PestBuda

fortepan_23177.jpg A budapesti közlekedésben 95 éve fordulópont volt Budapest közlekedési forgalmát valójában az 1920-as években kezdték szabályozni, és az első, kezdeti szakasz után mind a forgalomszámlálásban, mind a közlekedésbiztonságban az 1929-es év tekinthető fordulópontnak.
Zöldebb lesz a Régi posta utca – Áthelyezik a Hermész-kutat Növényekkel beültetett, új tér lesz a Régi posta utca és Apáczai Csere János utca sarkán, a belvárosban. Utcabútorokat, új ivókutat is telepítenek, illetve ide helyezik át a Hermész-kutat, amely a Váci utcában állt az időközben lebontott Fontana Áruház előtt. Egy várostörténeti, a középkori Pestet ábrázoló bronzmakett is kerül a kis térre.
Kiállítás nyílt a Városligetben a Magyarország 365 fotópályázat képeiből November 3-ig látható a Városligeti Promenádon az a szabadtéri fotókiállítás, amely hazánk természeti szépségeit, építészetét és életképeit mutatja be. A Magyarország 365 fotópályázat tavalyi évének legjobb alkotásaiból válogattak, a tárlaton profi és amatőr fotósok felvételei egyaránt szerepelnek.
Felavatták Slachta Margit síremlékét a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben Felavatták a 140 éve született és 50 éve elhunyt Slachta Margit síremlékét. A Szociális Testvérek Társasága alapítója, az első magyar országgyűlési képviselőnő emigrációban halt meg az Egyesült Államokban 1974-ben, földi maradványait 2021-ben szállították haza, amikor is ünnepélyesen újratemették a Fiumei úti sírkertben. Síremléke a mostani évfordulóra készült el.
Felújították a Diana park játszóterét a Hegyvidéken Átadták a XII. kerületi Diana park megújult játszóterét és fitneszparkját, ahol természetes megjelenésű fajátékok, árnyas fák alatti padok és újabb fitneszeszközök várják az erre járókat.
Zöld sétány lesz Józsefváros egyik elhanyagolt területén Megújítják a VIII. kerületi Szeszgyár utcát. Az egykori szeszgyár mellett fekvő kihasználatlan területen fákat ültetnek, egy árnyékos zöld sétány jön létre, ahol trambulint, mászófalat és padokat is elhelyeznek.
Emléktáblát avattak Marsall László költő tiszteletére Márványtáblát állítottak Marsall László Kossuth-díjas költőnek egykori lakóházának falán, a XII. kerületi Schwartzer Ferenc utcában.
Felújítások a Szent János Kórházban – Átadták a korszerűsített traumatológiai centrumot Átadták a teljeskörűen felújított és korszerűsített budai traumatológiai centrumot az Észak-budai Szent János Centrumkórházban. A Diós árok telephelyen, a 26-os épületben megújult az ambulancia, a sokktalanító, valamint a kisműtők helyiségei, a vizsgálók, a folyosók, kórtermek, a várótermek, a betegfogadó épület.
A budapesti árvizek krónikája – A védekezés soha nem érhet véget Hatalmas árhullám vonul le a Dunán, amely több országban településeket öntött el. A védekezés jelentős erőfeszítéseket követel Magyarországon is, de a szakemberek szerint Budapesten nincs ok az aggodalomra. Nem így volt ez az elmúlt évszázadokban: óriási pusztításokat okoztak a fővárosban az áradások, amelyekben százak vesztették életüket. Cikkünkben azt mutatjuk be, mikor és hogyan veszélyeztette a kiöntött folyó Budapestet.
Százhuszonöt éve nyílt meg a budafoki HÉV-vonal Egykor HÉV, azaz helyi érdekű vasút közlekedett a Szent Gellért tértől Budafokig. A vonalat 125 éve nyitották meg, ez volt Budapest és egyben az ország első villamosított helyi érdekű vasútvonala is. Ma az egykori HÉV helyén villamosok járnak.
Akinek nincs szobra a Hősök terén – III. Béla király emlékezete a fővárosban Mintegy fél évszázaddal Buda alapítása előtt, 1189-ben kétszer is diplomáciai találkozó helyszíne volt Óbuda: III. Béla király nyáron itt látta vendégül a keresztes hadjáratra induló német-római császárt, majd fél évvel később ugyanitt fogadta a császár követét. Az utókor által Magnus Bela Rex néven emlegetett királyt Székesfehérváron temették el, de a XIX. században a budavári Mátyás-templomban helyezték el földi maradványait. Cikkünkben felidézzük, milyen lehetett Óbuda a király 835 évvel ezelőtti itt-tartózkodása idején.
A 12-es buszjárat vége Budapest egyik legfontosabb buszjárata volt a 12-es autóbusz, amely 1932-től közlekedett a Nagykörúton. Ezen a vonalon mutatkoztak be 1959-ben az új, óriás Ikarusok is. A nagykörúti autóbusz-történet 1989 szeptemberében ért véget.
A 7 jegyű telefonszámok bevezetése A budapesti telefonálás 35 évvel ezelőtt alapjaiban változott meg. Az addig több mint 50 éve használt 6 jegyű telefonszámok 1989. szeptember 2-án éjféltől 7 jegyűre változtak. Az előkészítő munka évtizedekre szólt, de mire a magyar vezetékes telefonhálózat elérte volna a kívánt szintet, jórészt idejétmúlttá vált.
Bródy Sándor íróra emlékeztek halálának 100. évfordulója alkalmából A Nemzeti Örökség Intézete Bródy Sándor halálának 100. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott az író, drámaíró és publicista sírjánál a Kozma utcai izraelita temetőben. A síremléket, amely 2005 óta védett, a centenáriumra felújították.
Színház és söröző is volt a Kilián laktanyában – 180 éve tervezték az Üllői úti kaszárnyát Az egykori Mária Terézia, majd Kilián laktanya nevét minden hadtörténet vagy várostörténet iránt érdeklődő ismeri, de az épület születésének körülményeiről vagy sorsának gyakori változásairól valószínűleg kevesebben tudnak. Az eltelt majdnem két évszázad alatt a volt kaszárnya nagyon sok változást ért meg, már régóta nem katonák lakják, de hogy a városlakók számára is használható, elérhető épület lesz-e (és ha igen, mikor), arról még nem született végleges elképzelés.
Felújították a kerékpárutat a Margit hídon A Margit híd északi oldalán, a Margit-szigethez közelebb eső oldalon futó kerékpárút az egyik legforgalmasabb kerékpáros-útvonal, melyet az elmúlt hetekben lezajlott felújításnak köszönhetően még kényelmesebben és biztonságosabban lehet használni.
A Földalatti eredeti kocsijai Nemrég írtunk a földalatti vasút építésének megkezdéséről, amelynek most volt a 130. évfordulója. A mostani cikk azokat a kocsikat mutatja be, amelyekkel a megnyitótól egészen az 1973-as átépítésig közlekedett ez a páratlan városi vasútvonal.
A Keleti pályaudvar tervezője – Az ismeretlen Rochlitz Gyula Rochlitz Gyula neve kevéssé ismert, pedig meghatározó épületeket tervezett Budapesten. A legtöbben talán a Keleti pályaudvart ismerik, de más munkáit is megtaláljuk a fővárosban. Rochlitz egész pályafutása alatt a MÁV épületeit tervezte, de olyan alkotásokhoz is köze volt, mint az Operaház.
Budapest tengeri kikötő lett egy 90 éve vízre bocsátott hajó miatt A hajót, amely újra elérhetővé tette a tengereket Magyarország számára, és amely tengeri kikötővé varázsolta Budapestet, 90 éve bocsátották vízre Újpesten. Ez volt a Budapest Duna-tengerjáró hajó.
Ahol József Attila múzsája is lakott – Tisztviselőknek épült a Ganz-gyár százéves bérháza az Ugocsa utcában Száz évvel ezelőtt a lakásínség enyhítésére az állam nagyszabású lakásépítési akciót szervezett, melybe a vállalatokat is be akarta vonni. Ennek érdekében adókedvezményeket és kölcsönt ígért azoknak, akik bérlakások építésébe fogtak. Az akcióba bekapcsolódott a Ganz-gyár is, mely a kor egyik ismert építészével, Wälder Gyulával terveztette meg budai lakóházát a tisztviselői számára.
Alagút az Andrássy út alatt – 130 éve kezdődött a Kisföldalatti építése Kevesebb, mint két év volt a megépítésére, késésről szó sem lehetett, ráadásul addig szinte példátlan dolgot kellett felépíteni, egy föld alatt vezetett, elektromos meghajtású városi vasutat. Lehet, hogy ma inkább elhalasztanák a kezdést, 1894-ben azonban bátran belevágtak a földalatti építésébe.
A villamosok nélküli Erzsébet híd A budapestieket nagyon zavarta, hogy az Erzsébet híd 1903-as megnyitása után több mint egy évtizedig nem járt villamos a hídon, holott a vágányok elkészültek, és villamos is közlekedett a hídfőkig. Érthetetlen volt, hogy miért nem lehet megoldani az összeköttetést a két városrész között.
Alpár Ignác árnyékában – 165 éve született Alpár Ede műlakatosmester Közhelyszerű megállapítás, hogy egy lakóház vagy középület megszületésének legfontosabb szereplője az építész. Az építkezés során az ő elképzelései válnak valóra, a munkálatokban résztvevő többi szereplőre kisebb felelősség hárul, de nevüket is kevesebben ismerik meg. Ettől természetesen egy épületszobrász, ólomüvegablak-készítő vagy éppen műlakatos is elérheti a szakma és a lakók, felhasználók megbecsülését. Alpár Ede is ilyen mester volt, az pedig, hogy testvére, Alpár Ignác a hazai építészet kimagasló alakja lett, bizonyára előnyt, de kihívást is jelenthetett a számára.
Megújulhat Csepel központja A tervek szerint megújítják Csepelen a Kossuth Lajos utca központi szakaszát, a Károli Gáspár utca és Görgey Artúr tér között. A cél, hogy árnyékos és biztonságos környezetet, közösségi teret alakítsanak ki a városrész főterének számító Szent Imre tér folytatásában.
A Keleti pályaudvar a 140. születésnapját ünnepli A Rochlitz Gyula és Feketeházy János által tervezett Keleti pályaudvar vágányairól 1884. augusztus 16-án gördültek ki az első szerelvények. A pályaudvar megnyitásának 140. évfordulójára a vasúttársaság számos programmal készül.
Nagy hatású kis templom – 285 éves a kőbányai Conti-kápolna Kőbánya egyik közlekedési verőere a Kápolna út, mely ugyan négysávos és rendkívül nagy forgalmat bonyolít, nevét mégis egy aprócska épületről, a Conti-kápolnáról kapta. A kerület legrégibb épülete ez, melyet éppen 285 évvel ezelőtt kezdett építeni az olasz származású Conti Lipót Antal kőfaragómester. Az évforduló alkalmából körbejárjuk Kőbánya e nagy hatású kis épületét.
Az omnibuszok megrendszabályozása A budapesti omnibusz-közlekedést jó ideig sok üzemeltető és átláthatatlan rendszer jellemezte. Ám egy 1884. augusztus 7-én elfogadott rendelettel jóval szigorúbb szabályozást vezettek be. A törekvés, hogy az egész hálózatot egy cég üzemeltesse, azonban megbukott.
Állványok között a Gellért-hegyi Szabadság-szobor Nemrég felállványozták a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását, amelyet a Citadella átépítési munkáihoz kapcsolódóan restaurálnak. Kijavítják a repedéseket, megtisztítják a kőelemeket, kicserélik a belső szerkezet kötéseit, átvizsgálják a több ezer rögzítőcsavart. A legfontosabb változás azonban, hogy az 1947-ben felavatott Szabadság-szobor talapzatára egy kőkereszt kerül, mégpedig oda, ahol egykor a szovjet katona szobra állt.
Meglepően kevés magyar olimpiai bajnoknak van szobra Budapesten Miközben hazánk a sikeresebb nemzetek közé tartozik az olimpián, több száz olimpiai bajnokunk közül alig néhánynak van méltó szobra Budapesten. Ám így is akadnak érdekes alkotások. Míg a prímet az Aranycsapat tagjai viszik, a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar sportoló egész alakos szobrát hiába keresnénk.
A József nádor tér gigásza – Banknak épült a Pénzügyminisztérium mai székháza A Pénzügyminisztérium hamarosan elkészülő várbeli központja méltó otthona lesz a nagy tekintélyű intézménynek, mely azért az elmúlt közel nyolcvan évben is egy patinás épületben működött. A József nádor téri székházat eredetileg a Magyar Általános Hitelbank számára tervezte Alpár Ignác, aki zseniálisan tudta kifejezni az építészet nyelvén a sikeres pénzintézet hatalmának nagyságát. Művét száztíz évvel ezelőtt a Magyar Építőművészet hasábjain is bemutatta, számos tervvel és fotóval illusztrálva, cikkünkben ezek egy részét is közöljük.

További cikkeink