Déli körvasút
Uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztése
2022. június 29. 16:00
A Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére 2,8 millió eurót, azaz 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el a Nemzeti Közlekedési Központ. A fővárosi Déli Körvasút fejlesztése is kiváló minősítést kapott az uniós pályázaton.
Beemelték a Déli összekötő vasúti híd utolsó elemét is a helyére
2022. május 6. 17:30
Immár átjárható az új összekötő vasúti híd harmadik szerkezete is, mivel beemelték annak utolsó tagját is a helyére. Ezt követően végzik el a vasúti szakági és egyéb munkálatokat, majd előreláthatóan augusztus elején fogják tartani a próbaterhelést. Ezzel egy újabb mérföldkőhöz jutott el a Déli körvasút fejlesztése, amelynek célja növelni az elővárosi vonatok kihasználtságát, ezzel csökkentve a fővárosi gépkocsiforgalmat.
Bemutatták az újbudai zöldfolyosó tanulmányterveit
2022. január 26. 19:30
Online lakossági fórumon mutatta be a Déli Körvasút mentén létrehozandó újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit a Budapest Fejlesztési Központ. A nagyközönség, a résztvevők számos olyan javaslatot tettek, amelyek beépültek a most ismertetett tervekbe.
Új hidak Budapesten
2021. március 8. 9:00
Sokszor írtunk már a jelenleg futó legnagyobb budapesti vasúti beruházásról, a Déli körvasút fejlesztéséről. A napokban új látványtervek jelentek meg a vasútvonal egy fontos eleméről, egy új hídról, ezért most az épülő új hidakat mutatjuk be.
Megkezdődött a népligeti vasúti megálló tervezése
2021. január 16. 16:00
Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése, miután kiválasztották a tervezőt. A vonatokról metróra és távolsági buszokra is egyszerűbben lehet majd átszállni.
Az újbudaiak véleményét is várják a déli vasút fejlesztéséről
2020. október 28. 16:00
A meglévő két vágány mellé egy vagy két új vágány épül Kelenföld és a Népliget között, a déli körvasúton, amely három metróvonallal is kapcsolatot teremtene (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5). Ha megvalósul a fejlesztés, a jelenleginél háromszor sűrűbben járhatnak a vonatok. A Déli Körvasút tervezett megújításáról már várják a környéken lakók véleményét, s egy honlap is indult az érintettek tájékoztatására.
Hatalmas vitát és indulatokat kelt a Hamzsabégi úti vasúti töltés szélesítése
2020. február 8. 12:00
Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat emelnének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környékén élőkben.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.