A köztéri szobrok minden történelmi korban több funkciót látnak el. Egyrészt értékrendet képviselnek, másrészt emléket állítanak. A szobrok gyakran elkerülnek eredeti helyükről, s ennek több oka is lehet: térrendezés, politikai változások, sérülés vagy negatív kritika. Most annak jártunk utána, mely budapesti költőszobrok helye változott meg Budapesten a XIX. és a XX. században.
Az egyik első vándorló fővárosi költőszobor a Rákóczi (1906-ig Kerepesi) út és a Múzeum körút sarkán, a Nemzeti Színház előtti kis kertben 1858. június 8-án felállított Katona József-szobor volt, Czélkuti-Züllich Rudolf alkotása. A főváros első egész alakos szobra nem aratott osztatlan sikert, a Pesti Napló 1858. június 9-i száma szerint „Katona József szobra mind felfogás mind kivitel tekintetében el van hibázva, és annyira, hogy aki dicsérni merné, az egész művelt világ előtt nevetségessé válnék.” A lap szerint ennek az a legfőbb oka, hogy Katona József elsősorban író volt és nem színész, azonban a szobrász „mint mindakettőt akarta feltüntetni: jobbjába tollat adott, balját álarczczal s köpönyeggel ékesitette. Nézetem szerint Katonát helyesen csak mint írót illeti a dicsőítés. Voltaképi érdeme, fontossága iróiságában van. A szinész Katona nem jelent semmit, csak az író nevezetes. Züllich úr pedig nemcsak, hogy a színészt is feltünteté az iró mellett, de – a mi még nagyobb hiba – a színésznek elsőséget adott az iró fölött.”
E kritikák miatt a szobor csupán két évig állt eredeti helyén, 1860-ban a megrendelő, Tomori Anasztáz elszállítatta saját birtokára, majd 1881-ben Katona József szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta. Ott a szobrot először a Műkertben állították fel, majd 1954-ben a kecskeméti Katona József Színház melletti parkba került. Itt állt egészen 1962-ig, amikor is átszállították a kecskeméti Katona József Gimnázium aulájába, ahol mind a mai napig látható.
Tinódi Lantos Sebestyén XVI. századi költő szobra ma a Népligetben található, azonban ez nem volt mindig így. A Bezerédi Gyula szobrász, valamint Jámbor Lajos építész által elkészített szoborkompozíció eredetileg egy egészen más környezetben volt: a mai Blaha Lujza téren, egész pontosan a Népszínház (1908-tól Nemzeti Színház) épülete előtt állították fel 1907-ben. A szobor egyike volt annak a tíz szobornak, amelyet I. Ferenc József király adományozott Budapestnek (közöttük találjuk például Anonymus városligeti szobrát, valamint Szent Gellért szobrát, a Gellért-hegyen).
A szoborkompozíciót a metró építésére hivatkozva 1952. április 24-én szállították el, akkor még azzal a szándékkal, hogy a munkálatok tervezett, 1954-es befejezését követően visszaállítják az eredeti helyére. A szobrot ekkor ideiglenesen a Népligetben, a Simor (ma Vajda Péter) utca és a Néprajzi Múzeum Néprajzi Gyűjteménye (ma Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár) közötti virágos részen helyezték el. Azonban az alkotás 1954 után is az új helyén maradt, az Esti Hírlap 1958. október 7-i száma pedig már tényként közölte, hogy „Tinódi végképp ott marad a Népligetben”. A szobor mind a mai napig azon a helyen látható.
A köztéri szobrok gyakran új városfejlesztési tervek miatt kerülnek más helyszínekre. Egy ilyen nagyobb fejlesztés zajlott Budapesten 1966-ban, amely miatt az 1952-ben a Városligetben létrehozott Művészsétány mellszobrait áthelyezték a Margitszigetre.
A városligeti Művészsétány – amely a Vajdahunyad vár mögött húzódott – kezdetben hat mellszoborból állt, ezek közül a Szabad Művészet 1952. szeptember 1-i száma szerint „három a tudományt képviseli, másik három pedig az irodalmat és művészetet.” Az év hátralevő szakaszában még hat szobrot állítottak fel, köztük Ady Endre mellszobrát, amelyet Csorba Géza készített és Katona József mellszobrát, amely Petri Lajos alkotása volt. A következő évben, 1953-ban pedig Csokonai Vitéz Mihály mellszobrát, Erdey Dezső művét is itt helyezték el. A költőkön kívül festőművészek, zeneszerzők, tudósok szobrait láthattuk itt, a magyar szellemi élet nagyjait összesen tizennégy alkotás ábrázolta.
Azonban a sétány már 1958-ban több problémát okozott. Az Esti Hírlap 1958. március 27-i száma szerint a helyszín „nem alkalmas művészi összhatás elérésére, ezenkívül a szomszédságában létesített gyermekjátszótér mozgalmas élete sem illik a szobrok keltette művészi hangulat zavartalanságához; az Ipari Vásár (Budapesti Nemzetközi Vásár – BNV) terjeszkedő területe is megzavarta a sétány egységét,” melynek következtében a sétány mellszobrait 1958-ban áthelyezték a Városliget északi felén található Városligeti körútra. A BNV 1962-re egyre nagyobb teret foglalt el a Városligetben, ezért a sétányt felszámolták, a mellszobrok pedig ideiglenesen a Kiscelli Múzeumba kerültek.
Az 1960-as években nagyarányú parkfejlesztés indult Budapesten, mely a városligeti művészsétány egykori szobrait is érintette. A Fővárosi Tanács döntése értelmében 1966-ban a szoborcsoport íróinak, költőinek, képzőművészeinek és zeneszerzőinek portréit – szám szerint tizenkettőt – felállították a Margitszigeten, létrehozva ezzel a Margitszigeti Művészsétányt. Ekkor helyezték át ide Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály és Katona József mellszobrát is. A régi szobrok mellett további hat új szoborral is bővült a sétány. A helyszín kiválasztásának az oka az volt, hogy a sziget – a sport és pihenőparki funkciók mellett – ekkor kezdett egyre nagyobb idegenforgalmi és kulturális szerepet is betölteni, másrészt pedig a kiválasztott mellszobrok beleilletek a sziget korábban felállított mellszobrai – Arany János (1912), valamint Tompa Mihály (1940) – közé. Az új Művészsétányt a Nagyszálló és a Szabadtéri színpad közti szakaszon alakították ki és 1966. augusztus 20-án adták át, mely az évek során folyamatosan bővült.
Kölcsey Ferenc I. kerületi, Batthyány téri szobra sem ott állt 1939-es felavatásakor, ahol ma láthatjuk, hanem a tér közepén, az Országház felé fordulva. A Himnusz költőjének grandiózus, Kallós Ede szobrászművész által készített szobrát eredetileg gróf Károlyi István rendelte meg a művésztől, és 1897-ben Nagykárolyban, a Károlyi-kastély kertjében állították fel. A trianoni döntés következményeként ez a város is Romániához került, a szobrot pedig, miután már az 1930-as években is több alkalommal megrongálták, 1934-ben ledöntötték és beolvasztották. Ez volt az oka annak, hogy 1939-ben a Batthyány tér közepén, ünnepélyes keretek között újra felállították a Kallós Ede által az eredeti gipszminták alapján készített másolatot. Az újraalkotott szobor – a nagykárolyi változathoz hasonlóan – magas talapzatról nézett le a Dunára, valamint a Parlament épületére, központi helyet foglalva el a téren.
Ez az elhelyezkedés azonban a második világháborút követő térrendezési elképzelések szempontjából előnytelennek bizonyult, mivel a metróépítés útjában állt. Már a tervekben is szerepelt, hogy a szobrot el kell szállítani, azonban ez csupán az 1960-as évek közepén, a nagy munkálatok közben valósult meg. A Magyar Nemzet 1968. november 27-i számában megjelent kritika szerint a szobor „körülárkolva, gidrek-gödrök és hepehupák szomszédságában” állt. Az alkotást nagy valószínűséggel 1965-ben szállították el a Kiscelli Múzeumba, amely a Magyar Nemzet 1968. december 22-i száma szerint, a közhiedelemmel ellentétben „sohasem volt >>szobortemető<<, hanem a megőrzésre szánt, illetve felállításra váró szobrok kifogástalan tárolási helye,” példának pedig megemlítette a cikk a városligeti Művészsétány szobrait is, melyeket szintén itt tároltak, amíg a Margitszigetre nem kerültek.
A Kölcsey-szobor ugyan 1974-ben valóban visszatért a Batthyány térre, azonban nem egészen olyan formában, mint ahogy elkerült onnan. Az alkotást a korábbi magas talapzat helyett egy mindössze 20 centiméter magas talapzatra állították, a tér északi szélére, egész pontosan a Magyar Máltai Szeretetszolgálat épülete mellé. A szobor mögött a Huszt című vers néhány sora olvasható. A Kölcsey-szobor – a Tinódi-szoborral ellentétben – ugyan visszakerült az elszállítás előtti terére, azonban korábbi központi, meghatározó szerepe megszűnt, helyette inkább mellékalakként jelenik meg mind a mai napig.
Nem csupán térrendezés idézheti elő egy szobor helyszínváltozását, hanem a politikai változások is (bár ezt Kölcseynél sem zárhatjuk ki). A következő három poéta szobra jól példázza, hogy nem csupán a politikai és katonai szobrok váltanak helyet egy-egy rendszerváltáskor.
Első ezek közül Sóváry János József Attila-mellszobra. Az alkotást 1965-ben avatták fel, mégpedig az 1948-ban államosított Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Villányi úti főbejáratához állították, mivel az iskola 1950-ben felvette József Attila nevét. Az 1990-es rendszerváltás után az iskola visszakerült a Ciszterci Rend birtokába. Az intézmény 1997-ben felvette a régi nevét, az egykori névadó szobrát pedig az Egry József utcai iskola épületéhez szállították, mert a József Attila Gimnázium is ide költözött. Ez a megoldás azonban az iskola számára nem volt tartós: az intézmény 2000 augusztusában átköltözött a Váli utca 1. számú épületbe, a szobor pedig 2001-ben követte. Az alkotás a Váli utca – Fehérvári út sarkán kapott helyet, és mind a mai napig ott áll.
Hasonló utat járt be Kóthay Nándor Kaffka Margit-mellszobra is, amelyet 1978-ban avattak fel a gimnázium Villányi úti főbejáratától jobbra. A helyszínválasztás oka az volt, hogy az eredetileg egyházi gimnázium, amelyet 1948-ban államosítottak, 1954-ben felvette a fiatalon elhunyt írónő, költőnő nevét. A rendszerváltás követően, egész pontosan 1996-ban az iskola visszakerült az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjának tulajdonába, ezzel együtt az intézmény is visszakapta eredeti nevét, Szent Margit Gimnázium lett. Kaffka Margit szobrát 1998-ban helyezték át ma is látható helyére, a gimnázium Villányi út felőli udvarának bal oldalára. Helyén ma Szent Margit szobra áll.
A harmadik szobor Marton László József Attila-szobra, melyet 1980. december 22-én avattak fel az V. kerületi Kossuth Lajos téren, a költő 75. születésnapjának évében, az Országház déli oldalán. Ezen a helyen egykor Andrássy Gyula miniszterelnök szobra állt, Zala György alkotása, amelyet 1906-ban avattak fel. A második világháború után épp itt építették fel a Kossuth és a Batthyány teret összekötő ideiglenes Kossuth hidat, erre hivatkozva az egyébként megsérült Andrássy-szobrot szétszedték és elszállították (s szintén politikai okokból a Kossuth híd elbontása után nem állították fel újra). Helyén közel harminc évig nem állt műalkotás, majd ezt követően választották Marton László mára már ikonikussá vált szobra helyszínének. Ezért is váltott ki vitát az alkotás 2016-os elmozdítása, és a rakparthoz közelebbi elhelyezése, annak érdekében, hogy Andrássy szobra visszakerüljön az eredeti helyére. Összességében elmondható, hogy József Attila szobra az új helyén is kiállta az idők próbáját, és a mai napig merengve nézi, „hogy úszik el a dinnyehéj.”
Látható, hogy bár a XIX-XX. századi magyar történelem több alkalommal is nagy fordulatot vett, a főváros jelentős költőinek szobrai minden rendszer számára fontosak voltak, törekedtek azok megóvására, még ha néha helyszínt is kellett váltaniuk. Megőrzésüknek köszönhetően a mai napig lehetőségünk van ezeken az alkotásokon keresztül is emlékezni
nagy magyar költőinkre és a magyar költészetre.
Nyitókép: Blaha Lujza tér, Bezerédi Gyula Tinódi Lantos Sebestyén szobra, mögötte a Nemzeti Színház, háttérben a Népszínház utca, 1930 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
