templomok
Visszakerült helyére a restaurált krisztinavárosi Immaculata-szobor – Eredetijét 320 éve állították
2022. május 6. 20:00
Újabb nagy múltú szobor újult meg a fővárosban: a 320 éve, 1702-ben fogadalomból állított krisztinavárosi Immaculata–szobrot – Budapest legrégibb köztéri szobrát – ugyan 1928 óta másolat helyettesíti, időközben ez az alkotás is restaurálásra szorult. A munkát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén végezték el a közelmúltban, tegnap pedig visszahelyezték a szobrot a Krisztina téri felállítási helyére.
275 éve készült el a vízivárosi Szent Anna-templom szentélye a Batthyány téren
2021. július 24. 9:00
A budai Duna-part egyik legjellegzetesebb épülete a vízivárosi Szent Anna-templom. Az I. kerületi Batthyány téren álló épület a főváros barokk építészeti emlékei közül is kiemelkedik. A templom története a XVIII. századra nyúlik vissza, alapkövét 1740-ben tették le, majd hosszú időn keresztül épült. Szentélye 275 évvel ezelőtt, 1746-ban készült el, s az épület befejezéséig ezt használták templomként. Az évfordulón felkerestük Buda patinás templomépületét.
Hálatemplomnak épült, Rákosi leromboltatta – 90 éve szentelték fel a Regnum Marianum-templomot
2021. június 22. 9:30
A magyar Szent Korona másolata mint kupoladísz volt a 90 éve felszentelt Regnum Marianum templom egyik különlegessége. Az 1931. június 14-i felszentelése után húsz évvel a szakrális épületet a kommunista diktatúra lebontásra ítélte, falait felrobbantva tette a földdel egyenlővé. Kevés olyan XX. századi magyar templom ismert a Kárpát-medencei emlékanyagban, amelynek tragikus sorsához oly sok érzelem kötődne, mint a városligeti Regnum Marianum történetéhez.
Megújulás és újrakezdés jöhet Pasaréten : őszre készülhet el a ferences templom felújítása és a plébánia új épülete
2021. április 27. 9:30
Hamarosan új lendületet kaphat Budapest egyik első modern templomának élete: a Rimanóczy Gyula tervezte, 1934-ben elkészült Pasaréti téri épületben a közelmúltban kezdődött el az az igen látványos beruházás, amely során megújul a templomhoz tartozó plébániaépület, korszerű könyvtár létesül, és a szomszédban felépül a modern templom stílusát továbbvivő közösségi ház is. A munkák miatt a II. kerületi templomot július–augusztusban lezárják, az átépítés várhatóan ősszel fejeződik be.
Kápolna őrzi a 900 éves premontrei rend emlékét a Margit-szigeten, Budapest legrégibb harangja is itt található
2021. február 14. 11:00
Fennállásának 900. évfordulóját ünnepli idén a francia eredetű premontrei rend, amely a hagyomány szerint Magyarországon már nem sokkal alapítása után, az 1116–1131 között uralkodó II. István királyunk idején megtelepült. A premontreiek hazánkban máig tevékenykednek, de Budapesten egy olyan kápolna a legismertebb hozzájuk kapcsolódó épület, ahol immár hosszú évszázadok óta nincsenek jelen. A Margit-sziget északi részén álló Szent Mihály-kápolnát romjaiból építette újjá a magyar műemlékvédelem nagy alakja, Lux Kálmán az 1930-as évek elején.
Budán és Pesten is épült templom a Szent Család tiszteletére
2021. január 13. 13:00
Ferenc pápa tavaly december 27-én jelentette be Rómában, hogy 2021. március 19-ei kezdettel a családnak szentelt különleges évet fog tartani a katolikus egyház. A család fogalmáról zajló viták az utóbbi időben hazánkban is előtérbe állították a kérdést, így a család éve nálunk is különösen időszerű kezdeményezés. Budapesten jelenleg három templom is viseli a Szent Család nevet, emlékeztetve bennünket, hogy már a kereszténység kezdeteinél alapvető értékként és az emberi lét természetes színtereként jelent meg a család. A család évére készülve látogattunk el a zugligeti és a terézvárosi Szent Család-templomba.
Az összmagyarság jelképe, bár sosem járt Budapesten a 450 éve született Pázmány Péter
2020. október 4. 9:00
Amikor Pázmány Péter 1635-ben a felvidéki Nagyszombatban megalapította Magyarország máig fennálló egyetemét, Buda és Pest török kézen volt, így a magyar barokk irodalom egyik legkiválóbb írója, egyben a magyar kereszténység kiemelkedő alakja nem járhatott a mai Budapest területén. Emlékét ennek ellenére ma két fővárosi egyetem is őrzi, s több szobor, róla készült alkotás is jelzi, hogy a 450 évvel ezelőtt született katolikus főpap, esztergomi érsek a magyar kultúra kimagasló alakja: életműve közéleti, művelődési, egyházi és irodalmi szempontól is jelentős és megkerülhetetlen.
Az elmaradt ünnep – Meglepően változatos a Szent Jobb-körmenetek története
2020. augusztus 20. 14:00
Az augusztus 20-án megrendezett Szent Jobb-körmenet a magyarság legfontosabb vallási eseménye, a Szent István-nap pedig minden magyar számára a legnagyobb ünnep. Ezért is fájó, hogy idén a hagyományoktól eltérően sem körmenet, sem tűzijáték nem lesz. A rendkívüli helyzetben érdemes kicsit visszatekintenünk a múltba, hiszen a Szent Jobb és a hozzá kapcsolódó körmenetek hosszú és viszontagságos története során sok érdekes és tanulságos esemény történt. Az ereklye 1771-ben Mária Terézia jóvoltából érkezett Budára, az első körmenet pedig 1818-ban volt a budai Várban. A XX. században viszont mindinkább a pesti oldalra került át az ünnep, amelyet ekkor már országos érdeklődés kísért.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.