Kelenföld pályaudvara mindig valahogy kilógott a budapesti pályaudvarok közül. A hatalmas forgalmú állomás 40 évvel ezelőtt félig-meddig megújult, igaz, akkor úgy gondolták, hogy ez csak egy első ütem lesz.
Miért is lett itt vasútállomás? Valójában a XIX. század talán legnagyobb városfejlesztési program részeként, mindegy szükséges melléktermékként jött létre. Történt ugyanis, hogy a kiegyezés után hatalomba került új kormány úgy vélte, hogy a Duna feletti vasúti kapcsolatnak nem magánbefektetésben, magánvasútként kell megépülnie a város északi részén, hanem állami beruházásban, a várostól viszonylag délre. Budán e vasúti kapcsolathoz kellett egy kiágazás a Déli vasút vonalából, ezért épült meg állami beruházásban az akkor Új-Budának nevezett állomás. Annak ellenére, hogy ekkor közel-távol nem nagyon volt semmi a kelenföldi síkon. A pályaudvar körül a következő száz évben egy egész városrész alakult ki. A pályaudvar is fejlődött, új vasúti funkciókkal bővült. A II. világháború után szinte folyamatosan napirendre került az az elképzelés, hogy Kelenföld lenne a budai főpályaudvar, és az is állandó téma volt, hogy új állomásépületet kellene emelni a régi helyett.
Az 1970-es években a vasútállomás korszerűsítése már nem tűrt halasztást, a kis áteresztőképesség miatt a vonatok sokszor 5-10 percig várakoztak az állomás előtt a tilos jelzőknél, mert Kelenföld nem tudta fogadni azokat. A másik gond az volt, hogy a vonatokat az utasok csak a vágányokon át érhették el, és ez sok balesethez vezetett. A beruházás összesen, akkori értékben 1,8 milliárd forint volt (ez, csupán a pénz értékváltozását követve több mint 70 milliárd forint). A terveket még 1976-ban hagyta jóvá az Állami Tervbizottság. Ezek nemcsak a meglévő állomás felújítását tartalmazták, hanem jelentős bővítést is, amely miatt a vasútnak plusz területekre, összesen 30 hektárra volt szüksége, ezért a környéken mintegy 280 családi házat sajátítottak ki. Csak az új terület szanálása három évig tartott. Nézzük, mi fért még bele az 1,8 milliárd forintos összegbe 40 éve! A Magyar Vasutas című lap 1985. február 28-i száma így foglalta össze:
„A rekonstrukció nagyságára jellemző: több mint egymillió köbméter földet mozgattak meg, 43,6 km vágányt és 120 csoport kitérőt fektettek le, a biztosítóberendezés kiépítéséhez 100 km-nyi különböző keresztmetszetű kábelt fektettek le, a megbízható üzemet 25 ezer különféle jelfogó biztosítja, tíz nagyméretű és hét kisebb műtárgyat építettek. Az állomás területét hét 45 m fénypontmagasságú nátriumgőz lámpákkal ellátott torony világítja meg."
A biztosítóberendezés az akkor itthon elérhető legkorszerűbb Dominó 70 típusú rendszer volt. A Dominó 70 kifejezetten nagy állomások részére készült, és svájci licensz alapján itthon gyártották, több más vasútállomáson is alkalmazzák. A váltókat váltófűtéssel látták el, hogy télen ne fagyjanak be.
Az utasok számára a legjelentősebb változás azonban az volt – ami kihatott valójában az egész kerületre is –, hogy a vasútállomás alatt építettek egy 213 méter hosszú aluljárót. Ez az aluljáró nemcsak a vasúti peronokra vezetett ki, hanem biztonságos gyalogos kapcsolatot jelentett Kelenföld és a vasút túloldalán lévő Őrmezei lakótelep és Sasad, Sashegy felé. Ezen az oldalon, mivel itt a terepszint emelkedik, sokkal hosszabb lépcső vezetett az aluljáróhoz, összesen 78 lépcsőfokot kellett megmászni (illetve ma is ennyit kell, ha valaki a régi aluljárót használja). Ugyan a korban az akadálymentesítés nem volt szempont, de itt, a közel 80 lépcsőfokot tartalmazó lépcső mellett egy lejtős út is épült. Az aluljáró mellett készült egy másik, targonca alagút is az állomásépülettől a peronokig. Az állomás területén 1985-ben már összesen 6 vágányon tudtak vonatokat fogadni, ezek közé 3 széles és fedett peron épült, amelyeket az aluljáróból lépcsőn lehetett elérni.
Az öt évig tartó beruházást, amely a MÁV akkori legjelentősebb fejlesztése volt, amit ráadásul úgy kellett elvégezni, hogy az állomás forgalmát végig fent kellett tartani, az akkori párt- és állami vezetők személyesen adták át, amitől az sem riasztotta el őket, hogy azokban a napokban különösen hideg volt. A felújítás eredményét számos kitüntetéssel ismerték el, nemcsak a kormány, hanem a MÁV is külön jutalmakat osztogatott. Azonban 1985-ben nem gondolák azt, hogy a felújítás itt megáll, ezt csak első szakasznak szánták, a Népszabadság című lap 1985. február 14-én ezt írta:
„Kelenföldön a jövőben folytatódnak a fejlesztések, a beruházás második ütemében elkészül az új utascsarnok, a kereskedelmi telep, és raktárakat is építenek.”
Akkor azt tervezték, hogy az aluljáró Etele téri vége majd folytatódni fog egy új állomásépületbe, amelynek építését már 1986-ra tervezték. A jövő azonban mást hozott, ma már több peron szolgálja az utasokat, a pénztárak és más szolgáltatások a 4-es metró miatt is felépült új aluljáróba költözött. Ezzel párhuzamosan a régi aluljáró is használatban maradt, de új állomásépület azóta sem épült.
Nyitókép: A Kelenföldi pályaudvar 40 éves aluljárója (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció