Klotild-palota
Visszanyerte eredeti pompáját az egykori Belvárosi Kávéház a déli Klotild-palotában
2022. április 14. 15:30
Az egykori Belvárosi Kávéház több évtizedes elfeledettség után Matild Café & Cabaret néven nyílik meg május 19-én a déli Klotild-palota épületében. A kétszintes, 300 férőhelyes kávéházat korabeli rajzok és fényképek alapján restaurálták.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták
2022. április 8. 0:43
Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Látta már az új Krúdy-szobrot a Belvárosban? – A köztéri alkotást az egykori Belvárosi Kávéház közelében állították fel
2021. november 26. 17:00
Krúdy egyik kedvelt helye volt az egykor a déli Klotild-palotában működött Belvárosi Kávéház, itt írta meg a Szindbád-novellák jelentős részét. Ennek az eseménynek állít emléket a most felállított zsánerszobor a Ferenciek tere közelében.
Elegáns szálloda nyílt a felújított déli Klotild-palotában
2021. június 30. 10:30
Matild Palace néven nyílt luxuszálloda a déli Klotild-palotában, a Ferenciek terén. A köznyelvben Matild-palotaként emlegetett épület felújítása öt éven át tartott, a munkálatok eredményeként visszanyerte eredeti megjelenését.
Lebontották az állványokat a déli Klotild-palotáról, láthatóvá vált az épület
2020. július 12. 17:00
Lebontották az állványt a Ferenciek terén álló déli Klotild-palotáról, így teljes szépségében láthatóvá vált az épület. A Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján 1899 és 1902 között elkészült műemlék épületben szállodát alakítanak ki, a homlokzat rekonstrukciója mára nagyrészt elkészült.
Ikerpár a Belvárosban – a Klotild-paloták története
2019. március 11. 7:00
Már egy ideje folynak a munkálatok, amelyeknek eredményeképpen hamarosan a déli Klotild-palotából (vagy népnyelven Matild-palotából) hamarosan luxusszálloda lesz az északi testvéréhez hasonlóan. Tudjuk a jövőjét, de ismerjük-e a múltját? Az alábbiakban a Klotild-paloták történetével foglalkozunk.
Szállodaként újul meg a Matild-palota
2017. július 27. 10:09
A Matildnak is nevezett déli Klotild-palota az ikerpárjához hasonlóan szállodaként újul meg.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.