Hogyan jött létre és milyen célból a Wekerletelep? Nézzük elsőként a névadót, Wekerle Sándort! Sokak szerint a magyar történelemben az ország egyik legjelentősebb vezetője volt, mégis a halála óta eltelt egy évszázad, főleg a szocialista időszak nem igazán értékelte érdemeit.

A forradalom évében született, 1848. november 14-én, és egy évvel a történelmi Magyarország „halála”, a trianoni békediktátum aláírása után, 1921. augusztus 26-án hunyt el. A jogi egyetemet 1870-ben fejezte be, jogászdoktorrá 1872-ben avatták, majd hivatalnok lett a Pénzügyminisztériumban. A hivatali ranglétrán előrelépdelve 1886-ban lett pénzügyi államtitkár.

Wekerle Sándor miniszterelnök dolgozószobájában, a miniszterelnökké való kinevezésekor (Forrás: Digitális Képarchívum)

Majd a hivatalnokból politikus lett: 1889-ben pénzügyminiszterré nevezték ki. Pénzügyminisztersége alatt, 1891-ben személyes közreműködésével, az által összehívott értekezleten döntöttek arról, milyen hidak épüljenek Budapesten. A Fővám téri és az Eskü téri hidak megvalósítását támogatták, a Boráros téri, az óbudai és az Országházzal szembenieket nem, vagy csak a később felépítendők közé sorolták.

Wekerle Sándor 1892-ben a magyar történelem első polgári származású miniszterelnöke lett. Élete során még kétszer töltötte be a miniszterelnöki pozíciót, tehát összesen háromszor, 1892–1896, 1906–1910 és 1917–1918 között volt kormányfő.  Mindemellett pénzügyi jogot tanított a Tudományegyetemen, elméleti munkásságának elismeréseként tagjának választotta a Magyar Tudományos Akadémia is. Ő vezette be az aranyalapú valutát és a kötelező polgári házasság intézményét.

Wekerle Sándor Benczúr Gyula 1911-es festményén

Halála után, 1921. szeptember 11-én, így írt róla a Vasárnapi Ujság:

„Nem voltak előkelő családi összeköttetései, nem volt protekcziója, hanem a saját szorgalma és nagy, kiváló tehetsége folytán emelkedett a legmagasabb poziczióba. Sőt Ferencz József még abban a kiváltságban is részesítette, hogy egymásután kétszer nevezte ki miniszterelnökké. Pedig a Habsburgoknál századok óta egyik elve volt az uralkodásnak, hogy aki egyszer elveszítette a bizalmukat, – s Wekerlénél ez volt az eset – azt másodizben sohase bízták meg a főkormányzással. Wekerle személyéhez az az emlék fog fűződni, hogy az alkotmányos aera kezdete óta egy államférfiunk sem volt, a ki oly sok és nagy alkotó munkát végzett volna, mint ő.”

A Fő tér a Wekerletelepen. Kós Károly tervei szerint épült, később róla nevezték el a teret (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Emlékezetét leginkább a nevét viselő kispesti Wekerletelep őrzi. A telepet a XIX. század végi, XX. század eleji lakásínség enyhítésére hozták létre. Budapest addigra egy nagyon túlzsúfolt város lett, ráadásul az egyszerű tisztviselők és munkások rossz körülmények között, zsúfolt, sokemeletes házakban tudtak csak szobát, illetve sokszor csak ágyat bérelni. Sőt, az sem volt ritka, hogy valaki csak alvási lehetőséget bérelt, azaz többen osztoztak egy ágyon. Épültek ugyan új, modern bérlakások, de azok inkább a középosztálynak és a felső középosztálynak kínáltak lakhatást. 

A kispesti állami munkáslakótelep, azaz a Wekerletelep helyszínrajza (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A probléma nemcsak Budapestre volt jellemző, hanem minden fejlett állam hasonló kihívásokkal küzdött. Azt, hogy a zsúfolt városokhoz közel egységes tervek szerint kialakított kertvárosokat építsenek, az angol Ebenezer Howard javasolta. Magyarországon az ötletet a Wekerle-kormány karolta föl, és emellett több törvényt is beterjesztettek a munkások életkörülményeinek javítására.

A „falusi" hangulat, a népi építészet elemeit felhasználó házak kialakítása tudatos volt. A vidékről érkezett munkások számára otthonosabb környezet kialakítása volt a cél (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nemcsak szociális szempontok vezérelték a kabinetet, hanem a munkásság radikalizálódásának csökkenését és politikai „konszolidálódását” várták az intézkedésektől. A századforduló utáni években meginduló és a kormány szerint a munkabérek sztrájkokkal kikényszerített emelkedése által kiváltott inflációt is meg akarták fékezni. Ezt a szándékot egyértelműen kifejtették az 1908. évi XXIX évi törvénycikk indoklásában:

„Annak az általános drágaságnak, a melynek nyomasztó sulyáról minden társadalmi osztály panaszkodik, bizonyára nem utolsó oka a munkabéreknek a munkásosztály által kierőszakolt többszörös emelése, a melyet magasabb termelési költség alakjában és a fogyasztási czikkek árában, lánczolatos teherátháritás utján, hovatovább minden gazdasági ág és végeredményben maga a munkás is viselni kénytelen. […] elvitathatatlan, hogy a munkás megélhetésének kedvezőbbé tétele a fizikai munkára utalt néprétegek kulturális fejlődésének és erkölcsi emelkedésének is hatalmas emeltyüje. E mellett erőd gátat vet a létfenntartás ösztönéből fakadt kivándorlási áramlatnak, fokozza a hazához való ragaszkodást és ezzel biztos utat jelez a munkásosztály politikai érettségének és józanságának olyatén fejlesztéséhez, amely majdan lehetővé teszi a népjogok legszélesebb kiterjesztését és a politikailag kiforrott néprétegeknek az alkotmány sáncziban tervezett bevitelét.”

Az említett törvénycikk pedig nem szólt másról, mint hogy 12 millió koronáért a kormány területet vehetett, hogy azon kifejezetten a munkásság számára lakásokat építsen. Az egyik kiszemelt terület Kispest határában volt, amely akkor még önálló település volt, nem tartozott a fővároshoz. A cél az volt, hogy 6-10 ezer munkáscsaládnak megfelelő minőségű otthont építsenek. A törvény egyébiránt nemcsak a kispesti beruházásról rendelkezett, hanem a kőbányai Óhegyen is terveztek hasonló építkezést.

A kispesti állami munkástelep 1910-ben, az építkezések kezdetén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kispesti állami munkástelep  – ez volt ugyanis a hivatalos neve a Wekerletelepnek – építési munkálatai 1909-ben kezdődtek. A tervekre nyilvános pályázatot hirdettek, amire összesen 60 pályázat érkezett, 30 a szabályozásra és ugyancsak 30 az épületekre. A területre elfogadott szabályozás nagyon szellős beépítést fogadott el, az egész terület alig 27 százaléka volt csak utca és tér, a fennmaradó többi területet egyharmad arányban tervezték beépíteni, a megmaradó rész kert és udvar volt. A telepre összesen 50 ezer fát, köztük 16 ezer gyümölcsfát ültettek el. A lakók a kerteket ki is használták, sokan ültettek ribizlit, amely néha jelentős bevételt hozott: 1917-ben például az eladott ribizliből a lakók az éves lakbérük négyszeresére rúgó bevételre tettek szert.

A legkisebb lakások egyszobásak voltak (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A munkálatok több mint két évtizeden keresztül tartottak, 1925-re felépült 1007 ház, összesen 4412 lakással. A házak 2–12 lakásos épületek voltak. A terveket nagyon sok építész késztette, ott találjuk köztük Schodits Lajost, Eberling Bélát, Zrumeczky Dezsőt, Wälder Gyulát, Györgyi Dénest vagy Árkay Aladárt, Bierbauer Istvánt és Fleischl Róbertet is. A telep kialakításában a népi építészet jellegzetességei köszönnek vissza. Az építkezést 1913-ig Kós Károly felügyelte – aki egyben a Fő tér terveit is papírra vevette –, majd utána Tornallyay Zoltán.

Két, egyenként háromszobás lakást magába foglaló ház terve (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Nemcsak lakásokat, de iskolákat, óvodát, postát és rendőrségi épületet is építettek, és 1930-ban készült el a Heintz Béla által tervezett Wekerlei Munkás Szent József-templom. A bérlakásokba nemcsak munkások, hanem kistisztviselők, állami alkalmazottak is költöztek. A lakások jellemzően félkomfortosak voltak, a lakbérek alacsonyabbak voltak, mint a fővárosi bérházak hasonló lakásaié.

Wekerletelep főkapuja, a Zrumeczky-kapu, mögötte a Fő tér 1928-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 128992)

A telepet már az építése alatt is Wekerletelepként említették, mert bár Wekerle Sándor nem érte meg az építkezés végét, de mindenki hozzá kapcsolta a munkástelepet. A Wekerletelep 10 éve, 2011-ben lett műemléki jelentőségű terület.

Nyitókép: A Wekerletelep egyik jellegzetes háza a Kós Károly téren (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)