Medgyaszay István
Elkészült a II. kerületi Kapás utcai rendelőintézet felújításának első üteme
2023. május 25. 14:00
A II. kerületi, Kapás utcai szakrendelő felújításának első üteme befejeződött, ennek során a Medgyaszay István által tervezett és 1937-ben épült rendelő földszintjének alaprajzát módosították, korszerű betegfogadó teret alakítottak ki. Akadálymentesített bejáratot és új liftet építettek, az épület utcafrontja is megszépült.
A történelmi emlékektől a népi motívumos házakig – Emlékséta egy budai utcában
2023. március 24. 11:00
A XII. kerület peremén tekereg egy szép házakban, fasorokban és emléktáblákban bővelkedő utca, ami összeköti Buda nyüzsgő század eleji városrészét a csendesebb Németvölggyel. A hegyvidéki Kiss János altábornagy utcában lelt végleges otthonra a főváros első állami tanítóképzője, ide tervezett Medgyaszay István népi falképekkel díszített lakóházakat, ahol Bartók, Kodály vagy Liszt kottaírásait is kiadták, de itt alkotott Vaszary János két tanítványa is. Lássuk, milyen érdekességekkel kecsegtet ez az utca!
Amikor válság volt a húszas évek Budapestjén: lakásépítési programot indított a főváros
2022. december 7. 11:00
Budapesten a dualizmus időszakában a legtöbb bérházat magánbefektetők emelték, hiszen ekkoriban hatalmas kereslet volt rá: nagy tömegek költöztek fel a fővárosba. A tendencia az első világháború után is folytatódott, de ekkor a gazdasági környezet már közel sem volt olyan kedvező, ezért maga a székesfőváros indított kislakás-építési programot. Közülük több épület is 1926 novemberére–decemberére készült el, az első lakók kilencvenhat évvel ezelőtt költözhettek be.
Felavatták a Medgyaszay-termet az Operaház épületében
2022. november 3. 18:30
Az Operaház épületében átadtak egy 430 négyzetméteres új rendezvényteret. A 100 fő befogadóképességű Medgyaszay-terem otthona lehet dalesteknek, kiállításoknak, kamarakoncerteknek, ifjúsági programoknak, ének- és gyermekkari próbáknak is.
Egy kis India Budapesten – 145 éve született Medgyaszay István
2022. augusztus 23. 9:00
Medgyaszay István egy különleges színfoltot jelentett a XX. század első felének magyar építészetében. Számos társához hasonlóan őt is foglalkoztatta a nemzeti stílus megteremtésének gondolata, melyhez időben és térben is messzire nyúlt. Szenvedélyesen kutatta a magyar őstörténetet, ennek keretében még Indiába is elutazott. Épületei nemcsak ezeknek a nyomait hordozzák magukon, hanem nyugati tanulmányait és a modern anyaghasználatot is.
Ilyen is lehetett volna – Egy százéves terv a Néprajzi Múzeumhoz
2022. május 24. 9:00
Vasárnap ünnepélyes keretek között átadták a Néprajzi Múzeum új épületét a Városligetben. Az intézmény százötven éves fennállása során ez az első saját, múzeumi célra szánt székháza, bár tervek korábban is készültek hozzá. Közel száz évvel ezelőtt, 1923-ban is lezajlott egy pályázat, melyre változatos terveket nyújtottak be.
Erdély elcsatolása után jelentek meg Buda lakóházain a székely életképek
2020. június 11. 16:00
A budai utcákon sétálva több olyan épületet is találunk, amelyeknek homlokzatát székely népi életképek díszítik. Ezek az épületek az 1920-as években készültek, a tervezőjük Medgyaszay István volt, aki munkáiban sokat merített a népi építészet formavilágából. Így nem meglepő, hogy az említett házak homlokzati díszítéseit egy székelyföldi születésű festőművész, Márton Ferenc készítette el.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.