Wälder Gyula
Ahol József Attila múzsája is lakott – Tisztviselőknek épült a Ganz-gyár százéves bérháza az Ugocsa utcában
2024. augusztus 27. 9:00
Száz évvel ezelőtt a lakásínség enyhítésére az állam nagyszabású lakásépítési akciót szervezett, melybe a vállalatokat is be akarta vonni. Ennek érdekében adókedvezményeket és kölcsönt ígért azoknak, akik bérlakások építésébe fogtak. Az akcióba bekapcsolódott a Ganz-gyár is, mely a kor egyik ismert építészével, Wälder Gyulával terveztette meg budai lakóházát a tisztviselői számára.
Főúri lakból a kultúra otthona – Fordulatos a története a belvárosi Károlyi-palotának
2022. április 1. 9:00
A XX. század elején a lebontása is felmerült, kertjének helyén pedig Nemzeti Színház is épülhetett volna, a patinás klasszicista palota mégis megmenekült, és már évtizedek óta a kultúrát szolgálja. A Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó egykori Károlyi-palota most kezdődő felújítása apropóján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy a múlt század első felében mennyi változáson ment keresztül az épület: kívül és belül is történtek átalakítások.
A kispesti Wekerletelep is őrzi a száz éve elhunyt miniszterelnök emlékét
2021. szeptember 26. 9:30
Kispesten található a különleges hangulatú Wekerletelep. Kisebb-nagyobb házai egységes stílusban, egy kívülálló számára kibogozhatatlan, de szabályos rendben kialakított utcákba rendezve alkotják ezt a mesébe illő városrészt. Létrehozását a száz éve elhunyt Wekerle Sándor, az egyik legkiemelkedőbb magyar miniszterelnök kezdeményezte.
Hetvenéves az Árpád híd – Sztálin nevét viselte átadásakor, 1950-ben
2020. november 9. 9:00
A II. világháború alatt félbehagyták, majd csak részben épült meg. Hat évig Sztálin nevét viselte, és sokáig az ország leghosszabb hídja volt. Hetvenéves az Árpád híd.
Veszélyben van-e Wekerletelep varázsa? – Sok lakó megsérti a műemlékvédelmi szabályokat
2020. január 22. 9:00
Bár csak 70 évvel ezelőtt csatolták hivatalosan is Budapesthez, ma a főváros egyik leghangulatosabb kertvárosának számít a száz éve épült Wekerletelep. Mindenki azonnal beleszeret, aki egyszer arra téved. De mitől ennyire szerethető, és mit lehet tenni azért, hogy a varázsa meg is maradjon?
Sportközponttal bővül a budai Szent Imre Gimnázium
2019. december 2. 9:00
A Wälder Gyula tervezte Villányi úti neobarokk palota belső átalakításával is együtt jár majd, hogy a Szent Imre Gimnázium udvarán felépül az új, mintegy 3700 négyzetméteres sportközpont.
A Wälder-villa titka – 135 éve született Szentimreváros sokat foglalkoztatott építésze
2019. február 26. 10:22
1884. február 25-én, azaz pontosan 135 évvel ezelőtt született Wälder Gyula, a két világháború közötti időszak egyik legtöbbet foglalkoztatott építésze. Főleg neobarokk munkáiról ismert, de pályája elején szecessziós, élete végén pedig modern stílusú épületeket is tervezett. Születésnapja alkalmából egy kevésbé ismert, ám annál kvalitásosabb neobarokk munkájával, saját lakóházával, a XI. kerületi Himfy utcában álló Wälder-villával emlékezünk rá.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.