Szerencsére csodálatos időjárással segítette a természet azokat, akik hajlandóak voltak felkerekedni, és a hétvégéjüket házlátogatással tölteni szeptember 19-én és 20-án. Bőven volt miből válogatni, hiszen Budapest tizennégy kerületében több mint ötven ház nyitotta meg idén a kapuit, és készült programokkal az érdeklődők számára. Idén a jubileumi tizedik évre való tekintettel bármelyik ház csatlakozhatott a programsorozathoz, ami rengeteg felfedezni valóval kecsegtetett, ugyanakkor sajnálattal nyugtáztuk: nem férhet bele minden helyszín egyetlen hétvégébe.
A pestiek közül a XIII., V., VI., VII., VIII., Budáról az I. és XI. kerületekre szűkítve jártuk be végül a várost. Számos házzal ismerkedtünk meg kívül-belül, háztörténeti kiállításokat, terveket és fényképeket böngésztünk, lakókkal beszélgettünk, lelkes önkéntesek által készített sütiket majszolgattunk.
Sétánkat Újlipótvárosban kezdtük, ahol többek között a Phőnix-házba is lehetőség volt betérni.
A Phőnix-ház gondosan ápolt kertje kedves köszöntő táblákkal (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Katona József utca 27. – Phőnix-ház
A Jónás Dávid és Jónás Zsigmond által 1929-ben épített teljes épülettömböt magában foglaló, nyolc házból álló együttes már csak a méretei miatt is különleges. Az óriási lakásszám ellenére az utcáról belépve is érezhető volt a lakók odafigyelése, akik süteményekkel, hangversennyel és kiállítással készültek a hétvégére. A kedves belső kertben való ücsörgés valódi pihenést és feltöltődést nyújthat az ott élők számára, az elültetett növények mellett névtáblák sorakoztak, a bokrokon madáretetők lógtak: érezhetően a gondos kezek munkáinak jeleként.
Kárpát utca 7/b
A XIII. kerület másik különleges épülete a Kárpát utca 7/b szám alatt álló, Wellisch Alfréd által 1911-ben tervezett ház. A házat az Erzsébet Gőzmalom Részvénytársaság építtette. A homlokzat alapján talán nem gondolnánk, hogy a belső mennyi érdekességet tartogat. A főlépcső pávamintás lépcsőkorlát díszítése az eredeti csempeburkolattal vagy a padlóburkolattal mind figyelemreméltók.
A Kárpát utca 7/b pávás lépcsőkorlát-díszítése (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Kárpát utca függőfolyosói (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Kárpát utca 7/b padlóburkolata (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Balassi Bálint utca 7.
A Balassi Bálint utca 7. előtere kétoldalt pihenőkkel (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Balassi Bálint utca 7. lépcsőháza (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Nagykörút túloldalán, az Országháztól egysaroknyira álló épület az egyik legszebb a környéken. Az 1910-ben épült házat Böhm Henrik tervezte. Érdemes megfigyelni a bejárati kapu madaras domborművét vagy az előcsarnok nagyvonalú pihenőit.
A Balassi Bálint utcai ház kapujának madaras díszítése (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A lépcsőház díszes csempéi (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Izabella utca 6.
Az Izabella utca 6. zöldfolyosói (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Az VII. kerületi Izabella és Alsó erdősor utca kereszteződésében álló sarokház homlokzata elsőre talán nem tűnik érdekesnek vagy hívogatónak, a kapun belépve viszont úgy érezhetjük, mintha egy másik világba csöppentünk volna. A kétemeletes ház egy háromszög alakú udvart fog közre, amelyet a lakók nagy gonddal ápolnak és zöldítenek.
A körfolyosón végig borostyán és más különböző növények ládái, kaspói sorakoznak, amit a hétvége alkalmából papírdíszekkel egészítettek ki. A kellemes lépcsősoron felbaktatva egy közös teraszt is bejárhattunk, amelyről csodálatos kilátás nyílt a Rózsák téri templom tornyaira, de a szemfülesebbek még a Keleti pályaudvar főbejárata felett lévő szoborcsoportot is megpillanthatták.
Az Izabella utca íves lépcsőháza (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Az Izabella utca 6. szám alatti udvar papír- és borostyándíszei (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Szűz utca 5–7. – Pillangós ház
A Pillangós ház homlokzata (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Pillangós ház bejárata a Budapest100 molinójával (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Pillagós ház két lépcsőházát összekötő híd a hátsó lépcsőház ajtajával (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Az egyik legnépszerűbb látnivalónak idén a VIII. kerületi, ifjabb Nagy István által tervezett bérház bizonyult. Hihetetlen élmény, ahogy az ember az udvarról felnézve egy pillangó alakját látja kirajzolódni a ház falai és a tető hullámzásának vonalából.
Különleges a lépcsőházi és függőfolyosói korlát is, valamint a fő-, illetve cselédlépcsőházat összekötő híd is. A lift előterénél, a lakók névtáblái alatt egy aprócska kedves kép látható, amely annak a kérelmező levélnek a másolatát ábrázolja, amelyet az építész a Fővárosi Tanácshoz írt a ház megépítéséről és az ehhez szükséges telkek egyesítéséről.
A pillangó (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Pillangós ház díszes, virágos rácsai (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Szilágyi Dezső tér 4.
A Szilágyi Dezső téri épület Kopeczek György tervei alapján épült 1913-ban. Homlokzatán a bécsi szecesszió jegyeit hordozza, a legszembetűnőbb ékessége a Róth Miksa műhelyében készült üvegmozaik. Híres lakói között szerepel Amritha Sher Gil indiai-magyar festőművésznő és Bartók Béla. A festőnő életéről nagy méretű, színes plakátokból álló kiállítással készült a ház, a zeneszerző szellemiségében pedig különböző koncertekkel.
A Szilágyi Dezső téri ház homlokzati mozaikdíszítése (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Amritha Sher Gil festőnőről szóló kiállítás az épület udvarán (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Szilágyi Dezső téri ház lépcsőháza (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Budafoki út 17.
A Lágymányosi Fischer József által 1927-ben épített ház egy hatalmas, ötemeletes U alakú épület. Az udvarán az épületről, az építészről és az ottani híres lakókról szóló kiállítással készültek a szervezők. Valódi látványosság volt a legfelső emelet terasza, ahol frissítőt is kihelyeztek a látogatóknak, és ahonnan páratlan látvány nyílt az út túloldalán lévő Műegyetem épületeire.
Kilátás a Budafoki út 17. emeleti teraszáról (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Budafoki út 17. függőfolyosói (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Budafoki úti ház udvari homlokzata tetőterasszal (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
A Budapest100 az építészet és épületek iránt érdeklődőknek valódi csemege. Remek alkalom, hogy megismerjük a várost, és egy lehetőség arra, hogy akár több módon is kikapcsolódhassunk: zenehallgatással, sétával, kreatív foglalkozással, beszélgetéssel. Egy hétvége erejéig szabadon léphetünk be a nekünk kitáruló kapukon.
A programsorozat 2011-ben indult, kezdetben – erre utal a neve is – az 1911-ben épült, tehát éppen akkor 100. évüket betöltő házakat mutatta be. 2015-től más lett a szempont, különböző csoportosítások szerint – Nagykörút, rakpart, terek, Bauhaus – szólították fel a házakat a csatlakozásra.
Céljuk az, hogy megnyissák a kapukat, és a lakókkal, önkéntesekkel összefogva programokat, kiállításokat, koncerteket szervezve invitálják be a látogatókat. Bejárhatjuk az épületeket pincétől akár a padlásig, egészen új világokba csöppenhetünk, így ezek a napok alkalmasak lehetnek új barátságok, közösségek kialakítására is. Egy ilyen hétvégét rengeteg szervezés, kutatás és egyeztetés előz meg, de megéri minden belefektetett perc, mert Budapest egyik legizgalmasabb programját köszönhetjük ennek.
Nyitókép: A Pillangós ház (Fotó: Andrássy Dorottya/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció