vezetői ezt nem fogadták el, és a vállalatok új tervet készítettek. Ennek megfelelően július 15-ig kellett volna átadni a várhegyi Alagutat és a Lánchidat. De az építők kiváló munkája és a jó szervezés lehetővé tette, hogy egy hónappal a határidő előtt megnyissák a forgalom előtt a budapesti közlekedés egyik legfontosabb ütőerét. […]  A várhegyi Alagutat csehszlovák gyártmányú üvegmozaikkal burkolták. Kiváló új szellőzőberendezéseket szereltek fel és 180 nagynyomású nátriumgőz-lámpás lámpatestet állítottak fel. A felújított Lánchídon 1186 hajólámpát, 84 jódlámpát és 36 fényszórót helyeztek el. Mind az Alagútra, mind a Lánchídra felkerült a népköztársaság címere.”

A kicsempézett Alagút 1974-ben Fotó: Fortepan/Képszám: 219504)

Az Alagúton is jelentős felújításokat végeztek, elbontották a régi útpályát, új aszfalszőnyeget építettek ki, javították a szellőzést, és ekkor készült el a csempeburkolat.

A Lánchidat már 1986–1988-ban teljesen fel kellett újítani újra, az Alagút esetében nagyobb szabású felújításra 1973 óta nem került sor.

Nyitókép: Az 1973-ban  felújított Lánchíd az akkori címerrel (Fotó: Fortepan/Főfotó)