A Villányi úti Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagyszabású bővítési munkálatainak két évforduló is apropót nyújt: idén 900 éve írták alá a fenntartó ciszterci rend alapító okmányát, és éppen 90 éve,1929-ben költözött be az 1912-ben alapított iskola a jelenleg is használt, Wälder Gyula tervezte neobarokk épületbe. 

A műemléki védelem alatt álló iskolaépület mellé, a jelenlegi műfüves focipálya helyére az iskola honlapján közzétett tájékoztató szerint egy 3700 négyzetméter alapterületű sportkomplexumot terveznek felépíteni, amelyet az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervezett, és a Horváth Építőmester Zrt. és Possibuild Kft. alkotta konzorcium épít majd fel. 

A várhatóan 2022 februárjára elkészülő épület földszintjén 180 négyzetméteres szertornafelületet alakítanak ki, amelynek része lesz egy 7,5 méter széles és 7 méter magas falmászófelület is. Ezen a szinten helyezik el a sportversenyek megrendezésére is alkalmas 570 négyzetméteres kosárlabdapályát, amelyet két részre lehet majd oszthatani a kisebb csoportos testnevelésórák megtartása érdekében.

Szintén a földszinten alakítják ki a 70 négyzetméteres kondicionálótermet, szertárat, testnevelő tanári szobát, elsősegélynyújtó helyet és az öltözőket. A nagy, 7,5 méteres belmagasság miatt a földszinti szertár, a kondicionálóterem és az öltözők fölött egy további szint létesül, ahol egy osztható, 140 négyzetméteres testkultúratermet és további öltözőket helyeznek majd el.

A tervezett sportközpont metszete (Forrás: Látványterv/Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium)

A sportközpont felső emeletén egy 1200 négyzetméteres kézilabdapályát alakítanak ki, amelyhez 150 fős lelátó kapcsolódik majd, és amely a közlés szerint alkalmas lesz bajnoki, diákolimpiai mérkőzések megtartására is. A kézilabdapálya területét automatizált függönyökkel további három részre lehet majd bontani. A belső átalakítást a MATA-DÓR Architektúra Kft. végzi. 

A 4,7 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás a meglévő épület belső tereit is érinti, azok átrendezésével ugyanis nyolc új tantermet alakítanak ki, segítve ezzel a csoportbontáson alapuló oktatást. Mivel a sporttevékenységek az új épületbe költöznek át, a meglévő házban nagy méretű termek szabadulnak fel. Az eddigi nagy tornateremből ebédlőt alakítanak ki, a földszinti öltözők helyére a megújult konyha kerül, a kibővülő könyvtár pedig az első emeleti kis tornaterem és kondicionálóterem helyére költözik át. 


A fönti képen a tornaterem helyére kerülő ebédlő, a lentin az új könyvtár látványterve (Forrás: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium)

A látványtervek alapján feltűnő, hogy az új sportközpont épülete jelentősen elüt mind a régi iskolaépülettől, mind pedig a környezetétől, leginkább egy hatalmas, szürke betontömbnek tűnik. Színét valóban ettől az anyagtól kapja: a tervek szerint ugyanis kívülről díszbeton burkolat borítja majd, amely a várakozások alapján „gondozásmentes felületet” biztosít az épület teljes élettartama alatt.

A praktikus szempontok alapján tehát valóban jó választásnak tűnik ez az anyag, ám sokan attól tartanak, hogy az esztétikai elvásároknak már jóval nehezebb lesz megfelelnie, különösen a gimnázium patinás neobarokk épülete mellett. Bár a látványtervek a valósághoz képest gyakran pozitív irányba szoktak „csalni", reméljük, ebben az esetben fordítva történik majd. 

Nyiótkép: Az új sportközpont, mellette a gimnázium kilencven éves neobarokk épülete a Villányi úton