PestBuda

fortepan_230629.jpg Pestet és Budát jelentősen átformálta a vasút A Pest–Vác és a Pest–Szolnok közötti gőzvontatású vasútvonalak építése 180 évvel ezelőtt kezdődött el. Az évforduló alkalmából azt nézzük meg, hogyan alakította át a vasút a fővárost.
A Budapest hajó első útja A folyam-tengerhajózás Magyarország számára kitörési pont volt, esély arra, hogy a magyar áruk versenyképesebben jelenjenek meg a mediterrán piacon. Ez nem magyar találmány volt, de a korszerű magyar Duna-tengerjáró hajók Budapestet tengeri kikötővé tették.
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Felújították a Klauzál teret Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.
A 150 éve született Bethlen István miniszterelnökre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Megemlékezést tartottak a 150 éve, 1874. október 8-án született gróf Bethlen István miniszterelnök jelképes sírjánál a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben.
Alacsonyabb padlós csuklós buszok Budapestnek Budapesten 30 éve mutatkoztak be az első alacsonyabb padlószintű csuklós autóbuszok. Az új járművekből 171-et vett a város, és 2022-ig közlekedtek. Nem lettek annyira elterjedtek, mint az elődje, de mégis fontos lépést jelentettek Budapest közlekedésében.
Késő modern épületeket mutat be a Kiscelli Múzeum plakátkiállítása A BTM Kiscelli Múzeum munkatársai 2014 óta folyamatosan dokumentálják az 1945 utáni, budapesti késő modern épületeket, ebből a fényképanyagból nyílt plakátkiállítás a Városháza parkban. A plakátokon megjelenik az egykori Teherelosztó, a VITUKI toronyház, a Kossuth téri MTESZ-székház épülete és a Déli pályaudvar utascsarnoka is.
Megemlékezéseket tartottak a nemzeti gyásznapon a Batthyány-mauzóleumnál és országszerte Az 1848–49-es szabadságharc mártírjaira emlékeztek a fővárosban, valamint országszerte és az egész Kárpát-medencében október 6-án, a nemzeti gyásznapon. Budapesten 175 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első független, felelős magyar miniszterelnököt, Aradon pedig a tizenhárom honvéd főtisztet, akiket aradi vértanúkként ismer az egész nemzet. A Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást tartottak.
Folytatódnak a Pázmány Campus bontási munkálatai Október első hetében folytatódik a Pázmány Campus tömbben, a józsefvárosi Palotanegyedben a belső épületek, a paloták közé ékelődő irodaépület, valamint a már elbontott stúdióépület és garázs melletti hátsó épület bontása. A Magyar Rádió egykori telephelyén a fellelhető értékeket megpróbálják megőrizni, az értékes tárgyakat, amelyeket most kézi bontással tárnak fel, majd átadják az értékleltárban megjelölt fogadó szervezeteknek.
Megújult Izsó Miklós síremléke a Fiumei úti sírkertben Megújult Izsó Miklós szobrászművész eredetileg közadakozásból emelt síremléke a Fiumei úti sírkertben. A carrarai márványból készült, közel 135 éves síremléket teljeskörűen felújították.
Buszok Budára Száz éve jelentek meg az autóbuszok Budán. A budai oldalra vezető út nem volt egyszerű, mert az akkori buszoknak a Lánchíd enyhe emelkedésének a legyőzése sokkal nagyobb kihívás volt, mint egy mai autóbusznak felkapaszkodni a budai hegyekbe.
Százhuszonöt éve született Budapesten a golyóstoll megalkotója Bíró László József 125 éve, 1899. szeptember 29-én született Budapesten. Élete során foglalkozott sok mindennel, volt autóversenyző, vámügyintéző, festő, újságíró, de a nevét a golyóstoll őrzi, amelyet sok országban Biro-pennek hívnak.
Újabb díjat nyert a Magyar Zene Háza és a Liget Budapest A világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett a Liget Budapest Projekt, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg az International Travel Awards versenyében, amely az utazás és a turizmus területén a legrangosabb díj.
A Lánchíd alapozása – 185 éve verték le az első próbacölöpöket A Lánchíd 175 éve áll az alapjain, amelyet hatalmas munkával, több ezer, 20 méteres cölöp leverésével tudtak csak megépíteni. Az első próbacölöpöket 185 évvel ezelőtt, 1839. szeptember 21-én kezdték leverni.
Csónakázótó lesz Rákosmentén A XVII. kerületben a Ferihegyi út és a Szabadság út közötti területen, a Rákos-patak mellett a tervek szerint építenek egy csónakázótavat és egy rendezvénytermet. Ezenkívül futókört, színpadot, tanösvényt, játszóteret, kerékpáros-pihenőt és kültéri fitneszparkot is kialakítanak.
Zarándokszállás nyílt az Erzsébet-kilátónál Az Erzsébet-kilátó egykori kapuőri épületéből zarándokszállás lett, amely a 420 kilométeres Magyar Zarándokúthoz tartozik, és Zugligetből költözött az új helyszínre. A János-hegyi, 12 férőhelyes szállás igazi kuriózum: szép környezet és csodálatos kilátás várja a zarándokokat.
Átadták az Év háza díjakat – Két fővárosi épület is elismerést kapott A legjobb középületért járó díjat a Budapesti Gazdasági Egyetem Központi Könyvtár és Hallgatói Központja kapta, a Walter Rózsi-villát pedig különdíjjal jutalmazták az Év háza versenyen 2024-ben. Idén 47 épületet neveztek az építészek a családi ház, középület és társasház kategóriákban.
A budapesti közlekedésben 95 éve fordulópont volt Budapest közlekedési forgalmát valójában az 1920-as években kezdték szabályozni, és az első, kezdeti szakasz után mind a forgalomszámlálásban, mind a közlekedésbiztonságban az 1929-es év tekinthető fordulópontnak.
Zöldebb lesz a Régi posta utca – Áthelyezik a Hermész-kutat Növényekkel beültetett, új tér lesz a Régi posta utca és Apáczai Csere János utca sarkán, a belvárosban. Utcabútorokat, új ivókutat is telepítenek, illetve ide helyezik át a Hermész-kutat, amely a Váci utcában állt az időközben lebontott Fontana Áruház előtt. Egy várostörténeti, a középkori Pestet ábrázoló bronzmakett is kerül a kis térre.
Kiállítás nyílt a Városligetben a Magyarország 365 fotópályázat képeiből November 3-ig látható a Városligeti Promenádon az a szabadtéri fotókiállítás, amely hazánk természeti szépségeit, építészetét és életképeit mutatja be. A Magyarország 365 fotópályázat tavalyi évének legjobb alkotásaiból válogattak, a tárlaton profi és amatőr fotósok felvételei egyaránt szerepelnek.
Felavatták Slachta Margit síremlékét a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben Felavatták a 140 éve született és 50 éve elhunyt Slachta Margit síremlékét. A Szociális Testvérek Társasága alapítója, az első magyar országgyűlési képviselőnő emigrációban halt meg az Egyesült Államokban 1974-ben, földi maradványait 2021-ben szállították haza, amikor is ünnepélyesen újratemették a Fiumei úti sírkertben. Síremléke a mostani évfordulóra készült el.
Felújították a Diana park játszóterét a Hegyvidéken Átadták a XII. kerületi Diana park megújult játszóterét és fitneszparkját, ahol természetes megjelenésű fajátékok, árnyas fák alatti padok és újabb fitneszeszközök várják az erre járókat.
Zöld sétány lesz Józsefváros egyik elhanyagolt területén Megújítják a VIII. kerületi Szeszgyár utcát. Az egykori szeszgyár mellett fekvő kihasználatlan területen fákat ültetnek, egy árnyékos zöld sétány jön létre, ahol trambulint, mászófalat és padokat is elhelyeznek.
Emléktáblát avattak Marsall László költő tiszteletére Márványtáblát állítottak Marsall László Kossuth-díjas költőnek egykori lakóházának falán, a XII. kerületi Schwartzer Ferenc utcában.
Felújítások a Szent János Kórházban – Átadták a korszerűsített traumatológiai centrumot Átadták a teljeskörűen felújított és korszerűsített budai traumatológiai centrumot az Észak-budai Szent János Centrumkórházban. A Diós árok telephelyen, a 26-os épületben megújult az ambulancia, a sokktalanító, valamint a kisműtők helyiségei, a vizsgálók, a folyosók, kórtermek, a várótermek, a betegfogadó épület.
A budapesti árvizek krónikája – A védekezés soha nem érhet véget Hatalmas árhullám vonul le a Dunán, amely több országban településeket öntött el. A védekezés jelentős erőfeszítéseket követel Magyarországon is, de a szakemberek szerint Budapesten nincs ok az aggodalomra. Nem így volt ez az elmúlt évszázadokban: óriási pusztításokat okoztak a fővárosban az áradások, amelyekben százak vesztették életüket. Cikkünkben azt mutatjuk be, mikor és hogyan veszélyeztette a kiöntött folyó Budapestet.
Százhuszonöt éve nyílt meg a budafoki HÉV-vonal Egykor HÉV, azaz helyi érdekű vasút közlekedett a Szent Gellért tértől Budafokig. A vonalat 125 éve nyitották meg, ez volt Budapest és egyben az ország első villamosított helyi érdekű vasútvonala is. Ma az egykori HÉV helyén villamosok járnak.
Akinek nincs szobra a Hősök terén – III. Béla király emlékezete a fővárosban Mintegy fél évszázaddal Buda alapítása előtt, 1189-ben kétszer is diplomáciai találkozó helyszíne volt Óbuda: III. Béla király nyáron itt látta vendégül a keresztes hadjáratra induló német-római császárt, majd fél évvel később ugyanitt fogadta a császár követét. Az utókor által Magnus Bela Rex néven emlegetett királyt Székesfehérváron temették el, de a XIX. században a budavári Mátyás-templomban helyezték el földi maradványait. Cikkünkben felidézzük, milyen lehetett Óbuda a király 835 évvel ezelőtti itt-tartózkodása idején.
A 12-es buszjárat vége Budapest egyik legfontosabb buszjárata volt a 12-es autóbusz, amely 1932-től közlekedett a Nagykörúton. Ezen a vonalon mutatkoztak be 1959-ben az új, óriás Ikarusok is. A nagykörúti autóbusz-történet 1989 szeptemberében ért véget.
A 7 jegyű telefonszámok bevezetése A budapesti telefonálás 35 évvel ezelőtt alapjaiban változott meg. Az addig több mint 50 éve használt 6 jegyű telefonszámok 1989. szeptember 2-án éjféltől 7 jegyűre változtak. Az előkészítő munka évtizedekre szólt, de mire a magyar vezetékes telefonhálózat elérte volna a kívánt szintet, jórészt idejétmúlttá vált.

További cikkeink