Beemelték a Déli összekötő vasúti híd utolsó elemét is a helyére

A cikk angol nyelvű változata: The last element of the Southern Connecting Railway Bridge was replaced

2022. május 6. 17:30

Immár átjárható az új összekötő vasúti híd harmadik szerkezete is, mivel beemelték annak utolsó tagját is a helyére. Ezt követően végzik el a vasúti szakági és egyéb munkálatokat, majd előreláthatóan augusztus elején fogják tartani a próbaterhelést. Ezzel egy újabb mérföldkőhöz jutott el a Déli körvasút fejlesztése, amelynek célja növelni az elővárosi vonatok kihasználtságát, ezzel csökkentve a fővárosi gépkocsiforgalmat.

Május 4-én, szerdán beemelték az új Déli összekötő vasúti híd utolsó elemét is a helyére, így a Duna felett már három vasúti vágány ível át – derül ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.

Beemelték az új összekötő vasúti híd utolsó elemét is a helyére (Fotó: nif.hu)

Emlékeztetnek rá, a beruházás keretében elsőként megépült hidat 2021. április 25-én, a második hidat 2021. december 11-én vehették birtokba a szerelvények. A most elkészült új hídon viszont még nem roboghatnak át a vonatok, mivel még nincsen rajta vasúti pálya. Így a kivitelezés következő lépéseként elvégzik a vasúti szakági és egyéb munkálatokat. Előreláthatólag idén augusztus elején fogja tartani a híd próbaterhelését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata. A sikeres próbaterhelést követően ezen a legújabb hídon, illetve a középsőn fog zajlani a vasúti forgalom, egészen addig, amíg el nem készül a Déli körvasút fejlesztésének keretében megvalósítandó harmadik vágány.

Augusztusban fogják tartani az új híd próbaterhelését (Fotó: nif.hu)

Az új Déli összekötő vasúti híd fontos szerepet tölt be a Déli körvasút fejlesztésében, így a harmadik hídszerkezet elkészültével a fejlesztés mérföldkőhöz érkezett. Ahogyan arra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményében is emlékeztetnek, a Déli körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat tudjon közlekedni az agglomeráció és a főváros között, így nagyobb szerephez jusson Budapest közösségi közlekedésében. A fejlesztés további célja, hogy az elővárosi vasúti közlekedés versenyképesebbé tételével alternatívát tudjanak teremteni az autóval közlekedők számára, így csökkentve a budapesti autós forgalmat.

Forrás: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Nyitókép: Beemelték az új Déli vasúti összekötő híd utolsó elemét (Fotó: nif.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó