Budapest100
Százötven éves épületek nyílnak meg májusban
2023. április 12. 18:30
Az 1873-as városegyesítés 150. évfordulója alkalmából május második hétvégéjén 150 éves épületek nyílnak meg a fővárosban, a Budapest100 program keretében. A rendezvényhez 50 helyszín csatlakozott, történetükön keresztül az érdeklődők megismerhetik a városegyesítés korának társadalmát, a korabeli kulturális és a gazdasági életet.
Nyitott házak, tárt udvarok különleges világa – Ilyen volt a tizedik Budapest100
2020. szeptember 23. 13:00
A szeptember 19–20-ai hétvégén zajlott a Budapest100, amelynek mottója: Minden ház érdekes! Az idei évben a szokásos tavaszi hétvégéről őszre tolódott a nyitott házak ünnepe, amely ebben az évben jubilált, ugyanis immár a tizedik alkalommal rendezték meg a programsorozatot a Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum szervezésében.
Minden ház érdekes – Tízéves a Budapest100
2020. január 31. 13:00
A Budapest100 városi programsorozat tízéves, idén kortól és elhelyezkedéstől függetlenül csatlakozhatnak a házak a rendezvényhez. Célja, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, építészeti értékekre, valamint az ott élők történeteire. Közelebb hozza egymáshoz a városlakókat.
A közterekre nyit a Budapest100
2018. április 26. 10:58
Május első hétvégéjén minden érdeklődőt várnak a parkok, kis és nagy terek, eldugott zugok, zajos csomópontok, piacok, kávézók, múzeum, templom, zsinagóga és virágok, fák, bokrok.
Nemzetközi elismerést kapott a Budapest100
2017. július 31. 8:24
Budapest 11. kerületét és Kazincbarcikát is beválogatták az EU URBACT integrált városfejlesztési programjának díjazott települései közé.
Budapest100: örömséta a Duna két partján
2017. április 24. 14:23
Eltelt – de gyorsan! – a hétvége, a Budapest100 programsorozat két napja, idén a rakpartok jegyében. Két nap igazi városi örömünnep, amikor nagyon sokan rácsodálkoznak újra meg újra Budapest különlegességére, változatosságára, szépségére.
Budapest100 a rakpartok jegyében
2017. április 22. 8:41
Április 22-23-án tartják a nyitott házak hétvégéjét a Duna partján.
Budapest100 a rakpartok jegyében
2017. február 24. 14:32
Ilyen volt a Vár alatti rakpart 1895 táján. Az elmúlt két évszázad rakparti házainak történetét ismerhetjük meg a Budapest100 idei programján.
Budapest100: egymást érik a programok a Nagykörúton
2016. április 15. 15:29
Városismereti sétákkal, beszélgetésekkel, nyitott házzal és színes programokkal várják a Nagykörút épületei, kávézói, boltjai a látogatókat az idei Budapest100 programjain szombaton és vasárnap.
A Nagykörút lesz a Budapest100 sorozat fókuszában
2016. április 7. 11:16
A pesti Nagykörútra, annak történetére és mai lehetőségeire koncentrál az idei Budapest100 urbanisztikai programsorozat április 16-17-én.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.