Ebben az évben a Budapest100 urbanisztikai sorozaton háztörténeti sétákat, kiállításokat, koncerteket és beszélgetéseket tartanak a Nagykörút teljes hosszán, de lesz olyan ház, ahol filmeket vetítenek, vagy pikniket is tartanak. Több regisztrációköteles programra már beteltek a helyek, de még így is mintegy kétszáz program közül válogathatnak az érdeklődők.

A kis házi koncertek, verses programok, játékok, vetélkedők végig jellemzik a hétvégét, az érdeklődők előtt is nyitott szakmai beszélgetések pedig a jövőről szólnak majd, egyebek mellett arról, hogy mit javasolnak az urbanisták, szociológusok, közlekedési szakemberek, tájépítészek, civil városvédők a Nagykörút megújítására.

A mások mellett Ybl Miklós, Hauszmann Alajos és Pecz Samu tervezte házakban sárga molinók jelzik a programokat, és a sorozatban való részvételt, a lakók és az önkéntesek ezeken a helyeken várják a vendégeket a programfüzetben és az interneten jelzett időpontokban.

Az intézmények közül látogatható lesz több körúti szálloda, mozi, színház, áruház és postahivatal, de még gyógyszertár is, néhány bolt speciális programmal csatlakozik, és vasárnap nosztalgia villamos is jár majd a Nagykörút teljesen hosszán.

A szervezett tematikus séták egy-egy építész házait érintik, a Rákóczi téren pedig a Budapest100 infópontjában részletes tájékoztatással várják az érdeklődőket, akik itt a Nagykörút újratervezésének ötletbörzéjébe is beszállhatnak.

A Budapest100 sorozat minden évben az építésük, alapkőletételük, avatásuk századik évfordulóját ünneplő házakat köszönti. 1916-ban azonban az első világháború miatt jellemzően nem épültek házak, ezért idén egy olyan városépítészeti koncepciót kerestek a szervezők, amelynek építéstörténete korban összefogott és értékelhető. Így esett a választás a 120 éves Nagykörútra, amelynek megalkotói a 19. századi Európa trendjeit meglovagolva egy olyan egyedi struktúrát hoztak létre, amely ma is aktív része a városszövetnek.

(Forrás: MTI)