Az újbudaiak véleményét is várják a déli vasút fejlesztéséről

A cikk angolnyelvű változata: Az újbudaiak véleményét is várják a déli vasút fejlesztéséről

2020. október 28. 16:00

A meglévő két vágány mellé egy vagy két új vágány épül Kelenföld és a Népliget között, a déli körvasúton, amely három metróvonallal is kapcsolatot teremtene (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5). Ha megvalósul a fejlesztés, a jelenleginél háromszor sűrűbben járhatnak a vonatok. A Déli Körvasút tervezett megújításáról már várják a környéken lakók véleményét, s egy honlap is indult az érintettek tájékoztatására.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapot indított a Déli Körvasút projektről, amelyen az újbudaiak és a vasút mellett élők közölhetik véleményüket – írja az MTI.

A Kelenföld és Népliget közötti körvasúti fejlesztés legfontosabb célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között – közölte a BFK kedden az MTI-vel. Hozzátették: a déli körvasút a három metróvonallal (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5) is kapcsolatot teremtene.

A Déli Körvasút fejlesztése keretében Kelenföld és Ferencváros állomások között a meglévő két vágány mellé egy, rövidebb szakaszokon két új vágány épül (Forrás: delikorvasut.hu)

A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés is. A BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, mit szeretnének a körvasút környezetében látni.

Elsőként a lakóövezetbe legjobban beépült budai szakasz általános környezetrendezési tervezése kezdődik meg, az ezzel kapcsolatos kérdőív kitöltésére november 15-éig van lehetőség. Egy második körben már a konkrét tervezési döntésekben lehet majd véleményt alkotni – írták a közleményben.

A honlap címe: https://delikorvasut.hu/

Forrás: MTI

Nyitókép: A Déli összekötő vasúti híd (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó