Kelenföld

2022. június 11. 10:00
Tudják, hogy hol található Budán a Burgerberg vagy a Feldhut, esetleg a Reiche Reid? Sőt vélhetően, ha azt mondják, hogy el kell utazni Dreihotterbe, akkor senki nem arra gondol, hogy a 21-es buszra szálljon fel. A budai városrészek ma szép, hangzatos és néha ősinek hangzó magyar neveket viselnek, ám ez csupán 1847-től van így, amikor egy csapásra szinte minden budai területet átneveztek. Ez volt a híres dűlőkeresztelő.
2022. január 10. 18:00
Buda déli szakaszán, a XI. kerületi kelenföldi Duna-parton egy 20-30 méter szélességű új, szabadidős gyalogossétány kialakítása várható, a közelmúltban pályázatot írtak ki a megtervezésére.
2021. december 30. 18:30
A kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amelynek célja az agglomerációt érintő közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése 2040-ig. Ennek része, hogy megépülnek egyebek között az északi és déli peremhidak, valamint a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút, amivel több mint 100 éves terv válik valóra.
2021. szeptember 24. 09:03
Szent Gellért nevét, legendáját nemcsak a magyarok ismerik, de minden bizonnyal az ide látogató turisták is hallanak róla. Ha másért nem, azért, mert a keresztény Magyarország első vértanújának Gellért-hegyi szobra a budapesti városkép szerves része. A püspök több mint száztíz éve tartja magasba a keresztet a főváros felett. A 975 éve mártírhalált halt Gellért püspök emlékét nem pusztán a hegy, de számos más alkotás is őrzi a fővárosban.
2021. szeptember 13. 09:00
Az 1970-es évek elején a Kelenföldi lakótelepen élők gyakran panaszkodtak a szolgáltatások hiányára, ennek orvoslására építették az évtized második felében a szolgáltatóházat, amelynek két szintjén szinte minden volt, ami kellett. A Tétényi út, Etele út sarkán álló, mára elavult épületet most a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzat eladni készül, helyén az elképzelések szerint ismét szolgáltatóházat alakítanának ki.
2021. március 19. 11:30
A XI. kerület Gellért-hegytől délre eső, eredetileg lápos-mocsaras részén, az egykor Bíbic-telepnek nevezett Kelenföldön ma már Budapest egyik legnagyobb lakótelepe áll, amelynek első, 180 lakásos házát 55 éve, 1966 márciusában kezdték el építeni. Az elmúlt évtizedekben a kelenföldi házak nagy része átesett a panelkorszerűsítésen, a Bikás parkban és az utak mentén magasra nőttek a fák, és a XI. kerület ma elképzelhetetlen lenne e nélkül a városrész nélkül.
2020. november 5. 17:00
Helyreállították a Bikás park területén álló Monda című szobrot, a bikák fején a Napot, a Holdat és a csillagokat jelképező díszek újra eredeti állapotukban ragyognak.
2020. október 28. 16:00
A meglévő két vágány mellé egy vagy két új vágány épül Kelenföld és a Népliget között, a déli körvasúton, amely három metróvonallal is kapcsolatot teremtene (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5). Ha megvalósul a fejlesztés, a jelenleginél háromszor sűrűbben járhatnak a vonatok. A Déli Körvasút tervezett megújításáról már várják a környéken lakók véleményét, s egy honlap is indult az érintettek tájékoztatására.
2020. június 6. 10:00
A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) közbeszerzési eljárást írt ki egy Kelenföld-Nyugati pályaudvar közötti, Duna alatti vasúti alagút megvalósíthatóságára. A nagyvárosi közlekedés fejlesztése mellett a külvárosi rozsdaövezetek is megújulnának.
2020. február 8. 12:00
Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat emelnének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környékén élőkben.
2019. október 14. 11:00
A napokban érkezett az örvendetes hír, hogy megmenekül a Kelenföldi pályaudvar épülete. A MÁV által véglegesen kiürített épület a Közlekedési Múzeumhoz kerül, és egy „kis” közlekedési múzeum lesz benne.
2019. június 18. 14:00
Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult a XI. kerületnek az a része, amelyet az egykori Osztapenko csomópont és a Kelenföldi pályaudvar fog közre. Most ismét hatalmas fejlődés előtt áll a terület: a tervek szerint új városközpontot hoznak itt létre.
2019. május 27. 11:45
Sok tízezer panellakás épült az 1960–1970-es években Budapesten. Az új lakónegyedek születését és a beköltözők viszonyát új otthonukhoz most egy kiállításon ismerhetjük meg.
2019. április 8. 17:59
Budapest és számos más közép-európai város külső kerületeire a vasbeton kockaépületek a jellemzők. De Budán, a XI. kerületben áll egy olyan vasbeton épület, a Kelenföldi Autóbuszgarázs, amely ívelt tetejével építésekor világrekorder volt.
2018. május 29. 13:48
Folyamatban van az 1-es villamos meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig.
2017. január 31. 17:01
Átadták a negyedik, utolsó P+R parkolót a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, az új parkolót kedd délután egy órától lehet ingyenesen igénybe venni.
2016. október 14. 17:13
A Kelenföldi pályaudvar közelében épülhet meg a dél-budai egészségügyi centrum.
2016. június 13. 11:11
Négy nagy budapesti egészségügyi centrumot erősítene meg a kormány: ezek egyike lenne az új dél-budai, kelenföldi szuperkórház.