A bevezetőben felsorolt nevek, a Burgerberg, a Feldhut, a Reiche Reid, a Dreihotter budai területeket, városrészeket jelölnek, mégpedig Sasadot, Őrmezőt, Gazdagrétet és Csillebércet. Buda ugyanis a török kiűzése után – a Habsburg uralkodó ösztönzésére – alapvetően német nyelvű telepesekkel népesült be (a magyar betelepülőket nem szívesen látták itt), a politikai hatalmat is ők birtokolták, a városi iratanyagok is jórészt német nyelven készültek, így a környező hegyek, rétek, dombok is német neveket kaptak. Mivel a térképeket is jórészt katonai céllal készítették, ott is németül tüntették fel a helyneveket, ezért szinte minden dombnak, völgynek és mezőnek német neve volt. 

Azonban a reformkorban Buda és Pest német nyelvű lakossága egyrészt inkább kezdte magyarnak vallani magát, és egyre inkább nyelvet is váltott, másrészt a magyar nyelvű lakosság is növekedésnek indult.

Tündérhegy 1909-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 115816)

A Buda környéki dűlők átkeresztelésére Döbrentei Gábor író indított mozgalmat 1844-ben. Az ekkor már nagy tekintélynek örvendő irodalmár, királyi tanácsos cikkekben javasolta, hogy közel hatvan budai helynév magyarrá váljon, sőt a magyar nevekre is javaslatot tett.

A névadást illetően háromféle módon járt el. A legegyszerűbb megoldás az volt, hogy egyszerűen lefordította a német nevet magyarra, így lett Reiche Reid Gazdagrét vagy a Sonnenberg Naphegy. Volt olyan terület, ahol sikerült fellelnie a török kor előtti elnevezést, ilyen például Kelenföld és Sasad. Ahol a tükörfordítás vagy a történelem nem adott „megfelelő” nevet, teljesen újat talált ki, ilyen a Tündérhegy (amit németül Am Himmel-nek) vagy a Vérhalom (eredetileg Franzisciberg) elnevezés.

A kezdeményezés három év alatt sikerre is jutott, 1847. június 11-én a budai tanács döntött is az új elnevezésekről. Azonban, ha csak a városi elöljáróság döntött volna, valószínűleg évekbe vagy évtizedekbe került volna a területek nevének meghonosítása, főleg annak fényében, hogy 1849 után évekre megint a német lett a közigazgatás nyelve. Azonban Döbrentei Gábor és barátai már akkor tisztában voltak a megfelelő PR fontosságával, ha abban az időben még így erről nem is beszéltek, ezért gondoskodtak arról, hogy az új nevek egycsapásra a közbeszéd részei legyenek.

Sasad 1986-ban. Németül Burgerbergnek hívták (Fotó: Fortepan/Képszám: 124554)

A döntés után az új helynevek bevezetésére ugyanis nagyobb szabású ünnepséget szerveztek 1847. június 19-én. E napon egy előkelő társaság élén Döbrentei Gábor kivonult a budai hegyekbe, és ott nyilvánosan, teátrálisan átkeresztelték az egész budai dombvidéket. Erről a Honderü – amelynek lapjain Döbrentei az átnevezésért harcolt a Visszamagyarosítás Pesten című cikksorozatában – 1847. június 22-én így írt:

„A budai hegyeknek ünnepélyes keresztelője múlt szombaton tartatott meg, fényes vendégkoszoru jelenlétében. Nem lehet e részben egyfelől ngos Döbrentei Gábor k. tan. úrnak buzgó fáradozását a leghőbb köszönettel nem vennünk, ki e külön hegyeknek részint régi hiteles neveiket előkutatván, részint a történet’ nyomán új neveket alkotván, az egész budai hegyvidékeket újra megmagyarítá; — másfelől a budai nemes és magyar érzelmű hatóságnak, melly — mint illik — nem késett e visszamagyarítást az által megörökíteni, hogy azon neveknek minden ezentúl kiadandó oklevelet s egyéb irataiban egyedüli s kizáró használatát elfogadta.”

A társaság tehát kivonult, körülbelül 150-en, a Vadászmajorba. A program a Hunyadi László nyitányával kezdődött, majd felsétáltak az immár átnevezett Tündérhegyre, és ott felolvastatott a határozat. Ezután a társaság egy díszebéden vett részt a Vadászmajorban, és ezzel gyakorlatilag véget is ért a nagy átkeresztelés.

Döbrentei Gábor (1785–1851), a budai helynevek keresztapja 

Az ünnepség költségeit közadakozásból teremtették elő, sőt annyi pénz gyűlt össze, hogy maradt is, amit a Nemzeti Múzeumnak ajánlottak fel.

Az elnevezések többsége hihetetlen gyorsan átment a közbeszédbe, a köztudatba. Olyan „ősinek” hangzó helynevek kerültek a térképre – valóban egykori elnevezések nyomán –, mint Kelenföld, Sasad, Nyék. Vannak az átkeresztelt területek között kedvelt kirándulóhelyek, mit Csillebérc vagy sűrűn lakott városrészek, mint a már említett Kelenföld vagy Gazdagrét.

A Döbrentei által javasolt – és Buda város közgyűlése által jóváhagyott – 56 név között olyanok is voltak, amelyek végül nem honosodtak meg. A rendeletben (Árpád fejedelem feltételezett közeli sírja miatt) Árpád ormaként szereplő területet (eredetileg Gaissberg) ma Hármashatárhegynek hívjuk (Buda, Óbuda és Pesthidekút közös hármas határa miatt). A Bátoryhegy (eredetileg Lindenberg) sem honosodott meg, ma a területet Hárshegynek nevezzük. De nem használjuk az Előmál, a Hajnalos, a Vajdabérc vagy a Virradó neveket sem.

Döbrentei Gábor dűlőkeresztelője mégis rendkívül sikeres volt. Mint Balázs Géza nyelvész A budai dűlőkeresztelő című 2006-os puklikációjában kifejtette: „A sikeresség leginkább abban ragadható meg, hogy ösztönözte a további városvezetőket, városvédőket a hagyományos, illetve a hagyományhoz kapcsolódó, valamint új magyar nevek alkotására.” Szerinte Budapest helynévállománya a város művelődéstörténetének hű tükre, s ez azoknak a helytörténészeknek köszönhető, akik Döbrentei nyomán foglalkoztak ezzel a kérdéssel. 

Farkasrét, Gazdagrét, Kelenföld, Kurucles, Kútvölgy, Madárhegy, Mártonhegy, Naphegy, Németvölgy, Orbánhegy, Őrmező, Sasad, Sashegy, Svábhegy, Szemlőhegy, Szépvölgy vagy Zugliget lakói viszont egyértelműen a névadási mozgalmat elindító Döbrentei Gábornak és a 175 évvel ezelőtti dűlőkeresztelőnek köszönhetik lakóhelyük szép nevét.

Nyitókép: Őrmező 1975-ben. Németül Feldhutnak hívták (Fotó: Fortepan, Uvaterv)